Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. –
Pjesniku
Ne znam svirati
gitaru, a tako bih želio
pa bih uz umilne
zvuke gitare
da recitujem tvoju
poeziju.
Prekrasna i topla
proljetnja večer
pozvala me u
raskošnu riznicu uspomena.
Sjedeo sam na
samom rubu prošlosti
nemo zagledan u
predjele iz kojih dopiru zvukovi.
Kad neko želi biti
jednako opijen
svakim zanosnim
pogledom svoje duše,
on će srcem
svirati gitaru,
jer njene strune
su neprekidni nemir.
Tvoji su stihovi
nemir mog srca.
Tvoja je duša
plandište snova, želja i nemira.
Tvoje su ruke
produžetak topline tvog pogleda.
Tvoj osmjeh je
poezija probudjene doline strasti.
Čujem u tebi
gitaru i vidim ruke
zagrljene njenim
nemirom.
Iz mene je krenula
pjesma,
ljubavna, nježna,
zanosna i srećna.
Izvor: Ilija Šaula: Duše su
bešumne, tihe, Grafičar, Užice, 2026.
A költőhöz
Nem tudok gitározni, pedig úgy
szeretném,
hogy a gitár bódító hangja mellett
szavaljam költeményedet.
Az emlékek gazdag kincstárába
meleg tavaszi est hívott.
Magán a múlt peremén ültem,
némán csodálva a tájat, ahonnan a
hangok érkeztek.
Ha valaki lelkének minden varázslatos
pillantásával
éppoly részeg akar lenni,
az szívével játszik a gitáron,
mert húrjai a folyamatos
nyugtalanság.
Költeményeid szívem nyugtalansága.
Lelked az álmok, a vágyak és a
gyötrelem árnyasa.
Karod gyengéd tekinteted folytatása.
Mosolyod a felébresztett szenvedélyvölgy
költészete.
A gitárt hallom benned és látom,
karod
nyugtalansága öleli.
Költemény fakadt belőlem,
szerelmes, gyengéd, elbűvölt,
boldog.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése