Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Milankov Ivana. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Milankov Ivana. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 2., szombat

Ivana Milankov Posvađaću se sa lutkama – A babákkal veszek össze

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Posvađaću se sa lutkama
 
Onoga dana
kada više ne bude bilo riba
postaću sneg.
Imaću sopstvenu kišu.
Nosiću je umesto kišobrana.
Onoga dana
kada više ne bude bilo
oblaka,
posvađaću se sa lutkama.
Ukrale su mi ptice,
ušle u moja ogledala.
I sa ogledalima
ću se posvađati.
U njima su
stare zvezde
i mojih osam smrti.
 
Kosu ću rasplesti
nad morima.
Otploviću
u srce
drugog sveta.
Već ga crtam
zajedno sa anđelima.
 

A babákkal veszek össze
 
Azon a napon
mikor kivesznek a halak
hó leszek.
Saját esőm lesz.
Ernyő helyett hordom.
Azon a napon
amikor eltűnnek
a felhők,
a babákkal veszek össze.
Madaraimat ellopták,
tükrömbe másztak.
És a tükrökkel is
összeveszek.
Régi csillagokat
és nyolc halálomat
rejtik.
 
Hajamat a tengerek felett
bontom ki.
Egy másik világ
szívébe
utazok.
Az angyalokkal együtt
már rajzolom.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2023. augusztus 4., péntek

Ivana Milankov Početak munje – A villám kezdete

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Početak munje
 
Posle tolikih ploča,
posle tolikih bogova
oči su ti još uvek mlade -
početak munje
može u njima da se dogodi.
 

A villám kezdete
 
Annyi korong után,
annyi isten után
szemed még mindig fiatal –
a villám kezdete
megtörténhet benne.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2023. március 24., péntek

Ivana Milankov Maestro – Maestro

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Maestro
 
Prolazi neko sa maskom
od stakla
Dolazi neko izvani sila
Ulazi neko, donosi krila
Verujte, ne znam
Razum i gromove sam sakrila
U noćnu škrinju sam sakrila
U Damasku sam se probudila
Postala sam svila
Verujte, ne znam
Oblaci su me boleli
Kroz svetlost smo putovali
Sa Severa je bio
Imao je masku od stakla
Ne pamti ga antički svet
Imao je atribute nekog ledenog pakla
Bele ljiljane u staklu je ostavio
I napustio svet
Verujte, ne znam
Okrenula sam se da vidim
Ako nije iz sila
Iz kakvih je onda kristala
Ali svetlost me odnela
Do Severa, do pola
Daleko od bola
Raspada se raskoš moja Mediteranska
Toga mi je odveć bela za Rim
A bogovi rimski ponižavaju mi duh
Vređa me besmrtnost njihova
Sva je od kipova
 

Maestro
 
Valaki üveg-álarcban
halad el
Valaki az erőtéren kívülről jön
Valaki bejön, szárnyakat hoz
Higgyék el, nem tudom
Az értelmet és a villámokat elrejtettem
Az éjjeli-szekrénybe rejtettem
Damaszkuszban ébredtem
Selyemmé váltam
Higgyék el, nem tudom
Fájdalmat a felhők okoztak
Fényen keresztül utaztunk
Északról jött
Üveg-álarca volt
Emlékét az antik világ sem őrzi
Valami jeges pokol sajátosságait viselte
Az üvegben fehér liliomot hagyott
És elhagyta a világot
Higgyék el, nem tudom
Megfordultam, hogy lássam
Ha nem erőből van
Akkor milyen kristályból
De elvitt a fény
Északra, oda, ahonnan a fény ered
Ahol a gyötrelem ismeretlen
Mediterrán fényűzésem szétesőben
Tógám Rómáért már régóta fehér
De lelkemet a római istenek alázzák
Halhatatlanságuk sért
Szobrokból áll
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor:  Maestro, Ivana Milankov | Hyperborea (hiperboreja.blogspot.com)

2019. augusztus 5., hétfő

Ivana Milankov Zapovesti – Parancsok


Ivana Milankov Beograd 1952. –

Zapovesti

Iz Vavilona, iz zemaljskih jezika
                                iz poznog dima, izaći –
školjke su jedini prihvatljivi predeli.
Prolomi se, promoli, požuri, izađi,
podne ti sudbinu omekšava.
Obuzeće te opšte nebo, java.
Vreme je da na sopstveno lice ličiš.
Ne prizivaj ogledala,
u njima su alge i meduze,
možda živa i tuđa dna.

Pre zvezde
i svih svetih stvari
pronađi Ovna
i njegovih četrdeset senki
u kamenu.
Onda u svoju sličnost potoni,
u oči i koži otmenih i čistih senki
i prihvati sva tuđa dna,
pre svih svetih dalekih stvari.

Priznaćeš. Teško je.
U magli i strahu gledaćeš
Vavilon na morima i ostrvima.
Gde god se osvrneš
taj grad će se dešavati drugima.
Bez grada ćeš ostati.

Požuri. Boga u polja udeni,
neka samo prizor ostane:
pustara između tebe i tvoje jeze.
Zapad te izdužuje.
Požuri, pre svih svetih stvari
počni na svoje lice da ličiš.
Ne okreći se,
čućeš vračare i pse u pustinji.

Parancsok

Ki Babilonból, a nyelvek sokaságából,
                                          az ősi füstből –
egyedüli elfogadható vidékek a csigák.
Szakadj, imádkozz, siess, gyere ki,
a dél sorsodat enyhíti.
A magasságos ég, a valóság kerít hatalmába.
Ideje, hogy önmagad arcára hasonlíts.
Tükröt ne idézz,
algákkal, medúzákkal telt,
talán élnek és mélye idegen.

A csillagok
és szent tárgyak előtt
a kőben
negyven árnyékával együtt
a Kost keresd meg.
Majd hasonmásodba süllyeszd,
az előkelő, tiszta árnyak szemébe és bőrébe
és minden szent messzi tárgy előtt
az idegen medreket fogadd el.

Bevallod. Nehéz.
A tengereken és szigeteken Babilont
a ködben félelemmel tele nézed.
Bárhová tekintesz,
az a város másoknak jut.
Város nélkül maradsz.

Ne habozz. Istent a mezőn hagyd,
csak a látvány maradjon:
közted és iszonyod között a pusztaság.
Megnyújt a nyugat.
Ne habozz, minden szent tárgy előtt
kezdj önmagadra hasonlítani.
Ne fordulj meg,
a pusztaságban kuruzslók és kutyák vannak.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.