|
Клима
У малим
скрпљеним собичцима,
у мемли
и млакој пари јухе,
у мирису вреле масти,
искуваног веша
и дечјег пролива,
у кућној атмосфери, дакле,
над хартијом чучимо.
Вани кора дрвета цвета,
стеже иње,
леди,
пршти крти снег.
Но ми пишемо
отаџбинску литературу,
ћушнути у ћоше
деламо књижевну ствар,
сањамо далека острва
и дворце
где властелин с властелином
пљуцка и
хушка,
мигом решава проблеме,
чека прилику да вирнемо из јазбине,
да се накашљемо и
– замолимо
па да узврати кашљем:
Где сте,
шта је с вама,
шта с песмицама,
дајте, ма дајте,
ви сте духови нашег времена!
Да ми јесмо то што смо,
ето,
таква је и таква ствар.
Па опет трк
у загушљиву собицу,
гушчијим пером да скицирамо
климу у духовним барама
и провинцијама,
да пишемо афирмативно,
весело,
конструктивно,
да већ једном закукамо како ваља,
да се што пре родимо у ропцу,
ми писци,
грофови језика,
ми утве,
златни адути сваког времена.
|
Légkör
A szűk
összetákolt szobákban,
a nyirokban
és az enyhe leves-gőzben,
a forró zsír,
a kifőzött ruha
és a gyerek-hasmenés
szagában,
tehát otthonos légkörben
gubbasztunk a papír felett.
Kinn a fa törzse virágzik,
szorongat a zúzmara,
a fagy,
szakad a hó.
De mi hazafias
történeteket írunk,
irodalommal sarokba
szorítva
foglalkozunk,
távoli szigetekről kastélyokról
álmodozunk
ahol a földesúr földesurat
uszít, lázít,
a gondokat kacsintással
oldja meg,
az alkalomra vár, hogy az
odúból kinézzünk,
hogy köhögjünk és –
megkérjük
köhögésünkre válaszoljon:
Hol vagytok,
mi van veletek,
mi van a költőkkel,
ugyan, ugyan már,
ti korunk kísértetei
vagytok!
Igen, vagyunk, akik
vagyunk,
íme,
így és így áll a helyzet.
És ismét irány
a dohos szoba,
hogy libatollal vázoljuk
a légkört a szellemi
mocsarakban,
a korlátolt kisvárosokban,
hogy bizonyítsunk,
vidáman,
a haladást szolgálva,
hogy végre jajduljunk,
ahogy kell,
hogy a hörgésből minél
előbb felkeljünk,
mi írók,
a nyelv arisztokratái,
mi vadludak,
minden idők arany
ütőkártyái.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése