Keresés ebben a blogban

2016. január 14., csütörtök

Kiss Judit Ágnes Egyirányú – U jednom smeru – One-way – Einbahn

Képtalálat a következőre: „kiss judit ágnes”
Kiss Judit Ágnes Budapest, 1973. május 11. –

Egyirányú

Nem a halál, nem a végállomás,
mi oda vezet, az lehet nehéz.
Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
cseppenként tölt el a felismerés:
az élők közé nincsen visszaút,
mint testemben a sejtek, szétrohadt,
vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
egyhelyben állni sem tudok sokat.

Először a színek fakulnak el,
mint mikor túl korán sötétedik,
aztán a kontúrok, végül a hang,
az érintés tart csak ki reggelig.
Ha van reggel, ha van feltámadás,
testnek, léleknek hogyha van,
talán megéri méltón menni el.
Még nem ordítok. Még tartom magam.
U jednom smeru

Nije smrt, nije zadnja stanica,
to što do tamo vodi, to može biti teško.
Preko tanke cevi, u kožu zabodenih igala
kap po kap me puni raspoznaja:
među žive nazad ne vodi cesta,
kao ćelije u mom telu, istrulo je,
ili eksplodiralo, ili trava obrasla,
dugo stajati ni u mestu ne mogu.

Najpe boje počinju bledeti,
kao kad prerano pada mrak,
potom konture, naposletku glas,
do jutra tek doticaj izdrži.
Ako postoji jutro, ako postoji vaskrs,
ako sve to telo, duša poseduje,
možda se isplati dostojanstveno otići.
Još ne urlam. Još se držim.

Prevod: Fehér Illés

Egyirányú

Nem a halál, nem a végállomás,
mi oda vezet, az lehet nehéz.
Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
cseppenként tölt el a felismerés:
az élők közé nincsen visszaút,
mint testemben a sejtek, szétrohadt,
vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
egyhelyben állni sem tudok sokat.

Először a színek fakulnak el,
mint mikor túl korán sötétedik,
aztán a kontúrok, végül a hang,
az érintés tart csak ki reggelig.
Ha van reggel, ha van feltámadás,
testnek, léleknek hogyha van,
talán megéri méltón menni el.
Még nem ordítok. Még tartom magam.
One-way

Not death itself, not the terminal point -
the road leading there may be really hard.
Through thin tubes, needles shot into my skin I’m
imbued drop by drop with the recognition:
there’s in fact no way back to the living,
like cells in my body that path’s decayed,
or it’s blown up, or overgrown with grass,
I can’t even stay standing in one place long.

At first just colours get pale and fade out
like when the evening’s getting dark too soon,
then outlines fall apart, finally voices,
only touches can hold on till morning.
If there’s morning, if there’s resurrection
for the body, for the soul, if there is,
then it may be worth passing away with dignity.
I’m not screaming yet. I’m still holding out.

Translated by N. Ullrich Katalin

Egyirányú

Nem a halál, nem a végállomás,
mi oda vezet, az lehet nehéz.
Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
cseppenként tölt el a felismerés:
az élők közé nincsen visszaút,
mint testemben a sejtek, szétrohadt,
vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
egyhelyben állni sem tudok sokat.

Először a színek fakulnak el,
mint mikor túl korán sötétedik,
aztán a kontúrok, végül a hang,
az érintés tart csak ki reggelig.
Ha van reggel, ha van feltámadás,
testnek, léleknek hogyha van,
talán megéri méltón menni el.
Még nem ordítok. Még tartom magam.
Einbahn

Nicht der Tod selbst, nicht die letzte Station,
was dahin führt, muss wirklich schwer sein.
Durch dünnes Rohr, Nadeln in der Haut
füllt die Erkenntnis mich tröpfchenweis:
Kein Weg führt zurück zu den Lebenden mehr,
wie meine Zellen, so ist er verwest,
hochgesprengt oder von Gras zugedeckt,
Auch stillstehen kann ich nur für kurze Frist.

Zuerst verblassen die Farben sehr rasch,
wie wenn es draußen zu früh dunkel wird,
danach die Konturen, am Ende der Ton,
nur die Berührung hält bis morgens durch.
Wenn es einen Morgen, Auferstehung gibt,
für Körper, für Seele, wenn das möglich ist,
dann lohnt es vielleicht, in Würde zu gehen.
Noch schreie ich nicht. Noch halte ich mich.

Übersetzung: Christina Kunze

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése