Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Búcsúzik Vadmalac
búcsúzott a tavasztól. Kifeküdt Malacka mellé a pázsitra, együtt kémlelték az
eget. - Szép tavaszunk volt - törte meg
Malacka a csendet. Szép, Vadmalacnak ugyanaz volt a
véleménye, mégis hiányérzete támadt. Valamit megígért magának, s nem váltotta
be az ígéretét. Mert az igaz, hogy sok mindent megértett a világból
filozofálgatásai során, meg másoknak is megmagyarázott, viszont azt, hogy... "honnan
ered a gyűlölet?", hát annak a titkát nem tudta megfejteni. S az most
kínozta, hiába születtek az égen szebbnél-szebb felhőalakzatok. - Félek
tőlük! - bökte ki Vadmalac, mire Malacka megfogta a kezét.
|
Oprašta se Vepar od proleća se opraštao. Na tratinu
pored Prasice je legao i zajedno su nebo promatrali. – Proleće nam je lepo bilo – razbila
je Prasica tišinu. Da, lepo je
bilo, Vepar se sa konstaticijom složio, ipak nešto mu je nedostajalo. Nešto
je sebi obećao i svoje obećanje nije ispunio. Jer je istina da je tokom svog
filozofiranja od sveta puno što šta shvatio čak i drugima objasnio ali to… „mržnja
odakle potiče?”, tu
tajnu odgonetnuti nikako nije mogao. I sad ga je ta činjenica mučila, zalud
su na nebu bezbroj krasnih, najrazličitijih oblika oblaka pojavili. – Bojim se od njih! – izustio je Vepar a
Prasica mu je ruku uhvatila. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#57
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése