Milan Đorđević Beograd 24.
oktobar 1954. –
Veliki poznavalac i moja poznavanja
Čitajući
dela Horhe Luis Borhesa prepoznajem čoveka
golemog znanja i čoveka koji je pročitao mnoštvo knjiga.
Naravno, tu su i tajna znanja, tamni simboli i znamenja.
Moje znanje nije takvo, malo je ali znam kojim putem
idu mravi, gde sleću pčele, gugutke a gde vrapci i čavke
i razne bube i gde skakuću veverice, te kuda sve prolaze
mačke a kuda pak psi, da, razume se moje znanje je manje
nego kod seljaka koji imaju pravi odnos prema Prirodi
o čijim dubokim tajnama Borhes najviše zna iz knjiga.
Ali znam da isečem granu i sekirom raskolim cepanice.
Znam i kuda ići kada napada sneg i gde je led ili prtina
gde nije klizavo pa umem leti da nađem i najbolje kamenice.
A znam i da sam od onih koji ne vole da gaze mladu travu,
niti da kidaju tek iznikle cvetove sa zemlje ili iz grmlja.
Divim ti se, Borhese, ali ostajem u svojoj skučenosti
i nastavljam da idem pod tamnim i vedrim nebom.
Jorge
Luis Borgest olvasva felismerem a hatalmas tudással
rendelkező
embert és az embert, aki rengeteget olvasott. Jelen
vannak a
rejtett ráeszmélések, sötét szimbólumok és jelek is.
Tudásom ehhez
mérten szerény, de tudom, merre mennek
a
hangyák, hol szállnak le a méhek, a gerlék és hol a verebek
meg a
bogarak, hol ugrálnak a mókusok, merre kószálnak
a macskák
és merre a kutyák, igen, ám tudásom nem vetekszik
a
parasztokéval, akik kézzelfoghatóan ismerik a Természetet,
melynek
mély titkait Borges inkább a könyvekből fedezte fel.
De le
tudom vágni az ágat és baltával fel tudom hasogatni.
Tudom,
merre kell menni, ha esik a hó, hol van jég, hol nem
csúszik,
nyáron meg a legjobb kavicsokat én találom meg.
Azt is
tudom, egy vagyok azok közül, akik nem gázolják
a friss
füvet, nem tépik a földből, bokorból nőtt virágokat.
Csodállak,
Borges, de korlátaim között maradok
és
folytatom utam a sötét és verőfényes ég alatt.
Fordította:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése