Keresés ebben a blogban

2018. május 10., csütörtök

Mišo L. Korać Ono sa pet više i manje dva – Az öttel több és kettővel kevesebb valami


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –


Ono sa pet više i manje dva
        
         Ona ga je ugrizla za vrat i popila mu krv ili saznanje da je nešto mokro i to u mraku...

-   
        Voliš li me..?

On je tada imao osamnaest a ona dvije manje. Onda bi rekla

tri puta "Da" i četiri puta "Ne". Tada je ona imala pet više a on opet dvije manje. Time ga je još više zadržavala za sebe.

-         Godinama..?

-         Ma, ne..? Odgovorom..!

A da, ONO sa tri puta DA i jednom više NE..! Tada je imao samo jednu. Onda ih je posjedovao više.
A ona tada ne, možda i kasnije ne ili jeste..? Oko toga se nikada ne zna. Svu nejasnoću platio je život na kojem je sam izvisio. ONA, pre ONE imala je ONU. Ta je voljela kišu, čak je i uporno šetala po njoj sa onim kada je on imao pet manje nego danas. Njeno istetovirano slovo "R" na ruci protivilo se svakoj kapi kiše. On je govorio da se u tankoj bluzi može navući nahlada. Ona je baš željela da taj dio skine.

-         Bluze..?

-         Slova "R"..!

Možda je to govorio zbog njenih bedara ili zbog toga što je

bila njegova i njena prijateljica. Ona ga nikada nije uzbuđivala...

-         Lažem..!

Zbog njene ljepote jutra su svitala...

Umreću u tvojoj vazni na kojoj se igraju boje

Negdje na uglu stola gdje si pisala zadatke

Ostaću kao napušteni trofej ljubavi

i oko mene igraće se u bojama porculan...

Tada sam imao šesnaest a ti petnaest... Govorila si "Pričaću ti o ljudima"... Kada..? Nikada..! Priču o ljudima smo spoznavali lagano iz dana u dan iz godine u godinu... Priču o sebi smo odavno zaboravili...

-         Misliš priču o nama..?

-         Da, tri puta da i četiri puta ne... Zapravo više nijesam

siguran u tvoje postojanje... ili sve sam manje siguran u to...

-         Moje postojanje.!?

-         Ne, u život... Možda u postojanje..! Kapiraš..?

-         Ne, ne kapiram..?

-         Jebi ga, možda je kasno za kapiranje. Vjeruj između onda i

kasno progrmio je prošao, protrčao, proleteo je ogroman period.

-         Šta je to period..?

-         Period... Ja, ti, porodica, djeca, muž, žena, ratovi, sranja,

ljubavi i kvrc.

Jednoga dana kvrc..! Kao prekidač, kapiraš... Tama... Nema više...

-         I kolike godine šutnje. Sjutra je šutnji trideseti rođendan.!?

Tako je valjda suđeno.! To ti je kao ono sa pet više i manje

dva... Ujedno nije bilo suđeno a i ovako je možda bolje.!?

-         Misliš.!?

-         Pst..! Ostavi me da šutim rođendan...

Az öttel több és kettővel kevesebb valami

          Nyakába mart a lány és vérét szívta vagy felismerés, valami nedves, mégpedig a sötétben...

-        Szeretsz...?

A fiú akkor tizennyol éves volt, a lány kettővel kevesebb. A lány akkor

háromszor „Igen“-t, négyszer „Nem“-et mondana. Akkor a lány öttel több volt, a fiú meg kettővel kevesebb. Ezzel a lány még jobban magához láncolta.

-        Éveivel...?

-        Hát nem...? Válaszaival...!

Ja, és Az a háromszor Igen és egyszer több Nem...! Akkor a fiúnak csak egy volt. Majd többet birtokolt. A lány akkor nem, talán később sem, vagy mégis...? Sosem lehet tudni. Hoppon maradt, minden talányt az élet fizettetett meg. A Lány, a Lány előtt az a Lány volt. Az a lány szerette az esőt, rendületlenül azzal a most öt évvel fiatalabb fiúval sétált. A karjára tetovált "R“ betű az esőcseppeknek ellenállt. A fiú állította, megfázhat a vékony blúzban. A lány meg levenni szerette volna.

-        Blúzok...?

-        "R“ betűk...!

Ezt talán bordái miatt mondta vagy azért, mert

a barátnőjének a barátnője is az övé volt. Az a lány sosem izgatta...

-        Hazudok..!

Szépsége miatt hajnalodott...

A színekben játszó vázádban halok meg

Egy sarokban asztal ahol feladataidat írtad

Elhagyott szerelemtrófeaként maradok

és körülöttem a porcelán színekben játszik...

Akkor tizenhat éves voltam, te tizenöt...  Mondogattad "Az emberekről mesélek”... Mikor...? Soha...! Az emberekről szóló mesét a mindennapok során ismertük meg...
A rólunk szóló mesét már rég elfeledtük...

-        Mesénkre gondolsz...?

-        Igen, háromszor igen és négyszer nem... Tulajdonképpen többé nem vagyok

biztos létezésedben... vagy ebben egyre kevésbé biztos...

-        Létezésem.!?

-        Nem, az életbe... Talán a létezésbe...!
Érted...?

-        Nem, nem értem...?

-        A francba, talán késő megérteni. Hidd el az akkor és

a késő között elsuhant az elment, elszaladt, végtelen korszak röppent el.

-        Mi is az a korszak...?

-        Korszak... Én, te, család, gyerekek, férj, feleség, háborúk, ocsmányságok,

szerelem és csatt.

Egy nap csatt...! Mint egy kapcsoló, érted...
Sötét... Nincs tovább...

-        És hány év hallgatás. Holnap lesz a hallgatás harmincadik születésnapja.!?

Talán így rendeltetett.! Ez valami olyan mint az öttel több és kettővel

kevesebb... Egyúttal nem volt elrendelve és így talán jobb is.!?

-        Gondolod.!?

-        Csitt...! Hagyj, a születésnapot hallgatom...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://diogenplus.weebly.com/miso-l-korac.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése