Bella Beáta Szentendre, 1969. szeptember 24. –
Figyeld szívedet…
Figyeld az elsötétült égbolt alatt,
a kietlen partot. A csendet! Ahogy körbefon, ahogy meglebbenti a szél a fodrokat, az ezüst hídon. Figyeld szívedet, ahogy ütemet ver, ahogy pulzál a vér az ereidben. A magányt! Ahogy rád telepszik, mint a hajnalban leszálló köd a Duna felett. Figyeld, mit suttognak a fák, mikor fészket rak a nyár. Illatától részegen fekszel, kitudja hol-mezőben, hol a lankák ívet húznak előtted. Figyeld az ablakon át, ahogy az eső mossa az utat. Az áradatot! Ahogy magával sodorja az őszben hömpölygő leveleket, mikor aludni tér a bolondos nyár. Figyeld, ahogy lehunyom szemem, ahogy együtt dobog a szívem veled. Ne kérdd miről álmodok... Csak hagyd szunnyadni a lenyugvó Napot, ha kihunynak az utolsó fények, a város felett. |
Promatraj svoje srce…
Promatraj pustu obalu ispod
zatamnelog neba.
Tišinu! Kako te optoči,
kako vetar na srebrnom mostu
nabore prhne.
Promatraj voje srce, kako takt udara,
kako krv u tvojim žilama pulsira.
Samoću! Kako se na te sruši,
kao jutarnja magla
na Dunav.
Promatraj, kako šapuću stabla
kad leto gnezdo pravi.
Od mirisa omamljeno ležiš
na kozna gde-livadi
gde ispred tebe svodove obronci vuku.
Promatraj preko prozora
kako cestu kiša pere.
Bujicu! Kako sa sobom
u jesen opalo lišće nosi
kad vragolasto leto usni.
Promatraj, kad oči zatvaram,
kako moje srce zajedno s tobom kuca.
Ne pitaj o čemu sanjam…
Tek pusti da Sunce na zalasku zadrema
kad se nad gradom zadnja svetla gase.
Prevod: Fehér Illés
|
Köszönöm Beáta nevében is!
VálaszTörlés