Keresés ebben a blogban

2019. július 5., péntek

Jász Attila Kopár sziget – Golo ostrvo


Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Kopár sziget

(indulás, nyulak)
A hold már előző délben megmutatja magát. Ébren alszom. Kitakarom
magam, hadd csípjenek a szúnyogok. Remélem, ha már eleget kaptak a
véremből, hagynak aludni. Még sötétben két fekete nyúl gubbaszt ijedten

az út szélén, mintha buszra várnának. A mellettük elsuhanó autóban meg négy
másik, álmos, piros szemű nyúl nézi őket. Hajnalban a fák térdig ködben állnak
az út mellett, a látvány miatt. A visszapillantó tükörben kel a nap. Jó kezdet.


(félút, tenger)
Golyónyomok, üres apartmanok félúton a tenger felé. Óriásfenyők 
fekszenek az átlátszó, türkizkék vízben. Fölöttük halak úsznak el. Fáj
a derekam, csak ketten gyógyíthatják meg. Te vagy a tenger. Együtt

úszunk, majdnem meztelenül. Közben fekete bárányként legelészem az
apartman mellett. Mintha nem félnék semmitől. Az ösvény a patak partjára
vezet. Ahol a remete lakik. Én lennék? Lassan hullanak már a levelek is.


(éjszaka, terasz)
Három pillangó méretű denevér kergetőzik a lámpák alatt. Vacsoráznak.
Egyedül ülök a teraszon. Alszol már. Ujjaim emlékeznek bordáid rajzolatára,
az érintés hiánya bizsereg bennük. A háromból már csak egy denevér bírja

velem az éjszakázást. Abba is hagyom, nem jegyzetelek tovább ma. Veszem
a jelet. Mindjárt holnap. Már akkor is velem vagy, ha nem vagy itt. Gyilkoltam
tegnap éjjel. Álmomban. Kopár szigetre látok. Hajnalodik lassan. Lefekszem.


(isten, veletek)
Sirály ül a lámpaoszlop tetején, az autóút fölött, délután. Az utolsó reggel
mindig euforikus, zálogba mindig ott hagysz valami fontosat a holmidból.
Áldozatot. Ahogy a magányos úszó megérkezik lassan a lakatlan, kopár

szigetre. Megkövült lény, ahogy fekszik a vízben. Mögötte még nagyobb,
nyilván az anyja. Holdbéli szürke sziklák, azúr tenger. A behúzott nyakú
halfarkas egészen közel enged. Homlokunk majdnem összeér álmunkban.

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.


Golo ostrvo

(polazak, zečevi)
Mesec već prethodo u podne se pokazuje. Budno spavam. Otkrivam se,
neka me komarci izgrizu. Nadam se, ako su već iz moje krvi dovoljno
dobili, puste me da spavam. Još u mraku dva crna zeca pored puta

preplašeno čučaju, kao da bus čekaju. A u pored nas prohujalog auta
četiri druga, pospana, crvenooka zeca gledaju ih. U zoru drveća do kolena
u magli stoje, zbog prizora. U retrovizoru sunce se javlja. Dobar početak.


(pola puta, more)
Na pola puta prema moru tragovi metaka, prazni apartmani. U prozirnoj,
tirkizno plavoj vodi ogromni borovi leže. Iznad njih ribe plivaju. Leđa
mi bole, samo dve osobe mogu izlečiti. Ti ili more. Zajedno plivamo,

skoro golo. U međuvremenu poput crnog ovca pored apartmana
naslađujem. Kao da se od ničega ne bojim. Staza do obale potoka
vodi. Gde samotnjak stanuje. Jesam li taj ja? Polako već  i lišće opada.


(noć, terasa)
Ispod lampi tri slepa miša veličine leptira jurcaju. Večeraju.
Sam sam na terasi. Već spavam. Lukove tvojih rebara prsti mi prizivaju,
u njima nedostatak doticaja kola. Bdenje sa mnom od tri slepa miša

samo jedan podnosi. A i prekidam, danas više beleške neću praviti. Znak
prihvatam. Već će sutra biti. I tad si sa mnom ako nisi tu. Prošlu noć sam
ubio. U snu. Golo ostrvo vidim. Polako zora stiže.  Legnem.


(bog, s vama)
Popodne, iznad autoceste, na vrhu kandelabera galeb čuči. Zadnje jutro
uvek je euforičan, od svojih stvari nešto važno uvek u zalog ostavljaš.
Žrtvu. Poput usamljenog plivača ko napokon na nenaseljeno, pusto ostrvo

stiže. Okamenjeno biće je kako na vodi leži. Iza njega daleko veće,
jamačno njegova majka. Sive stene sa meseca, azurno more. Riba vuk
uvučenog vrata me sasvim blizu pušta. Čela nam se skoro dotiču.

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése