Tatjana Bijelić Desert u biblioteci – Csemege a könyvtárban

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Desert u biblioteci

Radim u podrumu sa rijetkim knjigama

i motrim dobroćudne kratere

na licima čitača.

Dok sijeva, kopir-aparat

razotkriva sijede i podočnjake,

grmi na svaku stranicu

u pravilnim razmacima.

Poneka lampa umnožava

nervozne sjenke

pa stolovi titraju.

Dok sređujem kataloge

istražujem pomjeranja

u torbama pritajenih knjigoždera.

Ponekad ulovim oko

neke ribe, trzaj zeca

i red čokolade među prstima.

Ovdje je dozvoljena samo voda

u flašama, sve ostalo ima miris

dalekih marketa.

Žena prije mene tjerala je napolje

uvažene akademske

gurmane,

tražila mrlje po knjigama.

Danas ih je manje

i otvoreno mljackaju

valjda vodu,

ustaju i nose svoje malo blago

u debelim skriptama.

Csemege a könyvtárban

Könyvritkaságokkal a pincében dolgozom

és az olvasók arcán

a jóindulatú krátereket figyelem.

Míg a villog, a fénymásoló

feltárja a karikás szemeket,

szabályos időközökben

oldalanként kattan egyet.

Egy-egy lámpa ideges

árnyakat sokszoroz

remegnek az asztalok.

Míg a katalógusokat rendezem

a könyvfalók tarisznyáiban

titkos mozzanatok után kutatok.

Néha elkapom a hal

pillantását, a nyúl mozdulatát

és az ujjak között a csokoládét.

Itt az üvegekben csak a víz

engedélyezett, minden más messzi

üzletek szagait idézi.

Előttem az asszony kizavarta

a tisztes akadémiai

ínyenceket,

a könyveken pacnikat keresett.

Ma kevesebben vannak

és nyíltan csámcsognak

talán vízzel,

vastag jegyzetekben

hordják értékeiket.

Fordította: Fehér Illés

Tatjana Bijelić Šta ćemo s knjigama? – Mi legyen a könyvekkel?

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Šta ćemo s knjigama?

Kupili su stan, stvaran i prostran

kao pseća kućica, kompaktan

ko kučeća loža, u gradu koji liči

na ostale gradove u stanju skučavanja.

U stanu su uski otvori,

dovoljno za tijelo bez vode

u ćelijama, jedno od njih usukano

izučava strelice na zidu, ovaj mali

klaustrofobijum može da se proširi

tapkanjem prstiju po raznosmjernim znacima,

vidi, otvaraju se prostori, staće nam sve

iz stare kuće, ovdje

to zovu slotovima,

i nije baš lijepa riječ, u ravnini očiju

ljudi koje voliš stanuju u ladici u zidu,

u ostalim pretincima veliki i mali

predmeti, dosta hrane, zaštićen izvor vode,

programirani obroci, tastature, ekrani,

sredstva za poliranje, sedativi,

razne potrepštine, uklopilo se

sve osim nekoliko kutija knjiga,

čekaju pred rupom neraspoređene.

Stan ih podsjeća na dnevne novine

bez kulturne rubrike, neko je predložio

da se prodaju s popustom one koje nisu

pročitane dvaput, potrebne su nove selekcije,

odbacivanje u okoliš, uzeće ih lutalice, azilanti

i prepošteno vratiti do vrata stana.

Biće im žao, kao iz filma

gdje odbačeno kuče pronađe gazdu

koji ga je danima sakatio,

biće im žao, mnoge su s posvetom

mole pisce za izvinjenje,

kad bi bar neko nešto kupio, bilo bi lakše

kupili bi stan sa više slotova,

ako se budu pisale knjige

udomiće nove,

slagaće ih dok ne popune praznine –

Kupili su stan, stvaran i prostran

čitali su mnogo pa se istrošili,

novca je ostalo dovoljno

za jednu kutiju šibica.

Mi legyen a könyvekkel?

Lakást vettek, igazi, tágas

kutyaól, arasznyi

kutyapáholy, a többi

városhoz hasonló szűk városban.

A lakásban keskenyek az átjárók,

a cellában kiszáradt testnek elegendőek,

egy közülük szorongva tanulmányozza

a falon lévő átlókat, ez a kis klausztrofóbium

az ujjak különböző irányokban lévő

jelek tapogatásával tágasabbá tehető,

nézd, kinyílik a tér, a régi házból

minden el fog férni, itt ezt

bálázásnak hívják,

nem valami szép szó, az emberek akiket szeretsz

szemmagasságú fiókokban a falon élnek,

a többi ládikókban kisebb nagyobb

tárgyak, elegendő élelmiszer, védett vízcsap,

tervezett étrend, billentyűzetek, képernyők,

kellékek polírozáshoz, nyugtatók,

egyéb eszközök, minden a maga

helyén a könyveken kívül,

egy sarokban rendezetlenül hevernek.

A lakás kultúrrovat nélküli napilapra

emlékeztet, valaki ajánlotta

melyeket legalább kétszer nem olvastak

árengedménnyel el kell adni, szükség van az új szelekcióra,

eldobni a környéken, a csavargók, menekültek

ha megtalálják a küszöb elé teszik.

Sajnálják, mint a filmben

mikor a kivert kutya gazdájára talál

aki napokon keresztül bántalmazta,

sajnálják, sok a kézjeggyel ellátott

az íróktól bocsánatot kérnek,

bár venne valaki valamit, könnyebben

vehetnének több asztallal nagyobb lakást,

ha még írnak könyveket

otthont adnak az újaknak,

sorakoztatják az üres helyek megteltéig –

Vettek egy lakást, valósat, tágasat

sokat olvastak sokat költöttek,

végül a maradék pénzből

tellett gyufára.

Fordította: Fehér Illés



Tatjana Bijelić Shape-shifting – Alakváltás

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Shape-shifting

Gledamo se preko stolova i drugih žena,

skliska očijukanja. Bila sam staromodna

i blaga kao danas, s ukosnicom koja je prizvala Sapfo

na mentalni dvoboj. Obe bijou, kompaktne riznice

predjezičkog znanja, u krugu ljubiteljki

pjesničkih veza između Bišop i Mur

sjedimo u jazu od 180º i to godi

tvojim savršenim koljenima, ugrožava

moje razumijevanje teksta, samo zvukovi

toplo zelenilo i riječi jestivih oblika. Tepale smo

tvojoj roskastoj haljini na tregere, ponekad Palčici

i Vendi u tebi, dok smo bile Alise

birale smo čuda u ogledalu, svaka na svom jeziku

vajale simbole, zaboravljene arhetipe, predavala si

tihe časove o reviziji mita, pitala se

ko je čija Persefona, a ja ću da se predstavim

tvojoj kćerki

kao izmaštana sestra njene majke

koju je namjerno izgubila, pronašla sam

ženu jednako stvarnu i borbenu, i ona je

danima slala nespretne signale

sa svog svjetionika, i ona je

vrckavo mijenjala imena svojih oblika,

ali samo nju dodirujem

dok se smijemo bez posebnog povoda

i hranimo komšijske mačke.

Alakváltás

Az asztalok és asszonyok felett figyeltük egymást,

sikamlós flörtölés. Mint ma régimódi

és gyengéd voltam, Szapphót hajtűvel hívtam ki

értelmi párbajra. Mindkettő bizsu, a nyelvtudás

teljes kincstárai, Bishop és Muhr költészetének

összefüggéseit kedvelők társaságában

180˚-os szögben ültünk, ez megfelelt

tökéletes térdeidnek, számomra a szöveg helyes

értelmezését veszélyeztették, csak hangok

lágy zöld és fogyasztható szavak. Gügyögtünk

vállpántos rózsaszínű ruhádhoz, olykor

a benned lévő  Hüvelyk Matyihoz és Wendyhez, míg Alizok

voltunk a tükörben csodákban válogattunk, mindenki

saját nyelvén alkotott jelképeket, elfeledett archetipusokat,

csendes előadásokat tartottál a mítoszok újraértelmezéséről,

megkérdezted kié Persephoné, én pedig

lányodnak

mint édesanyja kitalált testvére mutatkoztam be

akit szándékosan veszített el,

igaz harcrakész asszonyt találtam,

világítótornyáról napokon keresztül

küldözgette jelzéseit, rafináltan

változtatgatta neveit

de csak őt érintettem

míg minden ok nélkül kacagtunk

a szomszéd macskáit etettük.

Fordította: Fehér Illés



Tatjana Bijelić Dženet (44), voditeljka kursa kreativnog pisanja – Janet (44), a kreatív írás tanfolyamvezetője

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Dženet (44), voditeljka kursa kreativnog pisanja

Zbog tričarija iz ove torbe

niko ne propušta časove poezije,

u nekoj od svojih osama

mnogi koji žele da postanu pjesnici

čitaju loše romane, sline nad tračerskim tekstom,

a onda se pojave s praznim papirom,

uredno svake sedmice, sjedaju

na stara mjesta, iščekuju

magične trikove i sporedne aktivnosti,

možda im se otvore kanali i čakre

možda napišu nekoliko rima,

plaćaju me pa sam odgovorna

za serioznost početnih rituala

za dubinu disanja i hodanje uokrug,

za rastezanje udova, opštu relaksaciju,

prvih pet minuta mislimo na tijelo,

a onda se umara um.

Poticaje vadim iz osam džepića,

prelazne objekte i leteće figure,

rječnik sinonima i igle za bockanje mašte,

patentirali su poetry kit,

igru za šivanje fraza

nedostaju samo ritmovi u glavi,

mir, zvuk, asocijacije

šarenila iz torbe ne nude

vibracije, a toliko se vole

nasmijati, upasiviti

znam kad je dosta, neko započinje

vic, tišina! Urlam uz Bitlse u pozadini,

toliko sam skupljala vaša čula u snop,

ovo je naše deveto viđenje,

čas strogih formi, napišite

svoj prvi sonet bez razgovora,

boje se ćutanje, nijemosti, sebe

prostora bez akcije, spektakla,

znoje se šezdeset minuta i godina

ovo je njihova vizija pakla,

a opet se samovoljno naprežu, žele

da propišu pjesme, oni ili pjesme

da ih oblije zadovoljstvo pisanja

filujem ih ko punjene paprike

i ne znam gdje počinje raskorak

između pjesme i pjesnika,

u nekoliko tananih stihova

stislo se dvanaest soneta,

kažu da im nisam dala dovoljno

muzike, riječi, inspiracije,

svi osim jednog nenašminkanog djeteta,

ona je svoj sonet napisala bez muke

i gledala dugo u svoje male ruke

i stariju gospodu, u bezbrojne mrežice

s njihovih papira, svi isto crtaju,

njen papir

ima sva potrebna slova, ima pjesmu

raduje se, pakuje, odlazi

nosi savršen sonet na svjetlo dana,

kad sam je pitala želi li da napiše

još mnogo dobrih pjesama, rekla je – zašto,

tako je sebično raditi nešto

zbog čega bi mi hrčak i mačka

umrli od gladi –

Janet (44), a kreatív írás tanfolyamvezetője

E táska apróságai miatt

nem hagyja ki senki sem a költészet óráit,

magányukban

az önjelölt költők ponyvaregényeket olvasnak,

megkönnyezik a mézes-mázos szöveget,

majd üres papírlapokkal rendszeresen

hetente jelennek meg, elfoglalják

helyeiket, várják

a mágikus trükköket és kiegészítő aktivitást,

talán megnyílnak csatornáik

talán egy-egy rímet is szerkesztenek,

fizetnek hát felelek

a kezdeti lépések komolyságáért

az írás mélységéért, a körbejárásért,

a végtagok nyújtózkodásáért, a lazításért,

az első öt percben a testre gondolunk,

majd fárad az elme.

Nyolc zsebből húzom elő a buzdítást,

az átmeneti tárgyakat és röppenő figurákat,

a szinonimaszótárt, a képzeletserkentőket,

védett immár a poetry kit,

a közhelyek összehangolása

csak a ritmus hiányzik,

nyugalmat, hangzást, a képzettársítás

tarkaságát nem kínálják a táska

rezgései, pedig mennyire szeretnek

nevetni, elernyedni

tudom mikor elég, valaki viccet kezd

mesélni, csend! Ordítok, a Beatlesek a háttérben,

annyit gyűjtöttem érzékeiteket kötegbe,

ez kilencedik találkozásunk,

a szigorú formák órája, szó nélkül

írjátok le első szonetteteket,

félnek a csendtől, a hallgatástól,

a mozdulatlan térben önmaguktól,

hatvan percig izzadnak és évekig

ez az ő álomképük pokla,

ismét önszántukból gyötrődnek, költeményeket

akarnak előírni ők vagy a költemények,

hogy az írás gyönyörét megérezzék

próbálom őket feltölteni

és nem tudom hol kezdődik a különbség

költő és költemény között,

a gyengécske sorok mögött

tizenkét szonett szorongott,

mondták nem adtam nekik elegendő

dallamot, kifejezéseket, inspirációt,

egyetlen egy különös lánykát kivéve,

gond nélkül írta meg szonettjét

sokáig szemlélte kezecskéit

és az idősebb urakét, az általuk telefirkált

egyforma papírlapokat,

az ő oldalán

megfelelő betűk sorakoznak, él a vers

örül, összecsomagol, elmegy

tökéletes szonettet visz a napfénybe,

mikor megkérdeztem akar-e még

sok szép verset írni, miért – válaszolta –

önzés olyan dolgokkal foglalkozni

amely miatt hörcsögöm és macskám

éhen halnának –

Fordította: Fehér Illés



Tatjana Bijelić Starac i laptop – Az öreg és a laptop

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Starac i laptop

Jutros su stranci spustili paket

na starčev sporedni, neradni sto,

skromna donacija, reče mu prevodilac

i sva trojica zaklimaše glavama,

polako, polako, rakija, ćevapi

banjaluka lijepe sise, jeees

I smijao se starac, pa zar je to

onih mojih pet minuta koje iščekujem

čitav život da mi stane u par riječi

stida i golotinje, a tolike škole

i funkcije na plećima, pa zar je to

hvala mojim neprospavanim noćima

u skupštinama, bolnicama, zatvorima,

pa zar im nisu

rekli ko sam, šta sam, zar nisu

ni djelić moje biografije

naučili napamet?

Nisu ni kafu popili, toliko obaveza

u kafani preko puta, na divljem sastanku,

a starac je sam pristavio vodu,

izigravao ličnu sekretaricu

koju je otpustio u vrijeme krize

zbog neposlušnosti.

Popiće on sve tri kafe, održati tri monologa

i radiće to dovoljno dugo

da se prilagodi

novonastaloj muci što uporno viri

iz kartonske kutije, takozvani laptop

u kancelariji gdje se razbaškario

sam sa zarđalom pisaćom mašinom,

a onda će doći fotograf, najavio se,

da uradi prilog za dnevne novine

o novoj mašini sa starcem u pozadini,

možda bi bilo dobro da se izvadi iz kutije,

neka to fotograf uradi,

a još ga nema

podne se primaklo, starac zuri

u slova na kutiji, ne znače mu ništa

misli na sutra, sutra je miran dan,

a on je ipak jedini i glavni

čovjek na ovom institutu.

Az öreg és a laptop

Az idegenek reggel az öreg sarokban

lévő asztalára tették a csomagot,

szerény ajándék, mondta a fordító

és mind a hárman bólogattak,

lassan, lassan, pálinka, csevap

Banya Luka, szép mellek, yeees

 

És nevetett az öreg, hát ez az az én öt

percem amire egész életemben vártam

hogy néhány együgyű, balgatag szóval

el lehessen intézni, pedig mennyi tudás

és tisztség terhét viseli, hát ez a hála

a gyűléseken, kórházakban, börtönökben

eltöltött átvirrasztott éjszakákért,

hát nem mondták meg

nekik ki vagyok, mi vagyok,

hát életem egyetlen mozzanatát

sem ismerik?

Kávét sem kértek, annyi a kötelezettség

a túloldalon a kocsmában, a röpgyűlésen,

az öreg magának forralta fel a vizet,

eljátszotta titkárnőjét

akit a válság idején konoksága miatt

bocsátott el.

Megissza a három kávét, három beszédet tart

és mindezt elég hosszan ahhoz

hogy hozzászokjon

a kartondobozból kitartóan virító legújabb

gyötrelemhez, az úgynevezett

laptophoz mely az irodában

a rozsdás írógép mellett pöffeszkedett,

majd jön a fényképész, bejelentkezett,

az öreggel a háttérben az új masináról

készít a napilapnak mellékletet,

talán jó lenne a dobozból kivenni,

tegye meg a fényképész,

de még nem jött

közeledett a dél, az öreg a dobozon

a betűket szemléli, neki semmit sem jelentenek

a holnapra gondol, holnap nyugodt nap lesz,

ő mégis az egyetlen és legfontosabb

személy ebben az intézetben.

Fordította: Fehér Illés



Tatjana Bijelić Preispisivanje - Kiírt átirat

Tatjana Bijelić Sisak 27. 05. 1974 –

Preispisivanje

Profesor Old je podijelio Sinove i ljubavnike

na nekoliko svježe isprintanih stranica

crnile se riječi, devedeset godina

čitao je jedno te isto djetinjstvo

iz ovog poglavlja treba da se izbaci

mjesto gdje su stvari krenule naopako,

vjeruje u naše sumnje u moderno

u godini s tri apsolutne nule

moli nas da se ne osipamo,

dobićemo parče prežvakanog Lorensa

iz koga je sinoć cijedio sokove

za našu limunadu.

Nismo žedni, on je u kolicima

dogurao piščevu voštanu figuru

bez glave, muvao se oko table, glava je

odavno bila njegova, na nama je

da uradimo praktičnu dekonstrukciju

ostalih nemuštih dijelova tijela,

kolikim simbolima prijeti smetlište!

kaže da su ovo posljednja humana rukovanja

značenjima, gladna sam i hladno mi je,

stojimo svečano u redu kao u bankama,

kad sam morala da biram parče za sebe

ostala je samo desna stražnja polutka, desna pesnica

od voštane figure do pjesničke sve je sterilno,

Old je pojeo glavu i nije se otrovao,

podijelio je ovo životno otkriće s akademijom,

gleda me strpljivo jer želi da uživam,

nek svako jede svoj komadić na savremen način,

kaže da su sva žvakanja jednako važna, kaže mi

da su svi pokazali svoj modus, pa moram i ja

posljednja u nizu, smiju se siti

svi prije mene, a ja

čula gladne plodne vode u sobi preko puta,

čula sebe iz sebe kako izrastam, cvjetam ulijevo

tamo gdje žene pronalaze neke stare sveske,

dovoljno razloga da skrenem.

Kiírt átirat

Old professzor kiosztotta a Fiúk és szeretők-et

néhány frissen nyomtatott oldalon

sorakoztak a mondatok, kilencven éven át

olvasott ugyanarról a gyerekkorról

ebből a fejezetből ki kell törölni

azt a részt mikor a gondok kezdődtek,

higgyél sugallatainknak a korszerűnek

a három abszolút nullájú évnek

kérjél bennünket, ne széledjünk szét,

egy darab agyonrágott Lorenset kapunk

melyből tegnap hűsítő italunk számára

gyümölcslevet sajtolt.

Nem vagyunk szomjasak, ő tolókocsiban van

tolta az író lefejezett viaszfiguráját,

a tábla körül forgolódott, a fej

már régen az övé volt, ránk maradt

a test többi néma részének

hasznosítható szétszerelése,

mennyi jelképpel fenyeget a szemétdomb!

mondja ez utóbbi a jelképek emberséges

gondozása, éhes vagyok és fázok,

ünnepélyesen állunk a sorban mint a bankokban,

mikor egy részt részemre kellett választanom

a jobb hátsó comb maradt, a viaszfigura

jobb öklétől a költőéig minden meddő,

Old megette a fejet és nem mérgezte meg magát,

életművét megosztotta az akadémiával,

türelmesen figyelt, szerette volna ha élvezem,

saját részét mindenki fogyassza korszerűen,

mondta a rágcsálások egyformán fontosak, nekem

mondta mindenki feltárta jellemét, nekem a sorban

utolsónak is meg kell tenni, nevetnek a jóllakottak

mindenki előttem, de én

a másik szobából az éhes magzatvizet hallottam,

hallottam ahogy önmagamból sarjadok, balra

nyíltam ahol a nők holmi régi füzeteket találnak,

elég ok arra hogy irányt váltsak.

Fordította: Fehér Illés

Tatjana Bijelić rođena je 1974. godine u Sisku. Predaje angloameričku književnost na Filološkom fakultetu u Banjoj Luci. Do sada je objavila monografiju o matrilinijskim odnosima u prozi Margaret Atvud, dvadesetak naučnih i stručnih radova, dvije zbirke pjesama i dvije knjige prevoda. Zastupljena je u mnogim izborima poezije, nagrađivana i prevođena na nekoliko jezika. Članica je uredništva naučnog časopisa Filolog i književnog časopisa Putevi.

Tatjana Bijelić 1974.-ben Sziszeken született. Angolamerikai irodalmat ad elő a Banyalukai Filológiai tanszéken. Eddig mintegy húsz tudományos munkája, két verseskötete és két fordításkötete jelent meg. Versei antológiákban szerepelnek, „Ljupko Račić” díjjal kitüntett költőnő. Költeményeit angol, német, szlovén, francia és dán nyelvre fordították. A „Filológus“ tudományos folyóirat és a „Putevi“ irodalmi folyóirat szerkesztőségének tagja.

Mint sokan, a Délszláv háború idején menekültként érkezett Banja Lukára. A menekültsors költészetének meghatározó motívuma.