Fekete Vince Kézdivásárhely
1965. április 7. –
Stairway to
heaven
Hirtelen megtorpan az egykori
helyszíneken, utcákon, tereken,
kavézókban, ahol jóleső fáradtsággal
a tagjaikban a reggelijüket költötték
nem is olyan régen még,
a nagytemplom barokk szószéke
alőtt, a templomtorony körerkélyére
felpillantva, ahová azokon a meredek
falépcsőkön felmásztak valamelyik
nyáron, és ugyanazokat a
szobákat keresi, ugyanazokra a székekre
ül le a sarokbann, a bőrbevonatú
padokra a központ közelében,
ugyanazokat a zenéket hallja,
ugyanazokra a helyekre megy vissza,
mint ahol együtt jártak az erdőkben,
a gombákat, növényeket vizsgálja,
a tavakat figyeli, ahol nem is olyan
rég még..., hát igen,
és városokban jár, amelyek
már nem
ugyanazok többé, a
parkokban, bisztrókban,vendéglőkben,
az üres csónakokban, kis garniszállók,
motelek és panziók falai között
kapja fel – hiába – egy-egy ismerős
hangra a fejét...
|
Stairway to
heaven
Odjedanput zastane
na negdašnjim
prostorima, ulicama,
trgovima,
kafanama gde još ne
tako davno
sa prijatnim umorom
u
udovima doručkovali,
ispred barokne
propovednice
velike crkve,
pogledavši na balkon
tornja gde su se jednog
leta
strmim drvenim
stepenicama
penjali, i iste sobe
traži, u uglu na
iste
stolice, kožom
prekrivene
klupe u blizini
centra sedi,
iste melodije čuje,
na ista mesta se
vraća
gde su u šumama
zajedno hodali,
gljive, biljke
ispituje,
jezera promatra, gde
još ne
tako davno..., da,
i gradove posećuje
koji više
nisu isti,
u parkovima,
krčmama, gostionama,
praznim čumezima,
između zidova
konaka, motela, prenoćišta
čuvši po koji poznat
glas
glavu – zalud –
diže...
Prevod: Fehér Illés
|