Arsen Dedić Balada o prolaznosti – Ballada a múlandóságról

Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Balada o prolaznosti Kad lutali smo svijetom ko raspršeno sjeme, govorili smo sebi- to je za neko vrijeme. I ne znajuć da smo na izgubljenom brodu, mi vikali smo: “Kopno!” dok gledali smo vodu. Kad ljubili smo kratko u tuzi kiše noći govorili smo za se da ljubav tek će doći. Postavljali smo stvari, al opet ne zadugo. Za sva smo mjesta rekli - odredit ćemo drugo. Kad rađala se sreća i čekala je slava, pomišljali smo opet - to nije ona prava. Kad prijatelja nema, a dani idu sporo, govorili smo za se da vraćaju se skoro. Gdje najviše smo dali dobivali smo manje, al mislili smo – to je tek privremeno stanje. Kad gubili smo život, govorili smo: “Neka” i vjerovali črsto da pravi tek nas čeka. Putovali smo dalje kad davno već smo stigli. Tek počeli smo nešto, a drugo već smo bili. I ostali smo tako kraj odlazeće vode, nerazjašnjeni sasvim i pomalo van mode. U započetoj priči, u ljubavi bez traga, jer svakoj smo se kući približili do praga. U privremenom redu nekorištenih stvari ni osjetili nismo da sami smo, i stari. Dok vjerovali još smo da samo put se mijenja, mi rekli smo si zbogom govoreć do viđenja.

Ballada a múlandóságról Szétszórt magokként bolyongva a világban bizonygattuk – átmeneti időszak. És nem tudva eltévedt hajón vagyunk, míg a vizet néztük kiáltottuk: „Szárazföld!” Mikor a bús esős éjben rövid csókokat váltottunk bizonygattuk majd ezután jön a szerelem. Sokmindent megigértünk, megint csak ideiglenesen. Minden helyre rámondtuk – másikat találunk. Mikor érett a gyönyör, közeledett az ünnep, megint ráfogtuk – ez nem az igazi. Mikor távol voltak a barátok és lassan múltak a napok, bizonygattuk hamarosan visszatérnek. Ahol a legtöbbet adtuk és legkevesebbet kaptuk gondoltuk – ez átmeneti állapot. Mikor vesztek a napok, bizonygattuk: „Sebaj” és hittük ezután jön a kánaán. Messzire mentünk akkor is mikor már régen megérkeztünk. Alig kezdtünk valamibe, máris máshol voltunk. És maradtunk az elfolyó víz mellett, így, feltáratlanul, divatja múltan. A megkezdett mesében, nyomaveszett szerelemben, mert csak a házak küszöbéig értünk. A sosem használt tárgyak ideiglenes rendjében észre sem vettük, egyedül vagyunk, megöregedtünk. Míg hittük csak az út változik, a viszontlátással önmagunkat búcsúztattuk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=152



Arsen Dedić Poslije ljubavi – Szerelem múltán

Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Poslije ljubavi

Poslije ljubavi
ostaju telefonski brojevi koji blijede

Poslije ljubavi
ostaju čase sa ugraviranim monogramima
ukradene po boljim hotelima

Poslije ljubavi
ostaje običaj da se bijelo vino nalijeva u dvije čaše
i da crte budu na istoj visini

Poslije ljubavi
ostaje sto u kavani i začuđen pogled konobara
što nas vidi sa drugima

Poslije ljubavi
ostaje na usnama metalni okus promašenosti
i adrese pozajmljenih soba od 4 do 6

Poslije ljubavi
ostaje rečenica – dobro izgledaš ništa se nisi promijenila,
javi se ponekad
imaš još moj broj

Poslije ljubavi
ostaju tamne ulice kojima smo se vraćali
poslije ljubavi,
ostaju melodije sa radija koje lagano izlaze iz mode,
ostaju tajni znaci,
ljubavne šifre,
ostaje tvoja strana postelje
i strah da će neko iznenada doći,
spuštena slušalica kada se javi nečiji tuđi glas,
hiljadu i jedna laž.

Poslije ljubavi
ostaje rečenica: „Ja ću prva u kupatilo"
i odgovor: „Zar nećemo zajedno?"
„Ovaj put ne"

Poslije ljubavi
ostaju saučesnici,
čuvari tajne koja nije više tajna,
ostaje laka uznemirenost kada u prolazu udahnemo
poznati parfem na nepoznatoj ženi.

Poslije ljubavi
ostaju nepotpisane razglednice Venecije i Amsterdama,
prepune pepeljare,
prazno srce,
navika da se pale dvije cigarete istovremeno,
fotografije snimljene u prolazu,
zagubljene ukosnice,
taksisti koji nas nisu voljeli
i cvjećarke koje jesu.

Poslije ljubavi
ostaje povrijeđena sujeta.

Poslije ljubavi
ostaju drugi ljudi i druge žene.

Poslije ljubavi
ne ostaje ništa.

Izvor: https://gemina.wordpress.com/2011/12/23/poslije-ljubavi-arsen-dedic/

Szerelem múltán

Szerelem múltán

maradnak a fakuló telefonszámok

Szerelem múltán

maradnak az előkelő hotelekből lopott

gravírozott poharak

Szerelem múltán

a szokáshoz híven a fehér bor egyazon szintre

két pohárba kerül

Szerelem múltán

marad a kávéházi asztal és a pincér csodálkozó tekintete

mert mással lát bennünket

Szerelem múltán

a kudarc fémes íze marad ajkunkon

és a 4 – 6-os számú bérelt szobák jegyzéke

Szerelem múltán

marad a mondat – jól nézel ki semmit sem változtál

jelentkezz néha

megvan a telefonszámom

Szerelem múltán

megmaradnak a sötét utcák melyeken sétáltunk,

szerelem múltán

maradnak a lassan elévülő slágerek,

maradnak a tikos jelek,

szimbólumok,

üresen marad a kuckó fele,

marad a félelem, hogy betoppan valaki,

a letett telefonkagyló idegen hang hallatán,

és ezeregy hazugság.

Szerelem múltán

marad a mondat: „Enyém a fürdőszoba”

és a felelet: „Hát nem együtt?”

„Most nem.”

Szerelem múltán

maradnak a cinkosok,

a titkokat őrzők, melyek már nem titkok,

marad a borzongás, ha az átjáróban ismeretlen hölgyön

ismerjük fel az ismerős illatot.

Szerelem múltán

maradnak az aláíratlan velencei és amszterdami képeslapok,

a tele hamutartók,

az üres szív,

a szokás, hogy egyszerre két cigarettát gyújts,

a futólag készített fényképek,

elveszített hajtűk,

a minket nem szívlelő taxisofőrök

és a velünk kedves virágárusok.

Szerelem múltán

marad a megbántott hiúság.

Szerelem múltán

más férfiak és más nők maradnak.

Szerelem múltán

semmi se marad.

                             Fordította: Fehér Illés



Arsen Dedić Moja ljubavi – Szerelmem

Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Moja ljubavi Završila se igra: vatra početka, slast i tajanstvo tvog prvog grijeha; gotovo je. To nije više ni veselje ni slatka dosada. Ti, mala moja, ženska sa žura, flićko, džepna damo, nasmijana i onesviještena ljubavnice, moje dijete i moja majko - postala si neizreciva, a počelo je beznačajno: zatekao sam se kako ti telefoniram u ljepoti večernje kiše, koja je samo provalija nada mnom i potreba da te dotaknem, i tvoja usta. Pokućstvo, topli namještaj mojih starih ljubavi osipa se. Zatekao sam se u nježnosti koja je već spavala, u riječima koje su mi pripadale, ali me nisu mogle naći. Ti si postala moja obrana, dobrovoljno prognanstvo, pobjeda nada mnom, moja muka, ljubomora na život, moja mrtva sestra uspavana u velikim ružama, nemoguća zemlja, potrebno tijelo, moja ruka i glava. I zagrljaj u kojem sam se jučer igrao, sada me obuhvaća ovdje, daleko i zauvijek – u svim uglovima mog života. Postaješ bezimena, nepoznata i smrtonosna, moj život i spas od života – moja ljubav.

Szerelmem A játéknak vége: a kezdeti hév, gyönyör és első bűnöd titka; nincs tovább. Ez már se vígalom se édes unalom. Te, kicsim, bulihölgy, leányka, bakfis, mosolygó, elaléló szerető, gyermekem és anyám – kimondhatatlanná váltál, pedig jelentéktelenül kezdődött: azon kaptam magam, a fölöttem lévő szakadékban a meleg esti esőben téged hívtalak hogy megérinthessem ajkadat. A berendezés, egykori szerelmemre emlékeztető  [bútorzat szétesik. Rajtakaptak kimondott szavaim, a már szunnyadó gyengédség, de nem értek utol. Védelmezőm lettél, önkéntes száműzetésem, legyőzőm, gyötrelmem, a létre féltékenységem, rózsák közt elaltatott halott húgom, elérhetetlen föld, kívánt test, karom és fejem. És az ölelés melyben tegnap játszottam, most itt vesz körül, messziről, örökre – életem minden szögletében. Névtelenné, ismeretlenné, halált hozóvá válsz, életem és megváltóm – szerelmem. Fordította: Fehér Illés



Arsen Dedić Ne daj se, Ines – Inez, ne hagyd magad



Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Ne daj se, Ines

Ne daj se Ines
Ne daj se godinama,

 moja Ines, drukčijim pokretima i navikama
jer još ti je soba topla;
prijatan raspored i rijetki predmeti.
Imala si više ukusa od mene.
Tvoja soba – divota – gazdarica ti je u bolnici.
Uvijek si se razlikovala
po boji papira svojih pisama, po poklonima,
pratila me sljedećeg jutra oko devet do stanice.
I ruši se zeleni autobus

tjeran jesenjim vjetrom, kao list,
niz jednu beogradsku padinu.
U večernjem sam odijelu i

opkoljen pogledima.

Ne daj se mladosti moja,

ne daj se Ines.

Dugo je pripremano naše poznanstvo
i onda, slučajno, uz vruću rakiju,
i sa svega nekoliko rečenica, loše prikrivena želja.
Tvoj je način gospođe i obrazi seljanke.
Prostakušo i plemkinjo moja!
Pa tvoje grudi, krevet,
I moja soba obješena u zraku kao naranča,
kao narančasta svjetiljka,

nad zelenom i modrom vodom Zagreba;
Proleterskih brigada 39. kod Grković.
Pokisla ulica od prozora dalje i šum predvečernjih tramvaja.
Lijepi trenuci nostalgije, ljubavi i siromaštva,
upotreba zajedničke kupaonice
i –  molim Vas ako me tko traži...
Ne daj se Ines – evo me,

ustajem tek da okrenem ploču.
Da li je to nepristojno u ovakvom času,
Mozart, Requiem, Agnus Dei.
Meni je ipak najdraži početak.
Raspolažem s jos milion nježnih i bezobraznih

podataka naše mladosti,
koja nas pred vlastitim očima vara, i krade, i napušta.

Ne daj se Ines,

poderi pozivnicu, otkaži večeru,

prevari muža odlazeći da se počesljaš

u nekom boljem hotelu.
Dodirni me ispod stola koljenom,
generacijo moja, ljubavnice.

Znam da će jos biti mladosti, ali ne više ovakve;

u prosjeku 1938a.
Ja neću imati s kim ostati mlad,

ako svi ostarite,
i ta će mi mladost teško pasti,
a bit će ipak da ste vi u pravu,
jer sam sam na ovoj obali
koju ste napustili i predali bezvoljno,
a ponovo počinje kiša kao sto već kiši u listopadu na otocima.
More od olova i nebo od borova.
Udaljeni glasovi koji se miješaju:
Glas majke, prijatelja, kćeri, ljubavnice, broda, brata.
Na brzinu pokupljeno rublje pred kišu
i nestalo je svjetla s tom bjelinom.
Još malo šetnje uz more i gotovo;

ne daj se Ines.

Izvor: Arsen Dedić: Brod u boci, Znanje, Zagreb, 1982. str. 72-75.

Inez, ne hagyd magad

Inez, ne hagyd magad.

Inezem, ne engedj az éveknek,

más mozdulatoknak, szokásoknak,

mert szobád még meleg;

tetszetős berendezés, ritka tárgyakkal.

Ízlésed finomabb volt az enyémnél.

Szobád – gyönyör – gazdasszonyod a kórházban.

Mindig különb voltál,

leveleid színes lapjai, ajándékaid oly különösek voltak,

másnap reggel kilenc körül az állomásra kísértél.

És őszi széltől űzött falevélként,

egy belgrádi lejtőn,

lerogyott a zöld busz.

Alkalmi öltönyben vagyok és

körülvéve tekintetekkel.

Ifjúságom, ne hagyd magad,

Inez, ne hagyd magad.

Ismeretségünkre hosszasan készülődtünk

és akkor, véletlenül, mézes pálinka mellett,

és mindössze néhány mondat, ügyetlenül palástolt kívánság volt.

Modorod előkelő, orcád parasztlányé.

Zsiványom és úrnőm!

Majd melleid, az ágy

és szobám mint a levegőbe akasztott narancs,

mint a narancsszínű lámpa

Zágráb zöld és kék vize felett;

Proletárbrigádok utca 39. Grkovitynál.

Az ablaktól távolabb az ázott utca és villamos csörömpölése a félhomályban.

A múltidézés, szerelem és szegénység meghitt percei,

közös fürdőszoba-használat

és – kérem ha valaki keres...

Inez ne hagyd magad – már kelek is,

megfordítom a lemezt.

Hát illik ez ilyen pillanatban,

Mozart, Requiem, Agnus Dei.

Nekem mégis a kezdet a legkedvesebb.

Ifjúságunk számtalan gyengéd és pimasz

titkával rendelkezem még,

melyek szemünk láttára csalnak, lopnak, és elhagynak.

Inez ne hagyd magad,

tépd el a meghívót, mondd le a vacsorát,

csald meg férjed mikor

egy jobb hotelbe fésülködni mégy.

Érints meg térdeddel az asztal alatt,

nemzedéktársam, szeretőm.

Tudom lesz még ifjúság, de már nem ilyen;

átlagban 1938-as.

Nem lesz akivel fiatal maradhatok,

ha mindannyian megöregedtek,

és az a fiatalság számomra már nehéz lesz,

de mégis igazatok lehet,

mert egyedül vagyok ezen a parton

melyet elhagytatok, unottan átadtatok,

és ismét esik mint általában szeptemberben a szigeteken.

Ólomból a tenger, fenyvesből az ég.

Távoli hangok keverednek:

Anyám, barátom, lányom, szeretőm, hajók, fivérem hangja.

Az eső előtt összekapkodott ruha susogása

és azzal a fehérséggel a fény is eltűnt.

Még egy séta a tengerparton és nincs tovább;

Inez, ne hagyd magad.

Fordította: Fehér Illés

Köszönöm Lennert Móger Tímeának a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket.

Zahvaljujem se Timei Lener Moger za korisne savete tokom prevođenja.