Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
Želјa Trebalo bi ostaviti grad i ponovo otići u prirodu, šipčiti nasipima kraj reke celo bogovetno prepodne. I celo popodne, do samog sumraka. Gledati kako se oblaci sivo pomeraju, kako vetar sagiba gole zimske krošnje. Gledati kako se presijava crnica i onda mrviti komadić zemlje hladnim prstima. Potom ići dalje, do stabla na kojem si video gatalinku, pre pola godine... Do stabla na kojem su rasle bukovače, i dalje, spustiti se do puste rečne obale, pa sedeći na panju, prebirati tok... dana. Kao zrna pirinča, privlačeći ih rukom sebi i odbacivati od sebe, u samo naoko mudrom pokretu... | Kívánság El kellene hagyni a várost és ismét a természetbe menni, a folyó mellett a töltésen bandukolni egész istenadta délelőtt És egész délután, sötétedésig. Figyelni a szürke felhők mozgását, a szélben a csupasz téli ágak hajladozását. Figyelni, hogyan csillog a termőföld, majd dermedt ujjakkal egy rögöt szétmorzsolni. Azután tovább menni, addig a fáig, amelyen fél évvel ezelőtt zöld levelibékát láttál… A fáig, amelyen laskagombák nőttek, és tovább, egészen a folyópartig, ott egy tönkön ülve a múló percek között… szemezgetni. Rizsmagokként, ujjal magunkhoz húzni, utána eldobni, látszólag bölcsen, határozott mozdulattal… Fordította: Fehér Illés |
Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése