G. István
László Budapest, 1972. december 21. –
Eloltott ítélet
Arcából hiányzott egy
darab, de
nem volt baleset nyoma, égés, kutyaharapás vagy zúzódás gyógyuló sötétje, a hiányhoz semmi történet nem társult. Bőrbetegség, születési rendellenesség kizárva. Azonnal feltűnt, de sokakat nem zavart, viselte, inkább a szelíd megszokás leheletnyi gőgös közönyével, mint elvárható hófolt hiányát a téli táj, vagy ahogy bizonyos emlék, mondjuk, egy rossz szeretkezés forgatókönyvében az egyedül szívott cigaretta csikkjének pontos helye, egyszerre megjelöl, viselte, és mindenkivel szembenézett, csak a tekintet parázstengelye lett levizelt tábortűz, eloltott ítélet, viselte, hogy soha nem szeretett senkit. |
Ugašena presuda
Komad mu je iz lica falio, ali
traga nesreće, opekotine,
ugriza psa ili tame udarca u zarastanju
nije bilo, objasniti manjak
nekom zgodom je nemoguće. Oboljenje kože,
urođen manjak su isključeni. Uočljivo
je bilo, mnoge nije smetao,
s tim je živeo, više sa naviknutom pomalo
oholom nemarom, a ne poput zimskog pejzaža
očekivan nedostatak traga snega, ili kako
određena uspomena, recimo, u scenariju
nakaradnog ljubakanja tačno mesto opuška
sam opušene cigarete, odmah označava,
svakome je u oči mirno gledao, samo mu je žar
osovine pogleda popišana logorska vatra,
ugašena presuda postao, s tim je živeo
da nikad nikoga nije
voleo.
Prevod: Fehér Illés
|
