Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
|
Konkrét eset
Bejött az utolsó is a fürdőszobából,
ahol kezet mosott, lekapcsolta
a villanyt, a helyére ült. Megvoltak
mind, a nyolc gyerek. Anya össze-
kulcsolt kézzel ült, de nem imádkozott,
nem szokott. Végignézett rajtuk,
némán. Ilyet se szokott. Valamit
mondania kell. Apátok… beteg.
Nem lesz több kistestvéretek.
Nem értette, honnan szedte ezt.
(Persze, hererák. Holnap kezdik
a kemoterápiát.) Volt vajas kenyér,
zöldpaprika. Sonka. Faltak a kis buták.
Mohón, hátha valakinek nem jut elég.
Pedig volt egy üres tányér, üres szék.
És szemük sarkából lesték anyát:
Megvette s meg se kóstolja a vacsorát?
|
Stvaran
događaj
Iz
kupatila gde su ruke prali
i
zadnji se vratio, svetlo ugasio,
na
svoje mesto seo. Svi su na broju
bili,
osmoro dece. Majka je sklopljenim
rukama
sedela, nije se molila,
obično
nije. Pogledala ih je, nemo.
Obično
nije se tako ponašala. Nešto
bi
reći trebala. Otac… bolestan je.
Braće,
sestara više nećete imati.
Nije
shvatila odakle joj je to.
(Naravno,
rak mošnice. Hemoterapiju
sutra
počinju.) Bilo je hleba sa puterom,
zelene
paprike. Šunke. Žderali su mališani.
Pohlepno,
možda neko će uskraćen biti.
A
bio je jedan prazan tanjir, prazna stolica.
I
iz prikrajka majku su pratili:
Kupila
je a večeru ni kušati neće?
Prevod:
Fehér Illés
|
Forrás: Méhes
Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése