Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Hazaviszi Az
erdőszélen áll, szemben a jegesedő széllel. És sír. Nem pontosan érti az okát
elérzékenyülésének, de megmagyarázni sem akarja, még magának sem. Főként nem
szavakban. - Ég a gyomrod? - kérdi a társa. - Főzök tejberizsát. Vadmalac nem válaszol. - Vegyek elő egy rizlinget? Mintha meg sem hallaná. - Apád siratod? Vadmalac csak bámul bele a
tájba. Mit lát, azt a Fennvaló tudja. - Az a baj, hogy öregszünk? Potyognak tovább a könnyei,
mint a konok októberi eső. - Gyere, ölbe veszlek - vigasztalja társa -, hazaviszlek a
hátamon.
|
Kući nosi Na rubu šume stoji, nasuprot ledenog vetra. I plače. Tačan razlog
zašto je ganut ne shvata ali ni objasniti ne želi, ni sam sebi. Pogotovo ne
rečima. – Mori te žgaravica? – pita ga jaran. – Skuhaću ti rižu sa mlekom. Vepar ne odgovara. – Da uzmem flašu rizlinga? Kao da ne čuje. – Oca oplakuješ? Vepar samo u daljinu zuri. Šta vidi ni Svevišnji ne zna. – Problem je što starimo? I dalje suze lije poput dosadne oktobarske kiše. – Hajde, uzeću te u krilo – teši ga jaran –, na leđima kući nositi. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#45
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése