Petrőczi Éva
Pécs, 1951. április 7. –
Adriai elégia
Szüleimnek
„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből…?” Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia (Nemes Nagy Ágnes fordítása) A „bubamara” lottón öt pénzt nyertem, de nem lett tőle soká jó a kedvem, mert napra-éj csak kísértettetek: te köményszemű kisfiú-apám, tüdőgyulladásból alighogy kikelve, önhitt mosollyal, matróz-öltözetben, majd ötven évvel később, megszögelt csípőddel, de egyre csak rajongva: tenger, tenger. S te, anyám, Matulji szépe, és hatvanhat nyarán kedvence az öreg Volosko kétnyelvű matrónáinak, szobra a Nyárnak, bronzba öntve, míg engem kínkeservesen fogott, ha megfogott a Nap. Tegnap már úsztam – mintha ti, magát rég kettétépő páros kagyló messzesodródott szárnyai, velem szívtátok volna be a víz átható hableány-szagát. „Hogyha kiáltanék…” talán küldene választ a tenger, halk „Non omnis moriar”-t. Malinska, 2010. július 26-án |
Jadrasnka
elegija
Mojim roditeljima
“Kad bi kriknuo, iz redova anđela
ko bi me čuo...?
Rajner Marija Rilke: Prva devinska
elegija
Na lotu „bubamara“
petaka
sam dobila
ali moja radost
kratkog veka je bila,
jer danima i noćima
samo ste me iskušavali:
ti oče moj dečačkog izgleda
sa očima kumina,
odmah posle prebolele
upale pluća
sa samosvesnim omehom
u mornarskom odelu
skoro pedeset godina
kasnije u kukovima
sa čavlima,
ali ushićeno:
more, more.
I ti, majko moja,
lepotico Matulja
i leta šezdesetšeste
miljenice
dvojezične matrone Voloske,
statuo Leta,
u brocu si izlivena,
dok me je Sunce
tek jedva, ako uopšte
opržilo.
Juče sam već plivala –
kao da ste vi
daleko odbačenih krila
paru odavno
razdvojenih školjki,
prodoran miris
vode po rusalki
zajedno sa mnom udisali.
„kad bi kriknula...“
možda bi voda u vidu tihog
„Non
omnis moriar”-a odgovor dao.
Malinska,
26. jula 2010.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése