Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –
|
A költő és a
vers
Egykor fulladozva röhögtem a költőkön.
Ihlet és áhítat,
átszellemült pofázmány, félrecsúszott nyakkendő,
nyitott slicc,
szánalmas degenerációi
ősi legendáknak.
A vers: élőlény.
S ha idétlen szörnyszülött is, alkotójától függetlenül létező valóság.
„Ez a puhány polgár kreált? Ez a
két lábon járó szerencsétlenség?
Esküszöm, rovartűre tűzöm!
Tökétől-pöcsétől megfosztom!”
Ekkor a költő már új kötetét dedikálja,
félrecsúszott nyakkendő, nyitott slicc,
s vers-elvtárs nyüszítve hátrál
a nyomtatott szöveg-áristomba. |
Pesnik i pesma
Nekad
sam pesnike gromoglasno ismejao.
Zanos i nadahnuće,
produhovljena faca,
krivo vezana kravata,
otvoren šlic,
jadne degeneracije
drevnih legendi.
Pesma je: živo biće.
I ako je i nezgrapna nakaza,
neovisno o stvaraocu
stvarnost je.
„Taj mekušac je stvarao? Taj
na dve noge hodajući zlosretnik?
Kunem se, nabost ću ga!
Od kurčića-pimpeka lišavam!”
Tad već pesnik novu zbirku potpisuje,
krivo vezana kravata,
otvoren šlic,
drugarica pesma cvileći se povlači
u arest štampanog teksta.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése