Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petrőczi Éva. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petrőczi Éva. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 23., csütörtök

Petrőczi Éva Negyedszer – Četvrti put


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –


Negyedszer

Negyedszer. Fehér vászon
spanyolcsizma,
vaskengyel.
„Mikor jöjjek a gyerekért?” –
kérdezi valaki.
Gumikötényes angyalok
fején a vágta közeli végét
zöld sapka hirdeti.

Negyedszer. Nedves gézsorompó
állja útját a jajgatásnak –
a Csuklószalagrend
új jelöltjét várják
emberek, tárgyak.

És várom én,
hogy megváltson, legalább amíg
étele-itala leszek;
pár hónap,
s lassan ő is
eloldozza tőlem magát
rend és törvény szerint.

Negyedszer.

Vászoncsizmában,
vaskengyelben
vágtatunk
reménnyel-verten.
Četvrti put

Četvrti put. Belo platno,
španska čizma,
gvozdena uzengija.
„Kad da dođem po dete?” –
pita neko.
Na glavama anđela sa
gumenom pregačom skori kraj jurnjave
zelena kapa oglašava.

Četvrti put. Put jauku
vlažna rampa gaze sprečava –
Ljudi, predmeti
novog člana reda
Članka čekaju.

I ja čekam,
da me izbavi, makar dotle
dok sam mu hrana-napitak;
par meseci,
polako i on se
prema redu i zakonu
od mene odveže.

Četvrti put.

U platnenoj čizmi,
gvozdenoj uzengiji
nadom tučeno
jurimo.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 29. old.

2018. július 31., kedd

Petrőczi Éva Katica Kata pettye – Pega Marine Mare


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Katica Kata pettye

Katica Kata, a bogár-lányka
nagy bajra ébredt, sírás-rívása
felverte Bogártanya csendjét.
Szép, piros hátán, ahol nemrég
hét fekete petty lakott,
reggelre belőlük hat árválkodott.

Nem tudjuk, mi történhetett,
talán álmában veszítette el
az a mindig izgő-mozgó
hétpettyes gyerek.

De – így vigasztalta nagymamája – „Félre bánat,
félre könnyek, ne félj, Katám,
a Bogárkórházban
mindenfelé gyógyítók röpködnek.

Bogárkák lábadoznak
minden virágkehelyben,
jót szundikálnak margarétán, harangvirágban,
zizegő pipacs-lepedők között.”

Kata szívébe remény költözött: „Talán… talán,
ott meggyógyulok én is.
Vigyél el oda gyorsan, nagymamám!”

És lám, egy mosolygó,
pettyes, piros köpenyes doktor nénit
sodort feléjük a Gyógyulás Rétjén a reggeli szél.

Hallgassuk meg, mint mond,
milyen kedvesen beszél:
„Nincs miért sírnod, kis Katám,
van itt nekünk sok-sok makkhéjban
rengeteg tartalék pettyünk,

meg finom méz és sok ecset,
és nem te vagy az első katicagyerek,
akinek elgurult egy-egy pettye.
Ülj fel erre a zöld levélre,
és új pettyet ragasztok hátad közepére,
aztán, ha a nővérke szépen bekötözte,
haza is mehetsz nagymamával.

Két nap múlva majd visszavárlak,
levesszük ezt a fű-kötést
és kibonthatod újra mindkét,
összesen hétpettyes szárnyad!”

Pega Marine Mare

Marina Mara, buba-dikla
jecajući se budila,
remetivši tako tišinu Bubasalaša.
Na lepim, crvenim leđima,
gde je nedavno još sedam pege nosila
ujutro je jedna nedostajala.

Ne znamo šta se moglo dogoditi,
ta večno pokretna
devojka sa sedam pega
možda je tokom sna jednu izgubila.

Ali – baka ju tako teši – „Do vraga
sa tugom, suzom, moja Maro ne boj se,
u Bubalečilištu
svakakvi iscelitelji lebde.

Bube u svakom
cvetu se oporavljaju,
među pokrivačima bulki,
na stanaricama, zvončićima spavaju.”

U srcu Mare nada se uselila: „Možda... možda,
ozdraviću i ja.
Bako moja, vodi me tamo,!”

I eto, na Ritu Ozdravljenja
jutarnja vetrina je prema njima nasmejanu,
pegavu, crveno obučenu doktoricu nosila.

Poslušajmo, šta će reći,
zaista je srdačna:
„Za plač nemaš razloga, mala Mara,
imamo mi ovde u mnoštvu ljuski žira
bezbroj pege u rezervi,

i finog meda i mnogo kista,
te nisi ti među bubadecom prvi
ko je jednu pegu izgubi.
Na taj zelen list sedni,
prilepiću novu pegu na sredinu leđa ti,
a posle, kad će te sestra previti,
zajedno sa bakom možeš ići.

Ponovo se javi za dva dana,
zavoj od trave ćemo skinuti
i moćićeš opet razviti
krila sad već sa sedam pega!”

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2018. július 1., vasárnap

Petrőczi Éva Kívül a táboron – Izvan logora


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Kívül a táboron

„Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre…”
Zsidókhoz írott levél, 13, 13

Igen, kívül a táboron,
de nem jársz jó nyomon,
ha sértett és magányos
vén nőstényfarkast
látsz csak bennem,
én nem megkövült gyűlöletben
éldegélek, ne hidd,
csak érdek-csordák elleni
borzongást érzek, zsigerit.

Táboron kívül,
a Legtisztább Lábnyomot
csak halkan, tisztes távolból követve
lépkedek most, hogy rám talált az este.

Izvan logora

„Pa hajdemo izvan logora do njega...“
Jevrejima pisano pismo, 13, 13

Da, izvan logora,
nisi na pravom tragu
ako u meni
povređenu i usamljenu
ostarelu vučicu vidiš,
ja ne živim u okamenjenoj
mržnji, ne veruj,
da zbog gomila pohlepnika
tek jezu osećam.

Izvan logora,
Najčišći Trag stopala,
sad kad me je sumrak zatekla
samo tiho, iz primerene udaljenosti pratim.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

2018. június 16., szombat

Petrőczi Éva És írnék... – I pisala bi…


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

És írnék…

És írnék arról
(erőmhöz képest
választott a tárgy!)
milyen volt
az az autóbelsőből
fabrikált úszógumi;
bőrünkön
hetekig látszottak
a szelep
vörös-mély karmolásai;
de óceánra vitt
a foltozott gumi tutaj,
a balatoni Kon-Tiki,
és esténként
láttuk a házat is,
ahol a tűz lakik:
„petrofóron” pöfögtek
a paprikáskrumpli-láva
buborékjai.

Volt persze országos
félelem, féltés,
sosem-látott apák,
mégis: manapság,
a felfújható
gálya-csodák konszolidált
korában is
mit nem adnánk, ha még
– lyuggassa bár huszonöt évnyi lék –
visszaúszhatna hozzánk
az a szegényes jármű;
ha ma
eljönne ismét
a nem-pénzen-vett
örömök évada.

I pisala bi…

I pisala bi o tome
(predmet je prema
mojoj snazi biran!)
iz unutrašnje gume auta
napravljena guma za plivanje
kakva je bila;
na koži
duboko-crvene ogrebotine
ventila
nedeljama smo nosili;
ali od gume krpan splav
na okean me je nosio,
Kon-Tiki Balatona,
i uveče često smo
i kuću gde vatra stanuje
videli:
mehuri
lave krompirpaprikaša
na „petroforu“ su pućkali.

Naravno bilo je državnog
straha, brige,
nikad viđeni očevi,
ipak: danas
u konsolidiranon
vremenu
naduvanih čuda od galije
šta ne bi dala, ako bi
– neka ga i dvadesepet godina haba –
ono siromašno vozilo
do nas doplovilo;
ako bi danas
ne-novcem-kupljena
godina radosti
opet bahnula.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 32-33. old.

2018. május 29., kedd

Petrőczi Éva Az arany hattyú… – Zlatan labud...


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Az arany hattyú…
 – segélycsomag-emlék, 1956-ból – 

Az arany hattyú
meg se rebbent,
csak úszott, úszott rendületlen
(úszása maga a remény!)
fényes-zöld, szépen ívelt
címke-tavának hűs vizén,
Rákóczi úti tankok érdes robajában.

Én meg? Egérfogakkal rágtam, rágtam
legelső, amerikás-édes,
szárított, préselt vigasz-fügém.

Pécs, 1956- Budapest, 2006

Zlatan labud ...
– uspomena na pomoć-paket, iz 1956. –

Zlatan labud
ni da trepne,
samo je plivao, nepokolebljivo plivao
(sama nada je njegovo plivanje!)
u sjajno-zelenoj svežoj vodi
jezera natpisa lepog luka
u metalnoj tutnji tenkova na ulici Rakoci.

A ja? Zubima miševa sam žvakala,
prvu amerikansko-slatku
sušenu, presovanu smokvu utehe žvakala.

Pečuj, 1956. – Budimpešta, 2006.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://csaladhalo.hu/tortenetek/kisgyermekkent-56-ban-petroczi-eva-koltono-visszaemlekezese/

2018. május 17., csütörtök

Petrőczi Éva Ükapám pohara – Pradedova čaša


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –


Ükapám pohara

Rebi unokámnak, akivel együtt láttunk
rubinpácos poharakat

Rubinpácos pohár,
szép Bohémiábul,
öröm-kortyokat adj,
most, hogy már aláhull
vállamra a vénség,
vállamra a kórság,
te a varázslatnak
jól tudtad a módját,
hogy mosolyt bűvöljél
őseim arcára,
amikor a porta, amikor a birtok
a messzi Simándon
várt a kalapácsra.

Az utolsó estén
még színig töltöttek,
s tégedet azután
damasztba göngyöltek.

Mentettek ükeim,
mentett dédapám is,
és megmentett végül
drága nagyanyám is.

Vagy százötven éve
huszár táncol rajtad,
jó lovát vezetve
könnyet bévül hullat.

Pohár, te Egyetlen,
aki megmaradtál,
segíts, ne időzzek
keserű kortyoknál,
hozd vissza egy percre
gyöngyös nevetésem,
félelmeim élét tompítsd,
kérve kérem.
Pradedova čaša

Unuci Rebi kojom smo rubinom bojene čaše zajedno gledale

Rubinom farbana čašo
Iz lepe Bohemije
podari mi gutljaje slasti,
sad kad moja ramena
starost i bolećivost
tereti,
način čaranja ti je
dobro poznata,
na lica mojih predaka
i tad si osmeh mamila
kad čitava imovina
u dalekom Šimandu
udarac čekića čekala.

I prilikom zadnje večeri
do vrha su te punili
a posle pažljivo
u damast zavili.

Spašavali su te moji preci,
spašavo te je i moj praded,
na kraju moja draga baka
spasila.

Kojih stopedeset godina
na tebi konjanik pleše,
vodeći svog ata
suze iznutra pušta.

Čašo, ti Jedina
koja si ostala,
pomozi, neka vreme
ne uz gorke gutljaje provodim,
povrati za jedan tren
spokojan osmeh moj,
stišaj strahove,
lepo te molim.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2018. április 21., szombat

Petrőczi Éva Lecke – Lekcija


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Lecke

Az első poétikaleckét
nem Arisztotelész,
s nem is a jó
Boileau apó
adta nekem;

sem klasszikus,
sem klasszicista
nem volt a minta,
s bár ihletem
másodlagos,
a valósághoz
sincs semmi
közöm,
a verset,
ha írtam igazit
bár csak egyet,
egyetlen szónak köszönöm.

Ezerkilencszázötvennégyben
ültem a nádfonatú kicsi széken,
vagy nem is ültem, ficorogtam,
mesére várva, izgatottan.
S nagyapa belekezdett,
golyóütötte tüdejét
– szokás szerint –
üveges-tarka, s porhanyós-fehér
mentolcukorral
erősítve a várható
többórás „miért, miért”
ostromra.

„Amikor én
kisfiú voltam,
otthon, Krassó-Szörény
megyében
egy csermely partján
láttam az első medvét...”
és fűzte volna
tempósan tovább,
de közbevágtam, mondatát
be sem fejezte,
egy érdekelt csak attól fogva,
ismerős tóra, patakokra
ügyet se vetve,
figyelni aznap
csak a csermelyekre
tudtam,
kérdeztem egyre,
mi is az, milyen:
fogvatartott a szó,
a szép-szokatlan,
s azóta is
– lassan harmincadik
évem küszöbén –
várom-hallom a pozdorjává
porladt kicsi nádszék
izgatott nyikordulásait.
Lekcija

Prvu lekciju iz poezije
nisam od Aristotela,
niti od dobričine
čike Boaloa
dobila;

forma nije bila
niti klasična
niti klasicista,
pa mi je i nadahnuće
sekundarno,
ni sa stvarnosti
nikakave veze
nemam,
pesmu,
ako sam makar
i jednu istinsku napisala,
zahvaliti se jednom jedinom izrazu mogu.

Hiljadudevetstopedesetčetvrte
na pletenoj stolici sam sedela,
ustvari nisam sedela, koporkala,
uzbuđeno sam priču čekala.
I ded je započeo,
metkom ranjena pluća
– po običaju –
uzimanjem staklasto-šarenom,
belom, rahlom bombonom
jačao zbog očekivane
višesatne
„zašto, zašto“ najezde.

„Kad sam još
dečak bio,
kod kuće, u baniji
Krašo-Serenj
prvog medveda sam
na obali jedne matice video...“
nastavio bi on
svoju priču,
ali sam ga prekinula,
rečenicu nije ni završio,
od onda samo sam na jedno mislila,
poznata jezera, potoke
skroz zaboravivši
tog dana pažnju obratiti
samo sam na maticu
mogla,
i netremice pitala,
šta je, kakva je:
ta reč, lepa, neobična
me je zarobila,
i od onda
– na pragu svoje
tridesete godine –
čekam-čujem
uzbuđeno škripanje
već odavno raspale pletene stolice.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 26 - 28. old.

2018. április 7., szombat

Petrőczi Éva Variáció – Varijacija


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Variáció

„Hajad tövében
forró tajték…”,
kendő ha volnék,
zsebedben hogyha laknék,
belőled észrevétlen kortyolhatnék,
el nem engedném illatod,
nem lennék tőled-jóllakott.

„Hajad tövében
forró tajték…”,
kendő ha volnék,
veled hallgatnék,
hajtásaimba bújtatnám lélegzeted,
kendő ha volnék –
nem lehet.

„Hajad tövében
forró tajték…”,
kendő ha volnék,
mindig kezedbe lopózhatnék,
kileshetném, ahogy
elcsitul lassan
magát őrző akaratod.

Kendő ha volnék –
nem vagyok.

Varijacija

„U korenu kose
ti je vruća pena...“
da sam marama,
i ako bi u tvom džepu stanovala,
iz tebe bi neprimetno srkala,
ne bi ti miris pustila,
ne bi se s tobom zasitila.

„U korenu kose
ti je vruća pena...“
da sam marama
s tobom bi ćutala,
tvoj dah bi u mojim borama čuvala,
da sam marama –
nije moguće.

„U korenu kose
ti je vruća pena...“
da sam marama,
uvek bi u tvoje ruke sakriti mogla,
vrebala bi
kako tvoja sebe čuvajuća volja
polako se stiša.

Da sam marama –
nisam.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

2018. március 27., kedd

Petrőczi Éva Laura keringő – Laurin valcer


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Laura keringő

Nemerey Éva és Ludwig Károly emlékére*

Pécs. Ezerkilenszáznegyvenkilenc
februárja, madárszív-fagyasztó
téli éjszaka – és egyetemi bál.
Kreolbőrű anyám a halványsárga
(kölcsön) taftruhában –
a végzetére vár.

És jön egy pengeéles,
sápadt, kicsit pökhendi diákgyerek.
Összefogódznak, s együtt keringenek.

Keringőjük és kerítőjük a Laura ;
két távoli sírban is
egyszerre moccan meg poruk
erre a dallamra.

*a szerző szülei
Laurin valcer

U spomen Eve Nemerei i Karolja Ludviga*

Pečuj. Zimska noć februara
hiljadudevetstočetrdesetdevete
kad se i srca ptica smrzavaju – bal fakulteta.
Mama kreolka u svetložutoj
(posuđenoj) svilenoj haljini –
svoju sudbu čeka.

I jedan žestok mladić stiže,
bledunjav, pomalo drzak.
Zagrle se i zajedno se vrte.

Laura je njihov valcer i usud;
i u dva udaljena groba
na tu melodiju
njihove mošti istovremeno se pomeraju.

*roditelji autora
Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2018. március 19., hétfő

Petrőczi Éva Adriai elégia – Jadrasnka elegija

Képtalálat a következőre: „petrőczi éva”

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Adriai elégia

Szüleimnek

„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem
az angyalok rendjéből…?”
Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

A „bubamara”
lottón öt pénzt
nyertem,
de nem lett tőle soká
jó a kedvem,

mert napra-éj
csak kísértettetek:
te köményszemű
kisfiú-apám,
tüdőgyulladásból
alighogy kikelve,
önhitt mosollyal,
matróz-öltözetben,

majd ötven évvel
később, megszögelt
csípőddel,
de egyre csak rajongva:
tenger, tenger.

S te, anyám,
Matulji szépe,
és hatvanhat nyarán
kedvence az öreg Volosko
kétnyelvű matrónáinak,
szobra a Nyárnak,
bronzba öntve,
míg engem kínkeservesen
fogott, ha megfogott
a Nap.

Tegnap már úsztam –
mintha ti,
magát rég
kettétépő páros kagyló
messzesodródott szárnyai,
velem szívtátok
volna be a víz
átható hableány-szagát.
„Hogyha kiáltanék…”
talán küldene választ a tenger,
halk „Non omnis moriar”-t.

Malinska, 2010. július 26-án
Jadrasnka elegija

Mojim roditeljima

“Kad bi kriknuo, iz redova anđela
ko bi me čuo...?
Rajner Marija Rilke: Prva devinska elegija


Na lotu „bubamara“
petaka
sam dobila
ali moja radost
kratkog veka je bila,

jer danima i noćima
samo ste me iskušavali:
ti oče moj dečačkog izgleda
sa očima kumina,
odmah posle  prebolele
upale pluća
sa samosvesnim omehom
u mornarskom odelu

skoro pedeset godina
kasnije u kukovima
sa čavlima,
ali ushićeno:
more, more.

I ti, majko moja,
lepotico Matulja
i leta šezdesetšeste
miljenice
dvojezične matrone Voloske,
statuo Leta,
u brocu si izlivena,
dok me je Sunce
tek jedva, ako uopšte
opržilo.

Juče sam već plivala –
kao da ste vi
daleko odbačenih krila
paru odavno
razdvojenih školjki,
prodoran miris
vode po rusalki
zajedno sa mnom udisali.
„kad bi kriknula...“
možda bi voda u vidu tihog
„Non omnis moriar”-a odgovor dao.

Malinska, 26. jula 2010.

Fordította: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 78-79. old.