Gergely Tamás Brassó 1952.
augusztus 19. –
Még
kettő „Iszonyatos!”,
kiáltotta, de azért égetett még egy lyukat a saját bőrébe.
„Már nem is
olyan éles a fájdalom.” Szippantott újra. „Nem érzem .” Mialatt a mellét
tetoválta, igyekezett tökéletes füstkarikákat eregetni. „A tükröt”, gondolta; felállt, és
behozta a fürdőből. Új Kárpácira gyújtott, s úgy helyezkedett, hogy láthassa
önmaga arcát. „Perverz vagyok?” Újabb szippantás. „Befalaztak, az talán
kóser?” „Még két slukk.” Szeretett volna
nyugodtnak megmaradni, ámde egész belseje remegett. Leseperte az asztalról a
tükröt. Eloltotta a villanyt. A vörös gömb egyre növekedett.
|
Još dva „Užasno je!”, viknuo, ali je još jednu rupu u vlastitu kožu upekao. „Bol više nije ni tako oštar.” Ponovo je šmrknuo. „Ne osećam. ” Dok je
grudi tetovirao prave kolutove dima pokušao praviti. „Ogledalo”, pomislio je; ustao i iz kupaone uneo. Novu cigaru je palio
i tako se smestio da vlastito lice videti može. „Jesam li perverzan? ” Ponovo
šmrknuo. „Uzidali su me, da li je to ono pravo? ” „Još dva puta šmrknuo.” Voleo bi da ostane smiren
ali čitavo telo mu je drhtao. Ogledalo je na pod bacio. Svetlo ugasio. Crvena
kugla sve veća je postala. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése