24.
етида Дааа...дааааа…дааааааа……. Пусти се, препусти, блажено потони... Leggiero, светло, што светлије, нееежно... Љубав је музика а ту је и почетак и крај. И наше реминисценције и наше антиципације, руке растављене, руке пружене, руке повезане; наше сонате неисписане, у уху спеване, кроз ехое пренете у сећања у слике... Укрштали смо се, мимоилазили и додиривали као лева и десна рука у Рахмањиновој етиди бр. 2 и знали да је музика коју складамо ода једној младости, сунцу наде, новом пламену, звуцима заједничке на(ра)стајуће душе. С тобом сам шетао кроз клавирске пасаже у мосту, тамо где су се спајали „Зенит” и дада.
Твојим топлим срцем опијен, модулирао сам осећања из природног мола у дур и узбуђен хармонизовао
green-eyed soul мелодије, оне твоје, а сада наше. Под нашим ногама ницала је густа и разбокорена текстура, за нашим корацима рађала се широка и заносна партитура.
|
24.
etűd Igeeen… igeeeeen…igeeeeeeen… Lazíts, engedd el magad,
repesve merülj… Leggiero, fényt, fényesebbet, gyengédeeen… Zene a szerelem,
itt a kezdet is, a vég is. És reminiszcenciánk is, anticipációnk is,
elválasztott karok, kinyújtott karok, összekapcsolt karok; meg nem írt
szonátánk, fülünkbe dalolt, századokon át az emlékezetbe, a képekbe vitt… Egymást kereszteztük, elkerültük és érintkeztünk, mint Rachmaninov
2. etűdjében a jobb és a bal kar és tudtuk, szerzeményünk óda egy ifjúsághoz,
a remény napsugarához, új tűzhöz, az együtt növekedett lelkek zsivajához. Veled sétáltam a zongora akkordjain, ott, ahol a „Zenit”
és a dada egyesültek. Meleg szívedtől megigézetten, érzéseimet a természetes
mólból dúrba váltottam és a green-eyed soul dallamot, azt a tiédet, most már
a miénket, izgatottan hangoltam össze. Lábunk alatt sűrű, szerteágazó textus nőtt, lépteink
mögött széles, magával ragadó partitúra született. Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése