Keresés ebben a blogban

2020. szeptember 14., hétfő

Vercsek Györgyi Két nap (emlék-töredék) – Dva dana (krhotina uspomene)

 

Vercsek Györgyi Budapest, 1971. 09. 13. –

Két nap (emlék-töredék)

Minden hétvégén
hazaengedtek.
Nekem is volt terítve,
bögre és kistányér.
Olyankor a nagy asztalhoz
ülhettem.
Csak két nap,
két nyugodt nap…
…ennyi jutott
egy hatévesnek.
Aztán jött a hétfő.
Megint menni kellett,
nem tudtam, még meddig.
Utáltam az egész helyzetet,
utáltam a nyomorult légkört,
a nővéreket, az orvosokat,
a gyerekeket…
…s talán magamat is…
A számba tömködött
gyógyszereket
összeszorított foggal
próbáltam kivédeni,
de „ők” voltak az erősebbek.
Segíteni senki sem tudott.
Segíteni senki sem akart.
Csak ritkán sírtam.
Volt egy orvos,
akinek néha
virágot szedtem
az udvar jobb oldali
emelkedőjéről.
Csak miatta
bírtam ki
a kínzó napokat…
Ő (H. R.) egészen
rendes volt velem.

 

Dva dana (krhotina uspomene)

Za vikende
uvek su me pustili kući.
Stol i meni je bio postavljen,
tanjir i šoljica.
Katkad i uz velik stol sam
smela sesti.
Tek dva dana,
dva mirna dana…
… jednoj šestgodišnjakinji
toliko je pripalo.
Posle ponedeljak je stigao.
Opet krenuti sam trebala,
nisam znala, dokle.
Čitavu situaciju sam mrzila,
mrzila sam bednu atmosferu,
sestre, lekare,
dece…
… možda i sebe…
U usta mi kljukane
lekove
stisnutim zubima
sam pokušala odbiti,
ali „oni“ su jači bili.
Niko nije mogao pomoći.
Niko nije hteo pomoći.
Retko sam plakala.
Bio je jedan lekar
kome sam koji put
sa uzvišice
iz desnog ugla dvorišta
cveće brala.
Mučne dane
samo zbog njega
sam izdržala…
On (R. H.) prema meni
sasvim pristojan je bio.
 
Prevod: Fehér Illés

 Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/4865-ket-nap.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése