Radnóti Miklós Nyolcadik ecloga – Osma ecloga

Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Balatonfüred - Radnóti Miklós szobra R. Kiss Lenke alkotása



Nyolcadik ecloga


Költő
Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást
szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen?
Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a villám,
üdvözlégy, agg férfiú, látom már, hogy a régi
nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd?


Próféta
Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa szült és
zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen,
zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!


Költő
Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott, amit írtál.


Próféta
Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint annak előtte,
s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem még.
Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak,
hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon
dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd
mindent. S úgy is lőn.


Költő
                                  Gyors nemzetek öldösik egymást,
s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.
Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák
zöld felhője mit ér? hisz az ember az állatok alja!
Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket,
fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója
megsűl benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.
Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul,
s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték
s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva
szertehevernek a holtak a város térein, ismét
úgy lőn minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból
mondd, mi hozott most mégis e földre?


Próféta
                                                             A düh. Hogy az ember
ujra s azóta is árva az emberforma pogányok
hadseregében. - S látni szeretném ujra a bűnös
várak elestét s mint tanu szólni a kései kornak.


Költő
Már szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban,
hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből
épül a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy
így él benned a düh? ilyen égi, konok lobogással?


Próféta
Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak
bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebegő parazsával
úgy vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt,
angyal fogta fogóval s: "nézd, imhol vagyok én, hívj
engem is el hirdetni igédet", - szóltam utána.
És akit egyszer az Úr elküldött, nincs kora annak,
s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali, égeti ajkát.
S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő az!


Költő
Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis időmet
mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban
gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.


Próféta

Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg.

Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,
s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,
már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.

                                    Lager Heidenau,

 Žagubica fölött a hegyekben, 1944. VIII. 23.

Osma ecloga

Pesnik

Budi blažen starče, dobro podnosiš hod na toj divljoj

brdskoj stazi, dižu li te krila il te proganjaju?

krila dižu, nagoni progone, grom ti seva iz oka,

budi blažen starče, vidim da si starog kova

jedan od glasnih proroka, ali reci mi koji?

Prorok

Koji li sam? Jesam Nahum, rodio me grad Elkos,

oglasio rečima protiv bludnog grada Ninive,

oglasio božjim slovom, bio sam skroz obuzet gnevom.

Pesnik

Poznajem tvoj iskonski bes, ostao je napisan.

Prorok

Ostao je. Ali greh je češći no što je pre bio

i Gospod kakve namere ima ne zna još niko.

Jer rekao je Gospod da će se reke osušiti,

srušit će se Karmel, uvenuti ukras Bašana,

Libana, gore podrhtati, vatra sve uništiti.

I biva tako.

Pesnik

                        Narodi kolju jedan drugog

i kao Ninive ogoli se ljudska duša. Čemu

služe proglasi i  pohlepni, zeleni roj

skakavaca šta zna? pa čovek je životinjski izrod!

I tu i tamo o zid udaraju nedužne bebe,

zvonik crkve je buktinja, kuća pećnica gde

vlasnik izgara, fabrike u vlastitom dimu se gube.

Užarenom masom juri cesta pa u nesvest pada,

kipti užasan krevet bombe, poleti težak čelik

i kao na livadi izmet goveda, smežurano

leže mrtvaci na trgovima grada i ponovo

biva tako kao što si napisao. Iz prostrane magle,

reci, šta te je na tu zemlju doveo?

Prorok

                                        Bes. Da ljudsko biće

opet i od onda usamljen u  vojsci pagana

koja je nalik na čoveka. – Voleo bi videti

pad grešnih tvrđava i svedočiti novim vekovima.

Pesnik

Već si se oglasio. I Gospod je rekao,

jao plenom punim tvrđavama gde kule od mrtvih

grade, ali reci, jel moguće da stolećima tako

živi u tebi bes? tako nebeskim, tvrdoglavim plamenom?

Prorok

Nekad i moja iskrivljena usta je dotaknuo

kao Izaisovog, Gospod, užarenim ugljenom

je tražio iskaz od mene, živ le bio ugalj

s kleštom anđeo držao: „ vidi, tu sam, zovi

i mene da propovedam nauk“ – rekoh za njim.

Koga Gospod jednom odabere van je vekova

i nema mira: ugalj, taj anđeoski prži mu usne.

Šta su Gospodu vekovi? samo život leptira!

Pesnik

Kako si mlad – oče! zavidim ti! Moje sićušno vreme

meriti s tvojim kako bi smeo? kao okruglog

belutka brzi tok potoka haba me zub vremena.

Prorok

Samo veruješ. Poznajem tvoje pesme. Drži te gnev.

Bliska je bes proroka i pesnika, hrana za narod,

napitak! Od toga živeti može ko živeti želi

dok ne dođe obećana zemlja mladog učenika,

rabina, koji je ispunio zakon i zaklinjanja.

Dođi, zajedno sa mnom širi taj čas se približava

zemlja se ponovo rađa. Šta su namere Gospoda? –

pitam se. Pogledaj to je ta zemlja. Polazimo, kreni

sakupiti narod, vodi svoju ženu, seci si štap.

Štap je prijatelj nomada, vidi, dodaj mi taj

neka bude moj više volim kad je čvorovit.

                                    Lager Heidenau

                                    Iznad Žagubice u brdima, 23. VIII 1944.

Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Most – Mostar  XIV (1987)

Radnóti Miklós Razglednica - Razglednica

Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Radnovce (Szlovákia) - Radnóti Miklós szobrát Győrfy Lajos és Varga Zoltán készítették



Razglednica

Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

                                    1944. augusztus 30. A hegyek közt

Razglednica

Iz Bugarske razuzdana topovska paljba

se kotrlja, tutnji, okleva pa pada,

gomila se čovek, stoka, kola, misao,

njišti cesta, uzmiče, grivasto juri nebo.

U tom pomičnom metežu u meni si stalna

na dnu razuma nemo sjajiš za sva vremena

nepomično kao anđeo kad propast promatra

ili buba kad se u truli dub zakopava.

                                    30. VIII 1944. Među brdima

Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Most – Mostar  XIV (1987)

Razglednica

Iz Bugarske gromoglas topa divlje srlja,

o hropt planine trese, zanjiše se, skotrlja.

Natiskuju se ljudi, kola i stoka, sve žuri,

drum njišteć zaostaje, grivato nebo juri.

Ti stalno si u meni sred ovog meteža kretnje,

na dnu mi svijesti sjajiš, nepokretna, bez smetnje,

nijema kao anđeo kojem je tog pustošenja žao,

il kao kukac što se u truli je dub zakopao.

(30. kolovoza 1944 među brdima)

Predod: Enver Čolaković

 

Radnóti Miklós Erőltetett menet – Usiljeni marš



Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Radnóti Miklós emlékpad  Alsógöd - MÁV állomás

Spomen klupa Miklošu Radnotiju Alšoged - Željeznička stanica

Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?     még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,     mert ott az otthonok
fölött régóta már csak     a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,     eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos     a honi éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan     a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. X. 15.

Usiljeni marš

Lud je ko kad se sruši        ustaje i opet ide

kao putujuću bol         zglob i koleno miče,

ali ipak putem krene       kao da ga krila nose

ostat nikako ne sme       zalud ga jarak zove,

a kad ga pitaš zašto ne?     još će ti možda reći

da ga čeka supruga,        kraj, mudriji, lepši.

A lud je taj pobožnik        jer tamo već odavno

iznad domova pusti        vetar kruži samo,

zid naleđice leži,        slomljena je šljiva

i od straha rutava        je noć iznad doma.

Da mogu verovati:        nije mi samo u srcu

sve što je vredno        i postoji povratak;

da još ima! k΄o nekad        u hladu verande bi

pčele mira brujile        dok se vruć pekmez hladi,

u bašti bi blaga       letnja tišina sunčala

među granama bi        prezrela šljiva njihala

pred žutom ogradom       Fani bi me čekala

dok to prepodne senke       bi sporo crtao, −

možda je još moguće!       sada je pun mesec!

Na idi dalje druže        vikni na me! Krećem!

Bor, 15. X. 1944.

Prevod: Fehér Illés  Objavljen: Most – Mostar  XIV (1987)

Usiljeni marš

Lud je ko se sruši     pa ustane posle stanke

i s bolom skitničkim     pokrene kolena, članke,

pa ipak ide dalje,     na krilu sulude pesme,

zalud ga mami jarak,     ostati ipak ne sme,

i pitaš li ga zašto?     daće ti valjda odgovor škrt,

da žena ga čeka i      neka mudrija smrt.

Al ipak lud je svako     ko se nada boljoj smrti;

nad domom mu se     davno još samo vetar vrti,  

zid je već porušen,     polomljen šljivik leži,

i od strave noć se     nad domom mu ježi.

O, kako bih verovati     mogo da nije samo kratak

san sve to što vredi     i da ima dom za povratak;

o, kad bi ga bilo!     i ko negda na svežoj verandi

zujale bi pčele mira     dok se pekmez hladi,

a baštu bi oblio     umirućeg leta hod,

međ granjem bi se     ljuljao zreli, goli plod,

čekala bi me Fani     pred plotom tim što peva,

i padale bi senke     tromoga popodneva

sve će to možda biti!     mesec je visoko propet!

Ne  prolazi, prijatelju,     zovi me! ustaću opet!

                                                       

                        Bor, 15 IX. 1944.   

                                                              

Prevod: Aleksandar Tišma

 

Radnóti Miklós Razglednica 2. – Razglednica (2)

Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)



Razglednica 2.

Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.

Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

Razglednica  2.

Devet kilometara dalje gore

stogovi i domovi

pored livade nemo lulu puše

prestrašeni paori.

Tu na jezeru sićušna devojka

još vodu talasa

i nad vodom nagnuto nebom gasi

žeđ stado ovaca.

Crvenka, 6. X. 1944.

Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Most – Mostar  XIV (1987)

Razglednica (2)

Devet kilometara odavde gore

plastovi i kuće se ruše,

na njivama nijemi sjede seljaci

ukočeni – i lule puše.

Ovde još prutom mir jezera burka

sitna pastirica rado

i oblake pije nagnuto nad vodu

ovaca runasto stado.

(6. listopada 1944, Crvenka)

Prevod: Enver Čolaković

Radnóti Miklós Razglednica 3. – Razglednica (3)



Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Radnóti Miklós szobra Győr határában, az Abda felé vezető út mentén jelzi azt a helyet, ahol a költőt tömegsírba lőtték. A gránit szobor Melocco Miklós műve.

Statua Mikloša Radnotija je rad vajara Mikloša Melokoa. Postavljen je u blizini Đera,
na mestu gde je pesnik ubijen. 

Nágel Kornél fametszete
Drvorez: Kornel Nagel


Razglednica 3.

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács,1944. október 24.

Razglednica  3.

Iz bika  krvava slina curi,

krvavu mokraću mokre mehuri,

ešalon se u zverskom smradu kupa.

Nama se kruta sudbina ruga.

                                    Mohač, 24. X. 1944.

Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Most – Mostar  XIV (1987)

Razglednica (3)

S volovskih gubica krvava pena curi,

krvavo mokre bolesni ljudski mehuri.

Kolona smradna ko divlja gomila kuka,

jeziva nad nama smrt plavucavo zvižduka.

(24. listopada, Mohač)

Prevod: Enver Čolaković



Radnóti Miklós Razglednica 4. – Razglednica (4)



Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Pannonhalma: Radnóti Emlékhely. A téglagyár területén töltötte utolsó éjszakáját 1944 novemberében. A felépített kemencében őt ábrázolja a fekvő bronzszobor, arcán az erőltetett menet gyötrelmeit, az igazságtalan meghurcolás kínjait hirdető vonásokkal (Meszlényi János szobrászművész alkotása - 1983).

Razglednica 4.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf- hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

                                    Szentkirályszabadja,  1944. október 31.

Razglednica  4.

Stropoštah kraj njega, okrenuh mu telo

što je već napeta struna bilo.

Ubijen. – I tvoj će kraj biti takav, −

šapnuh sebi, − samo leži mirno! 

Strpljenje sad svet smrti uzgaja –

Der springt noch auf, – čuh nad mnom.

Krv u mom uhu sa blatom se valja.

Sentkiraljsabadja, 31. X. 1944.

Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Most – Mostar  XIV (1987)

Razglednica (4)

Stropoštah se kraj njega, tijelo se prevrnu,

već ukočeno bješe ko žica kad je napneš.

U potiljak ga zgodi. – Svršit ćeš i ti tako –

samome sebi šapnuh – ako se makneš. –

Strpljivost smrću cvjeta, tako se sad prigušila. –

Der springt noch auf – čuh iznad sebe jasno.

Krv pomiješana s blatom za uši mi se prisušila.

(30. listopada 1944)

Prevod: Enver Čolaković