A Szerencse
Életterünk zsugorodik,
a Föld satnyul.
Herélt Megváltó a proszektúrán…
Csak úgy dől belőle a híg, habos hányadék,
vastagon,
mint a ló dereka.
A Főpapnő
nyaka-szegetten lógó fejét emeli,
mögöttük a Bolond
önfeledten hahotázik.
A Mágus sír.
Változatlanul
minden változásban, (mert az is illúzió;
mozdulatlanná dermedő állóképek halmaza,
amit érzékelni
vélünk).
A kerék nem mozdul,
a Szfinx
kérdése Oidipusz agyafúrt koholmánya.
Reszkető alabástrom-mellek hegyén vöröslő bimbók,
béka ugrál
egyikről a másikra, szétnyíló combok között
nyálkás, gőzölgő barlangszáj.
Törpe, torz faun négykézlábra ereszkedve araszol felé,
friss, lebegő
méz-íz csalogatón átüt a telihold fátylán .
Halott bújik élőhöz,
élőt csókol a
rothadó.
Az első eggyé válik az utolsóval.
Győztes a legyőzött.
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/8704-aranyi-laszlo-a-szerencse
Sreća
Smanjuje se prostor života,
Zemlja
kržljavi.
U prosekturi škopljeni Iskupitelj…
Iz njega tečna, penušava bljuvotina šiklja,
obilno,
kao stegno konja.
Glavna
sveštenica odrubljenu glavu diže,
iza njiih Budala razdragano grohota.
Mag plače.
Bez promena
je sve se menja (jer i to je iluzija;
skup nepokretnih, ukočenih slika je to
što mislimo da
osećamo).
Toćak se ne miče,
pitanje
Sfinga je Ojdipova prefrigana izmišljotina.
Na vrhovima drhtavih alabastar-grudi pupoljci se crvene,
sa jednog na
drugi žaba skača, između raširenih butina
slinava, isparljiva usta pećine.
Kepec, nakazan faun prema gore četveronoške se vuče,
preko skuta
punog meseca svež okus meda lebdi, mami.
Mrtvac
do živog se primiče,
živog koji je u raspadu ljubi.
Prvi se sa poslednjim poistovećuje.
Pobeđen je pobednik.
Prevod:
Fehér Illés
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Keresés ebben a blogban
2022. április 26., kedd
Aranyi László A Szerencse – Sreća
2021. július 10., szombat
Aranyi László Rendhagyó haibun – Nepravilan haibun
Aranyi László
Keszthely 1957. április 26. –
Rendhagyó haibun
Világéletemben irtóztam attól,
ami szabályos, ép-egész, banális, érthető,
átlátható, tiszta,
egynemű.
Minden más, mint ahogy érzékeljük.
Hiába
változtatunk nézőpontunkon,
a kép nem teljes, valamit valami örökké eltakar.
Jégdarabkákká töredező a megismert,
csak az
önkényünk által kiragadott,
a változó öröklétbe konzervált elemeit ismerjük el tudásunkként.
(Mondják, van, vagy volt a poharunkban valami…
Dehogy… Üres a kezdetektől…)
Nem
látjuk a kísértetszerűt, a megnyilvánulások mögött
óvatosan megbúvót,
a fáklyánk
fénykörén túli élő, s előttünk
összezáruló
sötétség csodáit.
„Hű, de ostobára sikeredett az emberszabású” – legyint
bosszúsan
a
megsántult, patás és körmös Úr… Miért nem a gyík, a pók,
vagy a darázs lett teremtő
erejű?
S
Babalon Úrnő tovább őrzi titkait.
Áttetsző,
bíbor fátyla mögül jóízűen röhög rajtunk.
Forrás: https://www.szovetirodalom.com/2021/05/15/aranyi-laszlo-rendhagyo-haibun/
Nepravilan haibun1
Od pamtiveka sam se od
svega grozio
što je pravilan, čitav,
banalan, razumljiv,
providan,
čist, istorodan.
Sve je
drugačije no što osećamo.
Zalud menjamo naše gledište,
slika
nije čitava, nešto se nečim uvek zaklanja.
Upoznato
na komade leda se razbija,
samo što je samovoljno istrgnuto,
u
promenljivu večnost konzervirane elemente priznajemo znanjem.
(Tvrde, u našoj
čaši nešto ima odnosno bilo je…
Nikako… Od početka
je prazna…)
Ne primećujemo ono što je nalik
utvari, što se iza pojava
oprezno
skriva,
izvan delokruga svetlosti naše baklje,
ispred nas
zatvarajuća čuda tame.
„Do
vraga, čovekolik kako je samo bedast” – odmahuje
hrom, papkar i nokat Gospodin ljutito …
Stvaralačku snagu
zašto nije gušter,
pauk ili stršljen dobio?
I Gospođa Babalon svoje tajne
dalje čuva.
Iza svog prozirnog, rumenog skuta nas sa
užitkom ismejava.
1 Haibun je u pravilu kombinacija odlomaka pripovedne
ili esejističke proze stopljene s haiku.
Fordította:
Fehér Illés
2020. április 26., vasárnap
Aranyi László A költő és a vers – Pesnik i pesma
A költő és a
vers
Egykor fulladozva röhögtem a költőkön.
Ihlet és áhítat,
átszellemült pofázmány, félrecsúszott nyakkendő,
nyitott slicc,
szánalmas degenerációi
ősi legendáknak.
A vers: élőlény.
S ha idétlen szörnyszülött is, alkotójától függetlenül létező valóság.
„Ez a puhány polgár kreált? Ez a
két lábon járó szerencsétlenség?
Esküszöm, rovartűre tűzöm!
Tökétől-pöcsétől megfosztom!”
Ekkor a költő már új kötetét dedikálja,
félrecsúszott nyakkendő, nyitott slicc,
s vers-elvtárs nyüszítve hátrál
a nyomtatott szöveg-áristomba. |
Pesnik i pesma
Nekad
sam pesnike gromoglasno ismejao.
Zanos i nadahnuće,
produhovljena faca,
krivo vezana kravata,
otvoren šlic,
jadne degeneracije
drevnih legendi.
Pesma je: živo biće.
I ako je i nezgrapna nakaza,
neovisno o stvaraocu
stvarnost je.
„Taj mekušac je stvarao? Taj
na dve noge hodajući zlosretnik?
Kunem se, nabost ću ga!
Od kurčića-pimpeka lišavam!”
Tad već pesnik novu zbirku potpisuje,
krivo vezana kravata,
otvoren šlic,
drugarica pesma cvileći se povlači
u arest štampanog teksta.
Prevod: Fehér Illés
|
2019. augusztus 4., vasárnap
Aranyi László Negatív síkok – Negativne ravnine
A szerző önvallomása: Emlékszem, amikor írtam, keszthelyi éveim idején, fullasztó nyári kora délután volt, az óramutató 8-10 percnyi idő elteltét mutatta, én viszont több mint 300 esztendőt éltem át. Megvénülök, de felnőtt nem lesz belőlem soha. Elképzelhető, egyszer elkapar a sírásó, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy elhaláloztam…
2018. augusztus 19., vasárnap
Aranyi László Metafizikai dilemma – Metafizička dilema
2018. augusztus 5., vasárnap
Aranyi László Átértékelődés – Preustrojavanje
Fejéről farkára, helyet cserélt fent és lent.
………Minden igaz,
és semmi sem az.
………Taszít a szép, az egész, és a befejezett,
………a való mindig torz, hiányos, elfajult,
az egyensúly élettelen,
s hazug illúziókkal sújt.
………Grál-üst habzó levében a vicsorító koponyát,
………………korhad-rothad-mállik a kézzelfogható; kocsonyás,
………mézízű nedvekből nyal a sír mohó nyelve,
mindig rombol, tagad, s van, akit csak a téboly tesz szerethetővé.
2018. július 21., szombat
Aranyi László Szeretők – Ljubavnici
Szeretők
Ágyunk oltár. Istenünk
elfajult eksztázis,
eggyé vált Kettő meztelen Hold alatt. Androgün-tükör: az ,,Én" ősi rejtélyei a másik gyönyörében feltárulnak. Lebeg és merül ami megnyilvánul. Mohó a Nász-óceán. Nincs hab. Sem üledék. Túl tört egyensúlyon, túl az érzékelhetőn egymáshoz bújik két szökevény. Zár zokog... Enged... Nyársra húzva rúgkapál. Kopoltyú az ajtó. Búvárharang a ház. |
Ljubavnici
Oltar je krevet. Izopačena ekstaza je naš bog,
Dvoje pod
golim Mesecem sjedinjeni su.
Androgin-ogledalo:
drevne tajne „Ja“
u slast
drugog se otkrivaju.
Lebdi i tone
što se pojavljuje.
Pir-okean je
nezasitan. Nema pene. Niti taloga.
Iza
slomljene ravnoteže, iza opaženog
dva begunca se
priljubljuju.
Plače
brava... Popušta... Na ražnju se koprca.
Vrata su
škrge. Kuća je keson.
Prevod:
Fehér Illés
|
2018. július 8., vasárnap
Aranyi László A remete – Pustinjak
A remete
Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.
Később a „lenni vagy nem lenni”
ugyanúgy…
„A
keresőt keresi a
keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,
Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos
démon-rózsák között ébred,
tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,
az újabb és újabb álmokra eszmélés
teremtő erejű,
a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.
Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?
Vagy a strófák szabályos
téglalapjai alkotnak
kényszer-rímekkel összefűzött
falanx-félét?
Ami jó: szétesőnek tűnik,
kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,
előfordul, tótágast áll egy-egy sora,
csak az extatikus dervis-táncát járó
művész levegővételének ritmusát követi.
Elmosódnak a különbségek.
Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.
S a folyamatosan gyorsuló körforgás
a
lélek belső rejtelmei felé vonz.
Forrás: http://deakkert.dfmvk.hu/hu/vers/aranyi-laszlo-a-remete
Pustinjak
Nacija, dom, porodica
nezainteresirani postaju.
Kasnije “biti ili ne biti” takođe...
„Traženik tražioca traži“, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
na
bačvi jednonogi faun sedi, glava mu je jurgeta,
Džalal ad-Din Rumi između demon-ruža sa gasmaskama se budi,
zna samo spontana, samozaboravna
opijenost,
uvek nanovo
stvaranje snova
ima moć stvaranja,
iza poremećene
ravnoteže nasmijana sakralna anarhija.
Daje li završena pesma
vizuelan doživljaj?
Ili skladni
pravougaonici strofa sa iznuđenim rimama
nekakav povezan falanks stvaraju?
Što je dobro: čini se da raspada,
nepredvidivo bujajuća
amorfna tvorevina je,
desi se da joj naglavačke samo jedan red stoji, samo ritam uzdisaja
umetnika
prati koji ekstatičan ples derviša pleše.
Razlike se gube.
Vatra, Vazduh, Voda i Zemlja se stapaju.
I neprestano ubrzanje
kolovrata
prema tajnama duše
privlači.
Prevod: Fehér Illés
2018. május 22., kedd
Aranyi László A Mágus – Mag
2018. március 15., csütörtök
Aranyi László Önkívület – Bunilo
ugyanígy járt, az érzékelhető
sokszor csak illúzió.) Látszik, de nem lát, míg
a láthatatlan mindenütt megbújt szfinxként figyel.
Fáklyafürt-völgy, kagylóhéj-fül a kunyhó,
küklopsz-szem a Hold; méz-íz és illat,
mézhús érintésű. Krokodil nővér eljut
az Alvajárók Ligetébe, talányos
üzenet formálódik az ouija-tábla
betűiből:
„a Pálca gyermeke a Hét Kiskirály,
a Tőré a Hét Néma,
örvény-Körök szülötte a Hét Nyiszlett Gnóm,
Kehelytől való a Hét Pénztelen Vándor…”