Keresés ebben a blogban

2016. november 14., hétfő

Jancsó Noémi Az égig érő nefelejcsek szobája – Soba do neba rastućih spomenaka


Képtalálat a következőre: „jancsó noémi”

Jancsó Noémi
Kolozsvár 1988. március 7. – Kolozsvár 2010. július 25.

Az égig érő nefelejcsek szobája

(Második szoba)

Hic. Nunc. Et semper.

drága, szeretett D. L.-nek

–  csak gurulni
csak a réten
csak felállni
csak keréken
csak a feketére festett
nyikorgó tolószéken –
csak felállni
csak ölelni
csak bár egyszer átölelni.
Csak a kart karodba tenni,
Csak megfogni, csak ölelni,
Csak bár három lépést tenni.
– Buddha-mosoly.
Nyugalom.
– Csak bár egyszer...
– Nyugalom.
Az ablakból bekiabál
a fény, az erdő, az őzek.
Ott fent pedig teát főznek.
Forró italt, kék csészében, aranycukorral.
A felhők a fák fején henyélnek.
– Nyár van; lüktet az aszfalt,
a szervezetekben lüktet a vér.
A felhők egymáson henyélnek
és csókolóznak, bujálkodnak a méhek.
– A bőrömbe betűket vések,
D.L., piros festékkel, hic, nunc,
Semper...amíg elenyészek.
– Csak lennél az ablakon innen.
Csak valaki, aki hús-vér.
Aki még ma ideér.
Egyetlen kirgiz szempár.
Egy út Japánba, Indiába, Óradnára,
Vagy egy séta a parkban, legalább.
Egy csók. Egyszer.
Itt. Most. Drágám, igyekszel?
– Messenger-ablakok.
Egy kamera a képernyő bal alsó szögletén.
És néha én is ott vagyok.
– Rozsdásak már az ablakok.
S veszettül nevet kint a fény.
Egy csók kell, csak egyszer.
Ha elkésel, tudod, addigra meghalok.
-   Messenger-ablakok. Itt, most.
Sietnem kell, hogy elérjem a villamost.
várj rám, várj, várj.
várj
várj
várj
várj
várj
várj türelemmel.
hic, nunc. Et semper.

Soba do neba rastućih spomenaka

(Druga soba)

Hic. Nunc. Et semper.

dragom, voljenom D. L.-u

– samo se kotrljati
samo na zaravanu
samo ustati
samo na čekrku
samo na crno obojenom
škripajućem naslonjaču –
samo ustati
samo grliti
samo bar jednom zagrliti.
Samo ruku u tvoju ruku staviti,
Samo uhvatiti, samo grliti,
Samo bar tri koraka napraviti.
– Budin smešak.
Smiraj.
– Samo bar jednom…
– Smiraj.
Preko prozora svetlost,
šuma, srne pozdravljaju.
A tamo gore čaj kuvaju.
Vruć napitak, u plavoj šolji, sa zlatnim šećerom.
Oblaci na glavi borika bogu dane kradu.
– Leto je; pločnik kuca,
u organizmima krv kola.
Oblaci jedni na drugima bogu dane kradu
i pčele se ljube, bludniče.
– U kožu vlastitu slova urezujem,
D. L., crvenom bojom, hic, nunc,
Semper… do umora.
– Bar da si s ove strane prozora.
Bar neko ko je živo stvorenje.
Ko će još danas banuti.
Jedan jedini par kirgiskih očiju.
Jedan put u Oradnu, Japan, Indiju,
Ili makar jedna šetnja u parku.
Jedan poljubac. Jednom.
Sad. Tu. Dragi moj, trudiš li se?
– Messenger-prozori.
Jedna kamera u levom donjem uglu ekrana.
I ja sam koji put tamo.
– Prozori su već zarđani.
I vani svetlost pobesnelo se smeje.
Jedan poljubac treba, samo jednom.
Ako zakasniš, znaš, umreću do tada.
– Messenger-prozori. Tu, sada.
Žuri mi se da bi tramvaj uhvatila,
čekaj me, čekaj, čekaj.
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
strpljivo čekaj.
hic, nunc. Et semper.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1031/jancso-noemi-1988-2010-versei


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése