Duška Vrhovac Banja Luka
24. mart 1947. –
|
Kada konačno
svrati
Kada konačno svrati po moj dah,
kada dođe da žudno udahne
moj poslednji topli izdisaj,
u trenutku tog kratkog susreta
ona će skrušeno zastati
i pokloniti se lepoti moje duše.
Kao oganj na planinskom vetru,
nehajno zatvarajući mi oči,
zastaće makar na tren i nevoljno
zadivljeno priznati da je život
moćan zahvaljujući njoj samoj
i da moj pogled tone u tamu
samo da bi opet negde progledao.
Ako taj tren u poslednji stih uhvatim
ako joj kroz zatvorene trepavice
uputim svoj zaustavljeni osmeh
ona će znati da sam je pobedila
i da je to što će moje telo strunuti
samo obična nevažna faktografija.
(Beograd, 26.
oktobar 2016.)
|
Mikor végre felkeres
Mikor lélegzetemért végre felkeres,
mikor eljön, hogy utolsó meleg
leheletemet hőn áhítva beszippantsa,
abban a röpke találka pillanatában
majd bűnbánóan megáll
és főt hajt lelkem szépsége előtt.
Mint zúgó szél a lángot,
szemem egykedvűen zárja, de
egy pillantásra megáll és kényszeredetten,
elragadtatva beismeri, köszönve annak,
hogy egyáltalán létezik, hatalmas az élet
és pillantásom csak azért merül a sötétbe,
hogy valahol újra napvilágot lásson.
Ha utolsó sorommal megfogom azt a percet,
ha lezárt szempilláin keresztül képes leszek
megállított mosolyomat hozzá juttatni,
tudni fogja, legyőztem,
és az, hogy testem elrohad,
csak közönséges, lényegtelen tény.
(Belgrád,
2016. október 26.)
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: autor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése