Petrőczi Éva
Pécs, 1951. április 7. –
|
És írnék…
És írnék arról
(erőmhöz képest
választott a tárgy!)
milyen volt
az az autóbelsőből
fabrikált úszógumi;
bőrünkön
hetekig látszottak
a szelep
vörös-mély karmolásai;
de óceánra vitt
a foltozott gumi tutaj,
a balatoni Kon-Tiki,
és esténként
láttuk a házat is,
ahol a tűz lakik:
„petrofóron” pöfögtek
a paprikáskrumpli-láva
buborékjai.
Volt persze országos
félelem, féltés,
sosem-látott apák,
mégis: manapság,
a felfújható
gálya-csodák konszolidált
korában is
mit nem adnánk, ha még
– lyuggassa bár huszonöt évnyi lék –
visszaúszhatna hozzánk
az a szegényes jármű;
ha ma
eljönne
ismét
a
nem-pénzen-vett
örömök évada.
|
I pisala bi…
I
pisala bi o tome
(predmet je prema
mojoj snazi biran!)
iz unutrašnje gume auta
napravljena guma za plivanje
kakva je bila;
na koži
duboko-crvene ogrebotine
ventila
nedeljama smo nosili;
ali od gume krpan splav
na okean me je nosio,
Kon-Tiki Balatona,
i uveče često smo
i kuću gde vatra stanuje
videli:
mehuri
lave krompirpaprikaša
na „petroforu“ su pućkali.
Naravno bilo je državnog
straha, brige,
nikad viđeni očevi,
ipak: danas
u konsolidiranon
vremenu
naduvanih čuda od galije
šta ne bi dala, ako bi
– neka ga i dvadesepet godina haba –
ono siromašno vozilo
do nas doplovilo;
ako bi danas
ne-novcem-kupljena
godina radosti
opet bahnula.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése