Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –
Térkép
dédmamám alig pár éve
ment el, úgy hitte, száz éves egérből
lesz
a denevér, s hogy neki aztán ne
beszéljünk, valami boszorkányság van
a televíziós dobozban, annyi ember, a
városok és falvak,
kicsi, vagy hatalmas épületek, mint a
templom is,
tiszta kártya, nem férhet el,
megbabonázott minket az ördög, azt
mondta –
úgy rohanunk vesztünkbe, észre sem
vesszük,
s hogy azt sem tudjuk, mi az élet,
árnyék és fény között,
otthonunk egy felbélyegzett üres
boríték,
csak hisszük, tudjuk, mi kell nekünk,
kiégtünk miként a villanykörte,
azt képzeljük, örök világosság van,
tapogunk egy helyben,
a napnál világosabb,
víziókkal tele immár fejünk,
gombnyomásra pislogunk,
szökünk kettőt egy helyett,
kiöltött nyelv lehetne jelképünk –
akkor lett gyanús neki minden, azt
mondja,
amikor észrevette, jó ideje, kalapot nem
emelnek
a nők, s az idősek előtt a legények.
Forrás: a szerző
Geografska
karta
prabaka nas je tek pre nekoliko godina
napustila, verovala je slepi miš iz stogodišnjeg miša
nastaje i da joj nemojmo
svašta da pričamo, u kutiji televizora je
neka vradžbina, toliko ljudi, gradovi i sela,
male ili ogromne zgrade, pa i čitava crkva,
jasno je kʼo beli dan, u nju ne može da stane,
vrag nas je opčinio, govorila je –
ni ne primećujemo kako jurimo u propast,
ni to ne znamo između senke i svetlosti
šta je život,
dom naš je markama puna prazna koverta,
samo verujemo da znamo šta nam treba,
pregoreli smo poput sijalice,
zamišljamo, večna svetlost je,
u mestu tapkamo,
sve je jasno,
glave su nam vizijama pune,
na pritisak na dugme trepćemo,
umesto jedanput, dva puta odskočimo,
isplažen jezik bi nam mogao da bude znamenje –
tad joj je postalo sve sumnjivo, kaže,
kad je primetila, i to odavno, da kapu žene ne dižu
niti momci ispred starijih.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése