Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bella István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bella István. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 22., szombat

Bella István Az első mozi – Prvi bioskop

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.

Az első mozi

Reflektoroz,
medret váj az éjbe
a szél.
Sárga fényhasáb.
Porszemek, molekulák
– lebegnek benne levelek, ágak.
Kettészeli az éjszakát.
A folyó vásznára vetít
gyors holdat, rudalózó árnyakat.
Fülüket hegyezik,
nézik örökké felhők és kutak.

Hát neked mit mutat?

Ejtőernyőt, zuhanó hajadat,
hátracsukló pőre templomokat,
gyors késeket, villanó arcodat,
kalimpáló kalodát, lábadat –

és magamat, a bedőlt ég alatt.
Prvi bioskop

Reflektira,
vetar u noć korito
kopa.
Žuti snop svetla.
Zrnca prašine, molekule
– u njemu krošnje, grane lepršaju.
Noć preseče.
Na platno reke
brzog meseca projicira i sene.
Uši naroguše,
večni oblaci ih gledaju i sarandže.

A tebi šta pokazuje?

Padobrana, tvoju pletenicu,
ogoljelu napuklu crkvu,
brze noževe, odsjaj na tvom licu,
klateće klade, tvoju nogu –

i ispod srušenog neba glavu moju.

Prevod: Fehér Illés


2015. június 2., kedd

Bella István Csak az a fény – Tek ona svetlost

Bella István – Pank Antal bronz emléktábla
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Csak az a fény

Már nem érdekel a láng, a lobogás,
csak az a fény, mely pólyál, melegít,
csak az a Nap, mely világít: anyás.
Visszaadja sugarát, melleit.

Nem érdekel a tüzek tüze sem.
Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaás.
Bekormozódó életüvegemen
nézem, mint málló napfogyatkozást,

messzi magam: ahogy tolul, tolul
elém, körülem egy feketeség,
elfed előlem, s azt súgja botorul:
kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.
Tek ona svetlost

Više mi ne znači plam, buktanje,
tek ona svetlost, što optoči, ugreje,
tek Sunce, što obasja: majka je.
Zrake prinosi, dojke daruje.

Ni vatra vatre mi ne znači ništa.
U pepeo se kruni, ukopa u moj pepeo.
Kroz čađavo staklo svog života
gledam, kao pomračenje sunca osulo,

dalekog sebe: kako predamnom, okolo
gomila se, gomila jedno crnilo,
zaklanja me ispred sebe i šapuće blesavo:
osvetlićeš se, procvetaćeš, ako budeš goreo.

Prevod: Maša Starec i Fehér Illés


2015. május 8., péntek

Bella István Ebben a félhomályban – U tom polumraku

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.

Ebben a félhomályban

Ki ül itt, ki ül itt,
ebben a félhomályban,
a halált gyakorolja talán,
hogy csak van, nyílt szemmel,
     leesett állal,
testéből sarjad a félhomály,
nyüzsgő, eleven óra, akibe
a halál és árnyéka visszajár
születni, s meghalni újra,
     ki ez a
se ide, se oda, sehova már?!
U tom polumraku

Ko tu sedi, ko tu sedi,
u polumraku tom,
možda smrt uvežbava,
da tek postoji, otvorenim očima,
     otpalom bradom,
polumrak iz njegovog tela provejava,
užurban, živ sat, u koga
smrt i njena sena se vraća
da bi se ponovo rodila i umrla,
     ko je taj ko
već ni tu, ni tamo, nikamo ne pripada?!

Prevod: Fehér Illés



2015. április 29., szerda

Bella István Emlékeim – Moje uspomene

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Emlékeim

Emlékeim lassan akár a hó

Nem ismerem emlékeimet
emlékeim elfelejtenek engem

Nem ismerem már a növények nevét
elfelejtenek engem

A virágok fák nevét sem ismerem
elfelejtenek engem

Fák-fák
virág-virágok
kő-kövek

De én én akarok maradni
De én egyetlen egy akarok maradni

Idő Griffmadáridő vaskarmaiddal
erősen tarts

El ne zuhanjak

Moje uspomene

Moje uspomene su poput snega

Ne poznajem svoje uspomene
moje uspomene zaboravljaju me

Imena biljaka više ne znam
zaboravljaju me

Ni imena drveća ne znam
zaboravljaju me

Drva-drveća
cvet-cveća
stena-stene

Ali ja želim ostati
Ali ja jedan jedini želim ostati

Vreme vreme Friga svojim čeličnim kandžama
drži me čvrsto

Da se ne bi stropoštao

Prevod: Fehér Illés


2015. április 20., hétfő

Bella István A világ végén – Na kraju sveta

Bella István – Plank Antal domborműve
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


A világ végén

A világ végén végül is ketten maradtak:
az árva, árva ember
meg az árva, árva, árva
emberiség.

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az ember az emberiségben:
 „Hol vagy barátom, hova lettél?”

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az emberiség is az emberben:
 „Hol vagy barátom, hova lettél?”

És így
tekergőztek egymás
üregeiben, járataiban,
barlangjaiban
a világ végezetéig.
Mert az ember
nem tudott emberiségül,
és az emberiség
nem tudott emberül.

Na kraju sveta

Na koncu konca na kraju sveta dvoje ostali:
usamljen, usamljen čovek,
i usamljeno, usamljeno, usamljeno
čovečanstvo.

I na sav glas
vičući krenuo
čovek u čovečanstvu:
„Gde si prijatelju moj, gde si nestao?”

I na sav glas
vičući krenuo
i čovečanstvo u čoveku:
„Gde si prijatelju moj, gde si nestao?”

I tako
su se u međusobnim
šupljinama, prolazima,
pećinama
do kraja sveta se ganjali.
Jer čovek
nije shvatio čovečanstvo,
i čovečanstvo
nije shvatio čoveka.

Prevod: Fehér Illés


2015. április 13., hétfő

Bella István A világ születése – Rađanje sveta

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


A világ születése

Megcsobban a láng.
Kavics hull a tóba.
Elkezd lenni a lenni.

És a fény árnyai,
a semmibe gyűrűző
Isten-karimák

fölgyűrődnek remegni

A gyerek lehajol újra,
és csillagot lel az ujja.

Körkörös karikák.

Minden mintha mozdulna:
önmagán áttolulva,
előtt és után tolva,
átbucskázva, áthullva,
önmagába átbukva
tolja, tolja és tolja
az első molekulát.

Láng csobban, ég ég újra.

Születik a világ.

Rađanje sveta

Zapljusne plamen.
U jezero belutak pada.
Biti počinje biti.

I sene svetla,
u ništa uvijajuće
obodi Boga

naboraju se drhtati

Dete ponovo saginje
i prstima zvezdu dotiče.

Kružne karike.

Kao da se sve miče:
preko sebe gomilajući,
ispred i iza gurajući,
spoticajući, padajući,
preko sebe prelivajući
gura, gura i gura
prvu molekulu.

Zapljusne plamen, opet gori, gori.

Rađa se svet.

Prevod: Fehér Illés


2015. április 8., szerda

Bella István Szanaszét széledt ujjaimmal – Na sve strane razišlim prstima

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Szanaszét széledt ujjaimmal

Szanaszét széledt ujjaimmal
elveszett koponyám most megkeresem,

szanaszét széledt ujjaimmal
elveszett koponyám most
elveszejtett arcom elé emelem,

– Hadd nézzék egymást!

Egyiket a másik.

Na sve strane razišlim prstima

Na sve strane razišlim prstima
sad svoju izgubljenu lobanju tražim,

Na sve strane razišlim prstima
svoju izgubljenu lobanju sad
ispred svog izgubljenog lica dižem,

– Neka gledaju!

Jedan drugoga.

Prevod: Fehér Illés


2015. április 2., csütörtök

Bella István Csönd – Tišina

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.



Csönd

És majd besüpped az ég,
megroskad, összetöpped,
s mint elhagyott sírokon,
elgazosodik a földön az éj.
Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.
Hol lesz akkor barátom a porhadt
temetők nyugalma, lesz-e ember,
síró nénike a fák közt, mekegő
kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?
Lesznek-e méhek?
Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
elmúlássá szelídíti?

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Döglegyek, keselyűk, hollók
– zajtalan keringő bolygók –
a Föld felett.


Tišina

I nebo se skoro stropošta,
ruši se, rastura
i kao na napuštenim grobovima
noć na zemlji u korov se pretvara.
Biće tišina, ipak to nije tišina
jer tišinu nema šta da meri,
samo je bezglasna muk, u lice smrznut dah, tišina.
Prijatelju pa gde će biti mir
rahlih groblja, među stablima
biće li čoveka, uplakane starice,
u travi privezane koze, okovanog jagnjeta?
Biće li pčela?
Biće li nekoga – čoveka – ko raspad
prolazom vara?

Biće samo tišina, tišina i u tišini

Strvožderci, strvinari, vrane
– bešumno kružeće planete –
iznad Zemlje.

                             Prevod: Fehér Illés



2015. március 29., vasárnap

Bella István Csak a bárány – Samo janje

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Csak a bárány

Káin és Ábel ügyében
         eddig
         a bárányról
még senki nem beszélt.

Maga az Úr sem!
A Bírák Bírája!

Pedig ő látta az esetet
          s tanúsíthatná,
hogy Káin és Ábel fölcserélhető.
          Mert Káin lehet Ábel.
          És Ábel lehet Káin.

Csak a bárány,
aki mindig ugyanaz.

Meg az áldozati füst.

Az áldozat nem ítélhet!
Samo janje

U slučaju Kaina i Abela
         do sada
         janje
niko nije spomenuo.

Čak ni sam Bog!
Sudija Sudije!

Pa on je očevidac
         mogao bi svedočiti
da Kain i Abel mogu se zameniti.
         Jer Kain može biti Abel.
         I Abel može biti Kain.

Samo je janje
taj ko je uvek isti.

I žrtven dim.

Žrtva ne može suditi!

Prevod: Fehér Illés   


2015. március 21., szombat

Bella István Szavak a palatáblán – Reči na ploči škriljca

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Szavak a palatáblán

És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe,
téged is napvilág szolgálólánya,
árva Babics Mária, nagyanya,
és téged is vízkérincsélő, égkoldus
Joó Sándor nagyapám,
és téged is csillagpalatáblás tanító,
néhai Bella István apám,
búza vagy kóró
az ukrán humuszban talán,
és téged is háborúnapszámos,
halál-csépelő élet,
Joó Sarolta anyám,
és titeket is Bellák, Balások, Piliárok
és titeket is, szeretteim:
MáriaMárta, Áni Máni és Tüske,
MagdolnaMárta és Balázs,
és titeket is Dömdödömszívű dobogások,
napsugárfészkű Pistinke-cinkék,
Bilincs-Bilintke, Tihamér és János,
és mind, kikről csak ennyit:
szerelmek, szeretők, barátok, barátság.
És tégeteket is, édeseim,
kikről csak azt tudom,
kisujjam görbülete vagytok,
összepöndörödő hajszálaim vagytok,
a hajam és szemem színe vagytok,
kaszává görbülő
ölelésem vagytok.

Így lássatok hát, ha látni akartok:
ég és föld között,
szemközt a végtelennel
egy kisember áll,
lábával jeleket ír a porba:
a sarka a pont, a vonás,
a talpa a vessző.

És a vak Homérosz, a tenger
elejti lantját, az időt,
ki-kinyúl minden kezével,
s hullám ujjbegyével
letapogatja,
hangosan elolvassa,
elmormolja és elmorzsolja mind.

Reči na ploči škriljca

I upisao sam Vas u žal mora,
i tebe bako, sluškinju sunčevih zraka,
sirotu Mariju Babič,
i tebe deda, kalogažca, prosjaka neba,
Šandora Jo,
i tebe oče, učitelja sa zvezdanom pločom
škriljca, negdašnjeg Ištvana Belu,
pšenica ili korov
možda u humusu Ukrajine,
i tebe majko, težaka rata,
vršioca smrti živote,
Šaroltu Jo,
i vas Bele, Balaševe, Piliare
i vas, moje ljubimce:
MarijaMartu, Ani Manija i Bodlju,
MagdolnuMartu i Blaža,
i vas srčana tabanja Demdedenja,
senice Pistinke sa gnezdima sunčevog sjaja,
Bukagiju-Bilintku, Tihomera i Ivana
i svakoga o kojima samo toliko:
ljubavi, ljubavnici, prijatelji, prijateljstva.
I vas, mili moji,
o kojima samo to znam
da ste mi krive mog malog prsta,
da ste mi kudrave vlasi kose,
da ste mi boje kose i oka,
da ste mi lukovi
mojih zagrljaja.

Pa vidite me takvog, ako me želite videti:
između neba i zemlje
nasuprot beskonačnosti
beznačajan čovek stoji,
nogama u prašinu znakove crta:
peta mu je tačka, skica,
tabane zarez.

I slepi Homer, more
ispusti lautu, vreme,
kat-kad ispruži svoje ruke,
val s jagodicama prstiju
opipava,
naglas čita,
sve promrmlja i razmrvi.

Prevod: Fehér Illés