Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –
|
15.
Магистрале
Ако бих град зидао дворе и куле камене
Овде бих древне довео мајсторе
Оне у вековима минулим заборављене
Оне који једини су вични да моје намере
Тек наслуте И праву меру Тачан угао
Изласка и заласка сунца и месеца спрам
Бесконачности у пени, зрак по зрак, кам
На камену. Њима ће се само казати ко
И како ће будуће насеобине, те куће
Небеске населити. И невеста чија ће
Безданим темељима своје девичанство дати
Јер само ће они, из векова давних неимари
Ветрове дивље моћи потчинити и призвати
Нови сунчев зрак. Ти сутрашњи варвари.
|
15.
Főutak
Ha várost napsütötte
kastélyokat építenék
Ősi mesterembereket
szerződtetnék
Azokat a múlt századokban
feledetteket
Elképzeléseimet valóra váltani
csak ők képesek
Sejtik A valós méretet Tudják
a napkelte
a napnyugta és a hold
milyen szöget zár
A végtelen pezsgésben,
sugár után sugár,
Kő után kő következik.
Nekik csak szólni kell
Kik fogják e földöntúli
területeket
Benépesíteni. És milyen
feneketlen
Alapoknak adja ártatlanságát
az ara
Mert csak ők, a múlt
századok építészei
Képesek legyűrni a vad
szeleket megidézni
Az új napsugarakat. A
jövendő szertelenei.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Обрен
Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 37. стр.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése