Petrőczi Éva Negyedszer – Četvrti put

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Negyedszer Negyedszer. Fehér vászon spanyolcsizma, vaskengyel. „Mikor jöjjek a gyerekért?” – kérdezi valaki. Gumikötényes angyalok fején a vágta közeli végét zöld sapka hirdeti. Negyedszer. Nedves gézsorompó állja útját a jajgatásnak – a Csuklószalagrend új jelöltjét várják emberek, tárgyak. És várom én, hogy megváltson, legalább amíg étele-itala leszek; pár hónap, s lassan ő is eloldozza tőlem magát rend és törvény szerint. Negyedszer. Vászoncsizmában, vaskengyelben vágtatunk reménnyel-verten.

Četvrti put Četvrti put. Belo platno, španska čizma, gvozdena uzengija. „Kad da dođem po dete?” – pita neko. Na glavama anđela sa gumenom pregačom skori kraj jurnjave zelena kapa oglašava. Četvrti put. Put jauku vlažna rampa gaze sprečava – Ljudi, predmeti novog člana reda Članka čekaju. I ja čekam, da me izbavi, makar dotle dok sam mu hrana-napitak; par meseci, polako i on se prema redu i zakonu od mene odveže. Četvrti put. U platnenoj čizmi, gvozdenoj uzengiji nadom tučeno jurimo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 29. old.

Petrőczi Éva Katica Kata pettye – Pega Marine Mare

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Katica Kata pettye Katica Kata, a bogár-lányka nagy bajra ébredt, sírás-rívása felverte Bogártanya csendjét. Szép, piros hátán, ahol nemrég hét fekete petty lakott, reggelre belőlük hat árválkodott. Nem tudjuk, mi történhetett, talán álmában veszítette el az a mindig izgő-mozgó hétpettyes gyerek. De – így vigasztalta nagymamája – „Félre bánat, félre könnyek, ne félj, Katám, a Bogárkórházban mindenfelé gyógyítók röpködnek. Bogárkák lábadoznak minden virágkehelyben, jót szundikálnak margarétán, harangvirágban, zizegő pipacs-lepedők között.” Kata szívébe remény költözött: „Talán… talán, ott meggyógyulok én is. Vigyél el oda gyorsan, nagymamám!” És lám, egy mosolygó, pettyes, piros köpenyes doktor nénit sodort feléjük a Gyógyulás Rétjén a reggeli szél. Hallgassuk meg, mint mond, milyen kedvesen beszél: „Nincs miért sírnod, kis Katám, van itt nekünk sok-sok makkhéjban rengeteg tartalék pettyünk, meg finom méz és sok ecset, és nem te vagy az első katicagyerek, akinek elgurult egy-egy pettye. Ülj fel erre a zöld levélre, és új pettyet ragasztok hátad közepére, aztán, ha a nővérke szépen bekötözte, haza is mehetsz nagymamával. Két nap múlva majd visszavárlak, levesszük ezt a fű-kötést és kibonthatod újra mindkét, összesen hétpettyes szárnyad!”

Pega Marine Mare Marina Mara, buba-dikla jecajući se budila, remetivši tako tišinu Bubasalaša. Na lepim, crvenim leđima, gde je nedavno još sedam pege nosila ujutro je jedna nedostajala. Ne znamo šta se moglo dogoditi, ta večno pokretna devojka sa sedam pega možda je tokom sna jednu izgubila. Ali – baka ju tako teši – „Do vraga sa tugom, suzom, moja Maro ne boj se, u Bubalečilištu svakakvi iscelitelji lebde. Bube u svakom cvetu se oporavljaju, među pokrivačima bulki, na stanaricama, zvončićima spavaju.” U srcu Mare nada se uselila: „Možda... možda, ozdraviću i ja. Bako moja, vodi me tamo,!” I eto, na Ritu Ozdravljenja jutarnja vetrina je prema njima nasmejanu, pegavu, crveno obučenu doktoricu nosila. Poslušajmo, šta će reći, zaista je srdačna: „Za plač nemaš razloga, mala Mara, imamo mi ovde u mnoštvu ljuski žira bezbroj pege u rezervi, i finog meda i mnogo kista, te nisi ti među bubadecom prvi ko je jednu pegu izgubi. Na taj zelen list sedni, prilepiću novu pegu na sredinu leđa ti, a posle, kad će te sestra previti, zajedno sa bakom možeš ići. Ponovo se javi za dva dana, zavoj od trave ćemo skinuti i moćićeš opet razviti krila sad već sa sedam pega!” Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Kívül a táboron – Izvan logora

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Kívül a táboron „Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre…” Zsidókhoz írott levél, 13, 13 Igen, kívül a táboron, de nem jársz jó nyomon, ha sértett és magányos vén nőstényfarkast látsz csak bennem, én nem megkövült gyűlöletben éldegélek, ne hidd, csak érdek-csordák elleni borzongást érzek, zsigerit. Táboron kívül, a Legtisztább Lábnyomot csak halkan, tisztes távolból követve lépkedek most, hogy rám talált az este.

Izvan logora „Pa hajdemo izvan logora do njega...“ Jevrejima pisano pismo, 13, 13 Da, izvan logora, nisi na pravom tragu ako u meni povređenu i usamljenu ostarelu vučicu vidiš, ja ne živim u okamenjenoj mržnji, ne veruj, da zbog gomila pohlepnika tek jezu osećam. Izvan logora, Najčišći Trag stopala, sad kad me je sumrak zatekla samo tiho, iz primerene udaljenosti pratim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

Petrőczi Éva És írnék... – I pisala bi…

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

És írnék… És írnék arról (erőmhöz képest választott a tárgy!) milyen volt az az autóbelsőből fabrikált úszógumi; bőrünkön hetekig látszottak a szelep vörös-mély karmolásai; de óceánra vitt a foltozott gumi tutaj, a balatoni Kon-Tiki, és esténként láttuk a házat is, ahol a tűz lakik: „petrofóron” pöfögtek a paprikáskrumpli-láva buborékjai. Volt persze országos félelem, féltés, sosem-látott apák, mégis: manapság, a felfújható gálya-csodák konszolidált korában is mit nem adnánk, ha még – lyuggassa bár huszonöt évnyi lék – visszaúszhatna hozzánk az a szegényes jármű; ha ma eljönne ismét a nem-pénzen-vett örömök évada.

I pisala bi… I pisala bi o tome (predmet je prema mojoj snazi biran!) iz unutrašnje gume auta napravljena guma za plivanje kakva je bila; na koži duboko-crvene ogrebotine ventila nedeljama smo nosili; ali od gume krpan splav na okean me je nosio, Kon-Tiki Balatona, i uveče često smo i kuću gde vatra stanuje videli: mehuri lave krompirpaprikaša na „petroforu“ su pućkali. Naravno bilo je državnog straha, brige, nikad viđeni očevi, ipak: danas u konsolidiranon vremenu naduvanih čuda od galije šta ne bi dala, ako bi – neka ga i dvadesepet godina haba – ono siromašno vozilo do nas doplovilo; ako bi danas ne-novcem-kupljena godina radosti opet bahnula. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 32-33. old.

Petrőczi Éva Az arany hattyú… – Zlatan labud...

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Az arany hattyú…  – segélycsomag-emlék, 1956-ból –  Az arany hattyú meg se rebbent, csak úszott, úszott rendületlen (úszása maga a remény!) fényes-zöld, szépen ívelt címke-tavának hűs vizén, Rákóczi úti tankok érdes robajában. Én meg? Egérfogakkal rágtam, rágtam legelső, amerikás-édes, szárított, préselt vigasz-fügém. Pécs, 1956- Budapest, 2006

Zlatan labud ... – uspomena na pomoć-paket, iz 1956. – Zlatan labud ni da trepne, samo je plivao, nepokolebljivo plivao (sama nada je njegovo plivanje!) u sjajno-zelenoj svežoj vodi jezera natpisa lepog luka u metalnoj tutnji tenkova na ulici Rakoci. A ja? Zubima miševa sam žvakala, prvu amerikansko-slatku sušenu, presovanu smokvu utehe žvakala. Pečuj, 1956. – Budimpešta, 2006. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://csaladhalo.hu/tortenetek/kisgyermekkent-56-ban-petroczi-eva-koltono-visszaemlekezese/

Petrőczi Éva Ükapám pohara – Pradedova čaša

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Ükapám pohara Rebi unokámnak, akivel együtt láttunk rubinpácos poharakat Rubinpácos pohár, szép Bohémiábul, öröm-kortyokat adj, most, hogy már aláhull vállamra a vénség, vállamra a kórság, te a varázslatnak jól tudtad a módját, hogy mosolyt bűvöljél őseim arcára, amikor a porta, amikor a birtok a messzi Simándon várt a kalapácsra. Az utolsó estén még színig töltöttek, s tégedet azután damasztba göngyöltek. Mentettek ükeim, mentett dédapám is, és megmentett végül drága nagyanyám is. Vagy százötven éve huszár táncol rajtad, jó lovát vezetve könnyet bévül hullat. Pohár, te Egyetlen, aki megmaradtál, segíts, ne időzzek keserű kortyoknál, hozd vissza egy percre gyöngyös nevetésem, félelmeim élét tompítsd, kérve kérem.

Pradedova čaša Unuci Rebi kojom smo rubinom bojene čaše zajedno gledale Rubinom farbana čašo Iz lepe Bohemije podari mi gutljaje slasti, sad kad moja ramena starost i bolećivost tereti, način čaranja ti je dobro poznata, na lica mojih predaka i tad si osmeh mamila kad čitava imovina u dalekom Šimandu udarac čekića čekala. I prilikom zadnje večeri do vrha su te punili a posle pažljivo u damast zavili. Spašavali su te moji preci, spašavo te je i moj praded, na kraju moja draga baka spasila. Kojih stopedeset godina na tebi konjanik pleše, vodeći svog ata suze iznutra pušta. Čašo, ti Jedina koja si ostala, pomozi, neka vreme ne uz gorke gutljaje provodim, povrati za jedan tren spokojan osmeh moj, stišaj strahove, lepo te molim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Lecke – Lekcija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Lecke Az első poétikaleckét nem Arisztotelész, s nem is a jó Boileau apó adta nekem; sem klasszikus, sem klasszicista nem volt a minta, s bár ihletem másodlagos, a valósághoz sincs semmi közöm, a verset, ha írtam igazit bár csak egyet, egyetlen szónak köszönöm. Ezerkilencszázötvennégyben ültem a nádfonatú kicsi széken, vagy nem is ültem, ficorogtam, mesére várva, izgatottan. S nagyapa belekezdett, golyóütötte tüdejét – szokás szerint – üveges-tarka, s porhanyós-fehér mentolcukorral erősítve a várható többórás „miért, miért” ostromra. „Amikor én kisfiú voltam, otthon, Krassó-Szörény megyében egy csermely partján láttam az első medvét...” és fűzte volna tempósan tovább, de közbevágtam, mondatát be sem fejezte, egy érdekelt csak attól fogva, ismerős tóra, patakokra ügyet se vetve, figyelni aznap csak a csermelyekre tudtam, kérdeztem egyre, mi is az, milyen: fogvatartott a szó, a szép-szokatlan, s azóta is – lassan harmincadik évem küszöbén – várom-hallom a pozdorjává porladt kicsi nádszék izgatott nyikordulásait.

Lekcija Prvu lekciju iz poezije nisam od Aristotela, niti od dobričine čike Boaloa dobila; forma nije bila niti klasična niti klasicista, pa mi je i nadahnuće sekundarno, ni sa stvarnosti nikakave veze nemam, pesmu, ako sam makar i jednu istinsku napisala, zahvaliti se jednom jedinom izrazu mogu. Hiljadudevetstopedesetčetvrte na pletenoj stolici sam sedela, ustvari nisam sedela, koporkala, uzbuđeno sam priču čekala. I ded je započeo, metkom ranjena pluća – po običaju – uzimanjem staklasto-šarenom, belom, rahlom bombonom jačao zbog očekivane višesatne „zašto, zašto“ najezde. „Kad sam još dečak bio, kod kuće, u baniji Krašo-Serenj prvog medveda sam na obali jedne matice video...“ nastavio bi on svoju priču, ali sam ga prekinula, rečenicu nije ni završio, od onda samo sam na jedno mislila, poznata jezera, potoke skroz zaboravivši tog dana pažnju obratiti samo sam na maticu mogla, i netremice pitala, šta je, kakva je: ta reč, lepa, neobična me je zarobila, i od onda – na pragu svoje tridesete godine – čekam-čujem uzbuđeno škripanje već odavno raspale pletene stolice. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 26 - 28. old.

Petrőczi Éva Variáció – Varijacija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Variáció „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, zsebedben hogyha laknék, belőled észrevétlen kortyolhatnék, el nem engedném illatod, nem lennék tőled-jóllakott. „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, veled hallgatnék, hajtásaimba bújtatnám lélegzeted, kendő ha volnék – nem lehet. „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, mindig kezedbe lopózhatnék, kileshetném, ahogy elcsitul lassan magát őrző akaratod. Kendő ha volnék – nem vagyok.

Varijacija „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama, i ako bi u tvom džepu stanovala, iz tebe bi neprimetno srkala, ne bi ti miris pustila, ne bi se s tobom zasitila. „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama s tobom bi ćutala, tvoj dah bi u mojim borama čuvala, da sam marama – nije moguće. „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama, uvek bi u tvoje ruke sakriti mogla, vrebala bi kako tvoja sebe čuvajuća volja polako se stiša. Da sam marama – nisam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

Petrőczi Éva Laura keringő – Laurin valcer

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Laura keringő Nemerey Éva és Ludwig Károly emlékére* Pécs. Ezerkilenszáznegyvenkilenc februárja, madárszív-fagyasztó téli éjszaka – és egyetemi bál. Kreolbőrű anyám a halványsárga (kölcsön) taftruhában – a végzetére vár. És jön egy pengeéles, sápadt, kicsit pökhendi diákgyerek. Összefogódznak, s együtt keringenek. Keringőjük és kerítőjük a Laura ; két távoli sírban is egyszerre moccan meg poruk erre a dallamra. *a szerző szülei

Laurin valcer U spomen Eve Nemerei i Karolja Ludviga* Pečuj. Zimska noć februara hiljadudevetstočetrdesetdevete kad se i srca ptica smrzavaju – bal fakulteta. Mama kreolka u svetložutoj (posuđenoj) svilenoj haljini – svoju sudbu čeka. I jedan žestok mladić stiže, bledunjav, pomalo drzak. Zagrle se i zajedno se vrte. Laura je njihov valcer i usud; i u dva udaljena groba na tu melodiju njihove mošti istovremeno se pomeraju. *roditelji autora Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Adriai elégia – Jadrasnka elegija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Adriai elégia Szüleimnek „Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből…?” Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia (Nemes Nagy Ágnes fordítása) A „bubamara” lottón öt pénzt nyertem, de nem lett tőle soká jó a kedvem, mert napra-éj csak kísértettetek: te köményszemű kisfiú-apám, tüdőgyulladásból alighogy kikelve, önhitt mosollyal, matróz-öltözetben, majd ötven évvel később, megszögelt csípőddel, de egyre csak rajongva: tenger, tenger. S te, anyám, Matulji szépe, és hatvanhat nyarán kedvence az öreg Volosko kétnyelvű matrónáinak, szobra a Nyárnak, bronzba öntve, míg engem kínkeservesen fogott, ha megfogott a Nap. Tegnap már úsztam – mintha ti, magát rég kettétépő páros kagyló messzesodródott szárnyai, velem szívtátok volna be a víz átható hableány-szagát. „Hogyha kiáltanék…” talán küldene választ a tenger, halk „Non omnis moriar”-t. Malinska, 2010. július 26-án

Jadrasnka elegija Mojim roditeljima “Kad bi kriknuo, iz redova anđela ko bi me čuo...? Rajner Marija Rilke: Prva devinska elegija Na lotu „bubamara“ petaka sam dobila ali moja radost kratkog veka je bila, jer danima i noćima samo ste me iskušavali: ti oče moj dečačkog izgleda sa očima kumina, odmah posle  prebolele upale pluća sa samosvesnim omehom u mornarskom odelu skoro pedeset godina kasnije u kukovima sa čavlima, ali ushićeno: more, more. I ti, majko moja, lepotico Matulja i leta šezdesetšeste miljenice dvojezične matrone Voloske, statuo Leta, u brocu si izlivena, dok me je Sunce tek jedva, ako uopšte opržilo. Juče sam već plivala – kao da ste vi daleko odbačenih krila paru odavno razdvojenih školjki, prodoran miris vode po rusalki zajedno sa mnom udisali. „kad bi kriknula...“ možda bi voda u vidu tihog „Non omnis moriar”-a odgovor dao. Malinska, 26. jula 2010. Fordította: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 78-79. old.