Keresés ebben a blogban

2018. április 14., szombat

Saša Jelenković Bio jednom jedan pas – Volt egyszer egy kutya


Saša Jelenković Zaječar 8. avgust 1964. –


Bio jednom jedan pas

Dobro došla na sedmi sprat, stvari se otimaju kontroli,
dan za danom, čuje se samo šuškanje krila
u potkrovlju. Danas sam sahranjen, nebo je imalo
boju baklave, a zemlja uskus mastila.
Nije bilo sunca, negde je pucalo u daljini. Dome, slatki dome.
Krećem se da bih razumeo skromnost i poniznost.
Najpre izbrojim sate, unatrag, do momenta kada sam izgubio
ono malo što boli, i otkrio ono puno što raduje. To ništa
što ne prestaje, to nešto što se povuklo u sebe.To me zateže,
tome sam odan, u tome želim da se probudim. Umire priča,
zvezde su strpljive, sneg pada kako bi nas prisilio na izlazak.
Privremene su mreže na dnu mora, tunel je prepun slobode,
ribe te uče disanju. Bio jednom jedan pas i dugo me gledao u oči.



Volt egyszer egy kutya

Isten hozott a hetedik emeletre, elszabadult a pokol,
a tetőtérből napról napra szárnysuhogás
hallatszik. Ma eltemettek, az ég baklavaszínű*
volt, a föld meg tintaízű.
Nap sehol, valahol a távolban lövöldöztek. Otthon, édes otthon.
Útra kelek, hogy megértsem a szerénységet és alázatosságot.
Először időt mérek, visszafalé, attól kezdve, hogy elveszítettem
azt a keveset, ami fáj és felfedeztem azt a sokat, ami örömet okoz.
Azt a semmit, ami megszűnik, ami magába zárkózik. Ez vonz,
ehhez vagyok hűséges, ebben akarok ébredni. Meghal a mese,
türelmesek a csillagok, esik a hó, hogy kikényszerítsen bennünket.
Ideiglenesen a tenger mélyén vannak a hálók, az alagút szabadsággal telt,
lélegezni a halak tanítanak. Volt egyszer egy kutya, hosszan nézett a szemembe.

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése