Stefan Višekruna Trebinje 9. decembar 1991. –
Srodna duša
Koliko puta sam se opijao tom mišlju,
I sada kada se prisjetim toga zadrhtim
I protrne mi tijelo od
jeze.
Nadahnjivao sam čula vječnim jutrima od kojih se pune pluća
kiseonikom
I pitao se da li ću te
ikada sresti u prolazu nekog
Nepoznatoga grada zagledan u rijeku
I mostove,
Slutim
I prizivam
Da čujem toliko željeni bat tvojih koraka koji lupaju po
moždanoj kori
I odzvanjaju u meni kao zvono na obližnjoj Crkvi,
I moj skoro nečujni glas grli te
I budi iz snovidjenja
I radja žudnju u tebi kojoj ne znas imena
I godina dok osjećaš da je neodoljivo blizu tebe srodna
Duša tvoja.
Ako se sretnemo u srcu moga rodnoga grada, znaće dan
I noć, vrana
I pas lutalica šta nam je u srcima, a šta nam je u srcima, to
pliva u džepovima
I preliva se u očima, ne sumnjaj u to srodna dušo moja,
Već poljubi me ko prvu ljubav svoju
I znaj samo da ištim zaklinjući tebe, zemlju
I Presvetu Bogorodicu
da mi doletiš na krilima andjela svijetloga.
Tada ću prosijati
I zalepršati krilima najživorodnije rodjen u tvome oku punom
mene i
Vajaću ti lice ljubavnim stihovima srodna dušo moja.
Kada dodje taj dan,
Svi minuli dani sliće se
U njega I zapjevaće o
Nama devetom simfonijom
U silnom zanosu nebo
I zemlja srodna dušo moja !
Izvor: autor
Rokon lélek
Hányszor
bódított az a gondolat,
És most,
hogy eszembe jut, megremegek,
Testem
zsibbad.
Lelkesített
a tüdőt öxigénnel teletöltő örökös reggel
És magamtól
kérdeztem egy ismeretlen város
folyóra,
hídra tekintő átjárójában valaha is
találkozunk-e,
Sejtem
És
szólítalak
Hogy az
annyira óhajtott lépteid kopogását agykérgem érezze
És a
közeli templom harangjaként visszhangozzon bennem,
Alig
hallható hangom ölel
És
ébreszt az álomvilágból
És
benned ismeretlen vágyat szül
És érzed
hozzád ellenállhatatlanul közel van egy
Rokon
lélek.
Ha
szülővárosomban találkozunk, a nappal és az éj,
Meg a
varjú és a kóbor kutya is
Tudja, mi van szívünkben, zsebünk is azzal tele
És onnan szemünkbe szivárog, rokon lelkem, ne kételkedj,
Hát csókolj meg, mint első szerelmedet
És vedd tudomásul, könyörögve kérlek téged, a földet
És Szűz Máriát, angyalszárnyakkal röppenj hozzám.
Akkor átalakulva,
Szemedben ujjászületve suhanok a magasba és
Arcodat, rokon lelkem, szerelmes versekkel formálom.
Ha az a
nap eljő,
Belesüllyed minden
Ami múlt
És elvarázsolva
A sorsszimfóniát
Rólunk dalolja az ég
És a föld, rokon lelkem!
Fordította:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése