Zoran Bognar Niko ne govori o tome – Arról senki sem beszél

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

 

Niko ne govori o tome   Budibogsnama: niko ne govori o tome kada se isprepletu dobro i zlo, kada gordost i predrasude nadjačaju i pobede razum i osećajnost... i kada svako, opterećen ropstvom nerazumnog otuđenja, krene na svoju stranu bez objašnjenja, bez pozdrava...   Niko ne govori o tome kako to da onaj koji ostavlja uvek ima (miran) san, a ostavljeni samo košmar; kako to da onaj koji ostavlja mirno spava i sanja i nikada nije sam, a ostavljeni je večito budan, u prokletstvu insomnije i belih noći.   Niko ne govori o tome da čovek koji ne zna sebi da utre put je sam. Kad se čovek pogleda u ogledalo, ako nije besan, onda je usamljen. Kada je čovek sam zbog sebe, uvek je žrtva voljena osoba, uvek je najusamljenija najvoljenija osoba... Ali, čovek nije sam kad je usamljen, već je sam sa čudovištem koje vreba iz tmine. Sudbina čoveka koji misli da ne zaslužuje da bude voljen je da bude sam. Sudbina čoveka koji se boji da voli nije da bude sam, nego da na kraju ostane (sam) sa ljudima koje ne podnosi...   Niko ne govori o tome da samoća nije ostati sam, već otići bez oproštaja... Sanjaj šta god hoćeš ako možeš... i ako imaš sna... Svejedno je... Samoća je kraj svake priče...   Beograd, 2012.

Arról senki sem beszél   Isten segíts: arról senki sem beszél, mikor a jó és a rossz összefonódik, mikor a büszkeség és az előítélet erőre kap, legyőzi az értelmet, az érzelmet… mikor mindenki, az értelmetlen elidegenedés rabjaként, magyarázat nélkül, búcsú nélkül, saját útjára tér…   Arról senki sem beszél, hogyan lehetséges, hogy annak, aki elhagy, mindig (nyugodt) az álma, az elhagyottnak meg lidérc a jutalék; hogyan lehetséges, hogy az, aki elhagy nyugodtan alszik, álmodik, sosincs egyedül, az elhagyott meg állandóan éber, rajta a fehér éj, az alvászavar átka.   Arról senki sem beszél, hogy egyedül van az, aki képtelen a saját útján járni. Mikor tükörbe néz, ha nem dühös, akkor magányos. Mikor az, aki maga miatt van egyedül, a szeretett egyén az áldozat,  a szeretett egyén a legelhagyatottabb… De nincs egyedül a magányos ember,  a sötétben ólálkodó szörnyeteg a társa. Annak sorsa, aki azt hiszi, a szeretetet nem érdemli meg, a magány. Annak sorsa, aki fél szeretni, nem a magány, azokkal marad, akiket utál…   Arról senki sem beszél, hogy a magány nem társtalanság, hanem a búcsú nélküli távozás… Álmodj bármit, ha képes vagy… és ha álmodsz… Mindegy… Minden mese vége a magány…   Belgrád, 2012.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.