Milan Rakulj Livno
5. decembar 1985. –
Slovenske duše
Našem narodu ne trebaju
pokojnici
on oplače i živog
čovjeka.
Bili mi na frontu ili u kafani
iako nam je svugdje sloboda cilj
kao da uvijek lagano umiremo
za nama se osjeća neki majčinski žal.
Slovenske duše, na muku
navikle,
ipak ne prihvataju ništa
osim sreće
kod nas je tako – po genetskom kodu,
nebo je naša glavna teritorija
stoga nam je i teško na zemlji.
Ko nas ne zna rekao bi da smo
u surovoj borbi sa samima sobom
a ne u običnom dijalogu sa svemirom;
svađamo se i mirimo kao
godišnja doba
i uvijek nanovo ostajemo
naivni.
Laici su o nama mislili
štošta
a pametni baš od nas
naučili šta je to
ljubav.
|
Szláv lelkek
Nemzetünknek nem kellenek halottak,
hisz élőket is elsiratnak.
Legyünk mi fronton vagy kávéházban,
még akkor is, ha célunk mindenütt
a szabadság,
mintha mindig lassan elmúlnánk,
körülvesz bennünket a gyász.
Szláv lelkek, a gyötrődéshez
szokottak,
ám derűn kívül mást mégsem
fogadnak el,
így van ez nálunk – genetikai kód
szerint
életterünk maga az ég,
a földön nekünk ezért nehéz.
Aki nem ismer bennünket, állítja,
kíméletlenül önmagunkkal harcolunk,
pedig csak a világűrrel beszélgetünk;
mint az évszakok, veszekszünk és békülünk
és ismét ártatlanok maradunk.
A kontárok rólunk sokmindent összehordtak,
a bölcsek viszont tőlünk
tanulták meg, mi a szeretet.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése