Iz zbirke pesama Stevana Martinovića: Tvrdo nebo (1983), Glas - Banja Luka
Martinovity Stevan Kemény égbolt (1983) című versestkötetéből, Glas – Banja Luka
balada o vetrenjači
(devojčici rožiki rind iz detinjstva
koju su samleli točkovi mlina)
i ja sam umro
tu
po ko zna koji
put igrajući se
vrteći se na
velikom točku
u porodilištu
hlebova
ispavši
raširenih ruku kroz drhtavo sito
moje sićušno
tijelo
u svježu humku
od brašna
utisnulo je
krst
i ja sam umro
tu
po ko zna koji
put
jureći u susret
madosti
lica rumena kao
hleb
dok nisam sav
problijedio
od brašna
od oštre nule
zarekao sam se
utisnuvši krst
u svježu humku
sićušnim
tijelom
da ću početi
ispočetka
od nule
vrtiti se
raširenih ruku
dok ima šta da
se melje
dok mi krst
bude trpio leđa
i ja sam umro
tu
na pšeničnom
groblju
ispavši kroz
drhtavo sito
da bih se igrao
sa velikim točkom
dok ima šta da
se melje
dok mi kvasac
usta ne začepi
dok krtst
mjesto mene ne ustane
dok humka od
muke ne pocrni
|
ballada a szélmalomról
(gyerekkori pajtásomnak rind rózsikának,
akinek élete a szélmalomban játszva tört ketté)
én is itt haltam meg
ki tudja hányadszor
játszottam már
a hatalmas karzaton
szökdelve
hol kenyerek életre
kelnek
mikor a remegő szitán
tárt karokkal hullva át
törékeny piciny testem
a frissen őrölt puha
hanton
lelte a megnyugvást
én is itt haltam meg
ki tudja hányadszor
szaladtam kenyérpiros
arccal
üdvözölni az ifjúságot
míg végleg el nem
fakultam
a liszttől
a nullás fehértől
és megfogadtam
törékeny testtel
a frissen őrölt puha
hanton
hogy tárt karokkal
a null-pontról
ismét elkezdem a
körforgást
míg újra s újra őröl a
kerék
míg a keresztet bírja a
derék
én is itt haltam meg
a búza-sírban
a remegő szitán hullva át
hogy játszhassak a
hatalmas karzaton
míg újra s újra őröl a
kerék
míg élesztő nem tömi be
szám
míg nem áll kereszt
helyettem
míg a hant fel nem ölti a
gyászruhát
Fordította: Fehér Illés
Megjelent: Hét Nap –
1986. november 14.
|
Martinović, Stevan (Martinovity Stevan) 1955-ben született. A vajdasági Topolya melletti Gunarason töltötte
gyermekéveit. Elvált szülők gyerekeként sanyarú sorsban volt osztályrésze. A
megnyugvást számára Banja Luka hozta, ahol a Múzeumban portásként dolgozott, de
mint tehetséges fiatal költőt, befogadták az igen erős Banja Luka-i irodalmi
társaság tagjai. Egyetlen verseskötete jelent meg, a Tvrdo nebo 1983-ban (Kemény égbolt). A kötetről Irfan Horozović a
következőket írta: „Csak kivételes esetekben találkozhatunk olyan első
kötetes költővel, akinek hangja eredeti, új színt hozott vidékünk
költészetébe.” Mint műfordító Nádas Péter Egy
családregény vége regényének szerb nyelvre átültetésével hívta fel magára a
figyelmet.
