Keresés ebben a blogban

2015. április 1., szerda

Bella István Csönd – Tišina

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.



Csönd

És majd besüpped az ég,
megroskad, összetöpped,
s mint elhagyott sírokon,
elgazosodik a földön az éj.
Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.
Hol lesz akkor barátom a porhadt
temetők nyugalma, lesz-e ember,
síró nénike a fák közt, mekegő
kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?
Lesznek-e méhek?
Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
elmúlássá szelídíti?

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Döglegyek, keselyűk, hollók
– zajtalan keringő bolygók –
a Föld felett.


Tišina

I nebo se skoro stropošta,
ruši se, rastura
i kao na napuštenim grobovima
noć na zemlji u korov se pretvara.
Biće tišina, ipak to nije tišina
jer tišinu nema šta da meri,
samo je bezglasna muk, u lice smrznut dah, tišina.
Prijatelju pa gde će biti mir
rahlih groblja, među stablima
biće li čoveka, uplakane starice,
u travi privezane koze, okovanog jagnjeta?
Biće li pčela?
Biće li nekoga – čoveka – ko raspad
prolazom vara?

Biće samo tišina, tišina i u tišini

Strvožderci, strvinari, vrane
– bešumno kružeće planete –
iznad Zemlje.

                             Prevod: Fehér Illés



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése