Keresés ebben a blogban

2016. november 8., kedd

Egervári József Mintha érezném – Kao da osećam

Képtalálat a következőre: „egervári józsef”

Egervári József Jászberény 1962. 03. 18. 



Mintha érezném

Mintha érezném a tavaszt, fájt ma a térdem, a rosszabbik; van jobbik is, de azt nem szeretem mindenféle kontextusban; nagyapám mesélte, majdnem a nyilas párt tagja lett valamikor, csak – szerencsére – berúgott a Geréb Palival, nem jutottak el a gyűlésre, másnap, fájó fejjel rájött, egyébként is alkalmatlan ő a politizálásra, kevés benne a gyűlölet, meg az akarat is… 

Így is volt, kevés volt benne a gyűlölet, s kevés az akarat az élethez is, csak a berúgás maradt meg a világmegváltásból, „öregillata” volt, és szédületes történetei a kaszálásról, a lovakról, a Don-kanyarról; ő volt a tábori szakács, vasbetonszerelő létére, zsigerből főzött, zsigerből ivott, zsigerből volt alkalmatlan a kispolgári életre, sosem lőtt a puskájával, bár mai napig sem tudom, mire lett volt alkalmas, katonának biztosan nem…

Nagyanyám második gyerekével hasában várta a háború végét, még nem is látszott, sárral kente be magát, eljátszotta, hogy csípőficamos, sok nőt megerőszakoltak az orosz katonák, ahogy mesélte, borzas frizurájával, koszos arcával, foldozott ruhájával, furcsa járásával megúszta az orosz szerelmet, tehetséges stylist lehetett volna belőle, ha nem csak négy elemit végez, bár a bölcsesség nem az iskolában születik, vagy van, vagy nincs, nem terem. 

Ma mintha éreztem volna a tavaszt, kevesebb gyűlöletet fújt a szél és kicsivel több kétségbeesést, éreztem a szabadság illatát, csak egyetlen pillanatra, hát van remény, mégis van, ám a Nap nem akart előbújni, sértődötten hentergett felhőágyában; meg kellene tanulni tisztelni, megérteni, elfogadni egymást, az idealizmus kellemes részegség, nincs remény egy körbekerített országban könnyedén átbiciklizni a határon; bölcsesség vagy van, vagy nincs; nagyapám szerint amíg van zsíros kenyér, addig nincs sírás, de meghalt, mielőtt elmondhatta volna, mi van akkor, ha már zsíros kenyér sincs…

Kao da osećam

Kao da osećam proleće, danas mi je bolela noga, ona lošija, postoji i bolja, ali onu u svakakvom kontekstu ne volim; ded mi je pričao, nekada skoro je postao član partije njilaša, samo – na sreću – sa Palikom Gereb se napio, nisu stigli na sastanak, drugi dan pak, sa glavoboljom došao je do saznanja, da je ionako nesposoban za politiku, nedostaje mu mržnja, pa i volja...

Tako je i bilo, nedostajala mu je mržnja i volja za život, od spašavanja sveta samo je opijanje ostalo, miris „starosti“ je imao i neverovatne priče o kosidbi, konjima, zavijutku Dona; kao monter armiranog betona vojni kuvar je bio, iz droba je kuvao, iz droba je pio, iz droba je bio nesposoban za malograđanski život, iz puške nikad nije pucao, ni do današnjeg dana ne znam, za što bi bio pogodan, za vojnika zasigurno ne...

Moja baka je kraj rata u trbuhu sa drugom detetom čekala, još se nije ni videlo, sa blatom se mazala, izigrala je da ima isčašenje kuka, ruski vojnici su mnoge žene silovale, kako je pričala, sa čupavom kosom, prljavim licem, zakrpljenom haljinom, čudnim hodom izbegla je rusku ljubav, bila bi talentirana stilista ako ne bi samo četiri razreda osnovne škole imala, mada mudrost se ne rađa u školi, ili imaš, ili nemaš, ne stvara se.

Danas kao da sam osetio proleće, vetar je manje mržnje donosio i malo više očajanja, osećao sam miris slobode, samo na jedan trenutak, pa nada postoji, ipak postoji, ali Sunce nije hteo izaći, uvređeno se valjao u svom krevetu u oblaku; trebalo bi naučiti poštovati, shvatiti, prihvatiti jedan drugog, idealizam je prijatna omamljenost, beznadežno je biciklom lagano preći granicu jedne ogradom zaokružene države; mudrosti ili ima, ili nema; kako je moj ded tvrdio, dok omašćenog hleba ima, dotle plača nema, ali je umro pre no što bi mogao ispričati, šta onda, ako više ni omašćenog hleba nema...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.ahetedik.hu/kategoriak/novellak-es-kisprozak/item/668-mintha-ereznem.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése