Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –
|
Прослава
дана општине
На железничкој станици
у Нишу
(или Астапову, враг би га знао!)
неке курве упорно се каче и љубе
дедино ордење.
(гроф Толстој сишао у народ).
Кажем им да се носе у материну!
Ни за крив к. нису и мој деда
сремски омладинац није више комуниста.
Док га изводим из болнице
неки важни људи мрко ме гледају
и све памте.
Наш поп у првом реду светачки сам,
други ред празан
а у трећем локални политичари
достојанствени и главне даме
с пунђама.
Градски хор свечано изводи Мокрањца!
|
Városnapi
ünneplés
A
vasútállomáson, Nisben,
(vagy Asztapovóban,
az ördög sem tudja!)
holmi
szajhák kitartóan követnek és nagyapám
kitüntetéseit
csókolják.
(gróf
Tolsztoj a nép közé ment).
Mondom
nekik, menjenek a búsba!
A k.-ért
sem hibásak és nagyapám
a
szerémségi ifjú kommunista már nem párttag.
Ahogy vezetem
ki a kórházból,
egyes
fontos emberek rosszallóan néznek
és mindent
jegyeznek.
Papunk az
első sorban, mint a szentek, egyedül,
a második
sor üres,
a
harmadikban helyi politikusok,
méltóságok
és előkelő hölgyek, kontyokkal.
A városi
kórus Mokranjac dalokat énekel!
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Обрен Ристић: У
горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése