Snježana Rončević Vrbaška 1959. –
|
Pismo bratu
desete godine rata
Prije
sjećanja, bili smo i imali;
Živo
drvo predačko.
Korijen
uzemljen sa busenom.
Cvjetnu
granu za uzglavlje.
Mi
rodu, plodne uzdanice.
Čuvali
smo se riječi pozdrava,
posne
trpeze, uzvanih i nepozvanih.
Bojali
smo se znanih i prepoznatih.
Bježali
od sporih što sustižu.
Skrivali
smo ljubav mrtvim jezikom,
od
sinova, protiv kćeri, u nerod
izdomljenih,
neporodnih, bez družbenika.
Dočekasmo
obećanja;
Kamen
pod glavu. Mrku kapu.
Sjenu
na oku… Manji smo,
sve
dalji. Odžiljeni od korijena.
Sad
kad znamo, rode najsamiji,
šta
ostade, pelin suzom, podjelimo.
|
Levél bátyámhoz
a háború tizedik évében
Emlékezet
előtt voltunk, birtokoltunk;
Ősi
élő fa.
A
földbe mélyen gyökerezve.
Vánkosunk
virágos ág.
Földim,
termő támaszom.
Óvakodtunk
a terített asztal körüli
meghívottak
és hívatlanok köszöntésétől.
Féltünk
ismerősöktől és felismertektől.
Menekültünk
utolérő lassúaktól.
Halott
nyelven rejtettük a szerelmet,
fiunktól,
lányunk ellen, a megtört
hazátlanba,
meg nem születettbe, társtalanul.
Megértük
az ígéretet;
Fejünk
alatt a követ. Szerencsétlenséget.
Szemünkön
árny… Töpörödünk,
távolodunk.
A gyökerektől elszakítva.
Most,
mikor tudjuk, társtalan földim,
mi
maradt, megosztottuk, könnyel a virágport.
Fordította:
Fehér Illés
|
Izvor:
Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 50.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése