Egy ember Fél nyolc van, ez már a második söröm, könnyű lenne azt mondani, nekem már csak ez az öröm, pedig nagyon nem is. Van, hogy fogom, összesöprök, segítek kartonozni a vietnáminak, talán mert akármi van, mindig mosolyog. Amúgy az egyes peronon vagyok, ilyenkor oda érkeznek be az iskolás csajok, őket bámulom. Legalább nem zavarja őket egy elhasznált alak, sörrel a kezében, nem álmaik álma. Hát ja. Aki itt velük szemben áll ma, csak néhány milliárdnyi molekula csöndes haláltánca. Állok a peronon, kiszabadulva az aluljáróból, bele a tavaszba. Állok, nem megyek sehová és nem várok senkit. Iszom egy harmadik sört és majd egy negyediket is. Délután a csajok hazamennek. Másodikra, aztán harmadikra találok csak be a szemetesbe.
|
Jedan čovek Pola osam je, to je već drugo moje pivo, bilo bi
jednostavno reći, za mene samo to
donosi radost, a baš i ne. Koji put
se udostojim, pometem,
jednom Vijetnamcu pomažem, možda zato, jer šta god je
uvek se smeška. Inače sam na
prvom peronu, zgodne učenice
tamo u to doba stižu, njih promatram. Bar jedan
istrošen pojedinac ih ne
maltretira, inače u ruci sa pivom
ni ne primećuju ga. Ma da.
Ko tu, danas, nasuprot njih stoji
tek je tih samrtni ples
nekoliko milijardi molekula. Stojim na
peronu, iz podvožnjaka
oslobođeno, ravno u proleće.
Stojim, nigde ne idem i
nikog ne očekujem. Popijem treće pivo i četvrtu
ću. Popodne učenice kući
idu. U smećaru se u
drugom, pa u trećem pokušaju smestim. Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése