Keresés ebben a blogban

2018. március 23., péntek

Mišo L. Korać Jesen stiže dunjo moja – Én birsem közeleg az ősz


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Jesen stiže dunjo moja

Ništa nijesmo
rekli 
ni ja
ni ti
Samo
Smo se
gledali ... 
A nikada ,
Nikada
prije toga
Nijesmo bili
zajedno
a već je
po nama
padala kiša
kao
onako
usput...

Bila je jesen
poklonila si mi
žuti list
sa mojim
imenom
ispisanim
na njemu!
Kiša je
umivala
lišće,
lišće
i lišće...
Vjetar je
svirao
sjetno
(nešto kao
D mol)
po granama
platana...
Šaputao
sam;
volim te,
volim te,
volim te...
Vjetar je moju
riječ
pjevao,
i pjevao...
Ti si plakala
i suze
su kao
kapi
padale po
izlogu...
Kap
po kap...
Kap
po kap...
Gledala si u
knjigu
"Ana Karenjina"
Ja sam
ti izmislio
novo ime
jedno za tebe
jedno za jesen...
...Ana
...Anijas...
I već
sam
bio tvoj
"Vronski "
Smještajući
se u izlog
i gurajući
sa knjigama
obasipao
sam te
lalama,
zumbulom,
ruzmarinom,
i poljupcima...
Crvenkasto
lišće
padalo je
na tvoju glavu,
na tvoja ramena
na moja ramena,
onda bi se
smijali
zaljubljeno...
Iz kafea
se čula
sjetna
pjesma
"Jesen
stiže
dunjo moja"
A po nama
lišće,
lišće,
i lišće,
i tvoja
bijela kragna
preko
školske
kecelje
preko
ramena...
Preko mog
crnog sakoa...
Uspomena
uspomena...

Jesen 1966,
ta pretužna
molska
jesen...
Za nama
ostaje
pjesma
"A i ti mene
iznevjeri
dunjo moja,
otišla
si slavuj
šuti
lišće
žuti"...
Ja sam
samo
strahovao
da se ne
pretvoriš
u zvuk,
i pjevao
da te zadržim...
"Jesen
stiže
dunjo moja,
ne miriše
više
cvijeće
zumbul,
lale,
jorgovani"...
Stihovi,
stihovi,
stihovi...
Jesenji
platani
sa
urezanom
pjesmom
i tvojim
imenom
na njemu...
"S’ cvjetnih
grana
lišće
pade,
snjime ode
moja
ljubav,
moja
mladost,
moje
nade"...
I svake
jeseni
zajesenim
u šum
u kišnu
kap
u (ne)
zaborav...
"Jesen
stiže
dunjo
moja"...

Én birsem közeleg az ősz

Nem szólaltunk
meg
se te
se én
Csak
Csak néztük
egymást...
De soha
Soha
azelőtt
Nem voltunk
együtt
és máris
eső áztatott
bennünket
csak
úgy
útközben...

Ősz volt
nevemmel
jelzett
sárga
falevelet
kaptam tőled
ajándékba!
Eső
fürdette
az avart,
az avart
és az avart...
Szomorúan
dalolt
a szél
(talán
D-mólban)
a juhar
ágain...
Suttogva
mondtam;
szeretlek,
szeretlek,
szeretlek...
A szél
ezt a szót
dalolta
és dalolta...
Sírtál
és a könny
csepp
a csepp után
hullott
a kirakatra...
Csepp
a csepp után...
Csepp
a csepp után...
Egy regényt
“Anna Karenyinát”
nézted
Én meg
új neveket
találtam ki
egyet neked
egyet az ősznek...
...Anna
...Aniász...
És már
a te
“Vronszkijod”
voltam
A kirakatban
helyezkedve
és a könyvek
között
esetlenkedve
tulipánokkal,
jácintokkal,
rozmaringgal,
csókokkal
árasztottalak el...
Fejedre,
válladra,
vállamra
piros
levelek
hullottak,
akkor
nevettünk
szerelmesen...
Szomorkás
dal
hallatszott
a presszóból
“Én birsem
közeleg
az ősz”
Rajtunk meg
levelek,
levelek
és levelek
iskolás
kötődön
és
válladon
meg
fehér
gallérod...
Fekete
zakómon...
Emlék
emlék...

1966 ősze,
az a szomorú
akkordú
ősz...
Utánunk
marad
a dal
“Én birsem
te is hűtlen
lettél
hallgat
a csalogány
elmentél
sárgul
a levél”...
Csak
éppen
féltem
hogy
hanggá
ne változz
és énekeltem
hogy megtartsalak...
“Én birsem
közeleg
az ősz,
a jácintnak,
tulipánnak,
orgonának
illata
már
elillant“...
Sorok,
sorok,
sorok...
Őszi
juharfák
és
rajtuk
a dallal
neveddel
vésett
ágak...
“Leestek
a levelek
a virágot termő
ágakról,
velük
együtt
tűnt
el
szerelmem,
ifjúságom,
reményem”...
És minden
ősszel
őszbe borulok
a susogásba
minden
esőcseppbe
a feled-
(hetetlenbe)
“Én
birsem
közeleg
az ősz”...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése