Turczi István Tata 1957. október 17. –
|
Barátság
Félek.
Mióta bejöttek
szobámba melegedni a fák,
szűkösen vagyunk.
Bizalmatlanul
pislogtak rám: vajon miféle
szerzet lehetek
én?
Minek ez a sok
láb, kéz, miért a csillogó
szemek és
hogyhogy nem zöld a hajam?
Megkóstolták a
vacsorámat és fanyalogtak,
belelapoztak
könyveimbe és megsajnáltak.
Ágyamtól görcs
állt derekukba, és
a postás motorja
halálra ijesztette őket.
Azért Mozartot
megszerették. Hazajövet
vidám fuvolaszó
fogadott minden délután.
Rügyfakadásig
megbarátkoztunk.
Ma reggel
megjelent a favágó,
és köszönés
helyett kivágott
múltamból egy
kedves darabot.
A fák
összeborultak.
|
Prijateljstvo
Bojim se.
Otkada su drveća u moju sobu došli
grejati se,
tesno je.
Sa nepoverenjem su me gledali: kakav li
sam ja stvorenje?
Šta će toliko ruka, noga, čemu služe
sjajne
oči i zašto mi kosa nije zelena?
Kušali su mi večeru, lice im je kiselo bilo,
pogledali knjige i žalili su me.
Zbog kreveta krsta su im u grču bili a
motor poštara ih je na smrt prepao.
Ali Mocarta su zavoleli. Kući došavši
svako popodne me je veseo glas flaute čekao.
Do pupanja smo se sprijateljili.
Danas ujutro drvoseča se pojavio,
umesto pozdrava iz moje prošlosti je
jedan omiljen komad isekao.
I drveća su se srušila.
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Turczi
István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 63. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése