Ivana Milankov Večera sa ribom i ogledalima – Vacsora hallal és tükrökkel

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Večera sa ribom i ogledalima   Ne lutaj toliko, natprirodno je. Ni Svemir nije tako sam, tih je i plemenit u staklenoj bašti sa bogovima. Ne zamišljaj samoću tako astralno. Čuo si pogrešne priče O zvezdama i hladnoći. Ušao u pogrešne sobe Sa mumijama i balzamom. Poverovao si stvarima. Stvari su daleke, bude se u muzejima, izvan njih počinje Bog Sa svojim suptropskim dušama. Ima nečeg veselog u prizoru sa Bogom. Pokloni mu tišine tvojih ponora. Zamisli ga - milosrdna školjka. Ne lutaj toliko. Čuješ li kako se komete završavaju? Čuješ li, ludilo je toplo, belo, oblo, dolazi iz Alžira. Ne lutaj toliko. Ljubičice imaju latinsku prefinjenost, a riba se jede u izdvojenim sferama. Viljuške su od peska i srebra. Svemir te čeka Sa citrom i ogledalima. Tako je mirno na dnu stakla. Ne lutaj više. Neko sa Urana traži tvoj lik.

Vacsora hallal és tükrökkel   Ne bolyong annyit, természetfeletti. Az Űr sincs oly egyedül, az üvegházban az istenekkel csendes és nemes. A magányt ne csillagászként képzeld el. A csillagokról és a hidegről Hamis meséket hallottál. Múmiákkal, balzsammal tele Téves szobákba mentél. A tárgyaknak hittél. A tárgyak távol vannak, múzeumokban ébrednek, az Úr szubtrópusi lelkeivel együtt rajtuk kívül kezdődik. Van valami vidám az Úr tüneményével. Mélységed csendjét ajánld fel neki. Képzeld el – irgalmas kagyló. Ne bolyongj annyit. Hallod-e, az üstökösök hogyan járnak? Hallod-e, az őrület meleg, fehér, gömbölyű és Alzsírból érkezik. Ne bolyongj annyit. Az ibolyák latinosan igényesek, a halat meg különálló szférákban fogyasztják. A villák homokból és ezüstből vannak. Citrommal és tükrökkel vár az űr. Az üveg mélyén oly nyugalom van. Ne bolyongj többet. Valaki az Urániumról alakodat keresi.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ivana Milankov Posvađaću se sa lutkama – A babákkal veszek össze

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Posvađaću se sa lutkama   Onoga dana kada više ne bude bilo riba postaću sneg. Imaću sopstvenu kišu. Nosiću je umesto kišobrana. Onoga dana kada više ne bude bilo oblaka, posvađaću se sa lutkama. Ukrale su mi ptice, ušle u moja ogledala. I sa ogledalima ću se posvađati. U njima su stare zvezde i mojih osam smrti.   Kosu ću rasplesti nad morima. Otploviću u srce drugog sveta. Već ga crtam zajedno sa anđelima.

A babákkal veszek össze   Azon a napon mikor kivesznek a halak hó leszek. Saját esőm lesz. Ernyő helyett hordom. Azon a napon amikor eltűnnek a felhők, a babákkal veszek össze. Madaraimat ellopták, tükrömbe másztak. És a tükrökkel is összeveszek. Régi csillagokat és nyolc halálomat rejtik.   Hajamat a tengerek felett bontom ki. Egy másik világ szívébe utazok. Az angyalokkal együtt már rajzolom.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ivana Milankov Početak munje – A villám kezdete

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Početak munje   Posle tolikih ploča, posle tolikih bogova oči su ti još uvek mlade - početak munje može u njima da se dogodi.

A villám kezdete   Annyi korong után, annyi isten után szemed még mindig fiatal – a villám kezdete megtörténhet benne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ivana Milankov Maestro – Maestro

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Maestro   Prolazi neko sa maskom od stakla Dolazi neko izvani sila Ulazi neko, donosi krila Verujte, ne znam Razum i gromove sam sakrila U noćnu škrinju sam sakrila U Damasku sam se probudila Postala sam svila Verujte, ne znam Oblaci su me boleli Kroz svetlost smo putovali Sa Severa je bio Imao je masku od stakla Ne pamti ga antički svet Imao je atribute nekog ledenog pakla Bele ljiljane u staklu je ostavio I napustio svet Verujte, ne znam Okrenula sam se da vidim Ako nije iz sila Iz kakvih je onda kristala Ali svetlost me odnela Do Severa, do pola Daleko od bola Raspada se raskoš moja Mediteranska Toga mi je odveć bela za Rim A bogovi rimski ponižavaju mi duh Vređa me besmrtnost njihova Sva je od kipova

Maestro   Valaki üveg-álarcban halad el Valaki az erőtéren kívülről jön Valaki bejön, szárnyakat hoz Higgyék el, nem tudom Az értelmet és a villámokat elrejtettem Az éjjeli-szekrénybe rejtettem Damaszkuszban ébredtem Selyemmé váltam Higgyék el, nem tudom Fájdalmat a felhők okoztak Fényen keresztül utaztunk Északról jött Üveg-álarca volt Emlékét az antik világ sem őrzi Valami jeges pokol sajátosságait viselte Az üvegben fehér liliomot hagyott És elhagyta a világot Higgyék el, nem tudom Megfordultam, hogy lássam Ha nem erőből van Akkor milyen kristályból De elvitt a fény Északra, oda, ahonnan a fény ered Ahol a gyötrelem ismeretlen Mediterrán fényűzésem szétesőben Tógám Rómáért már régóta fehér De lelkemet a római istenek alázzák Halhatatlanságuk sért Szobrokból áll   Fordította: Fehér Illés

Izvor:  Maestro, Ivana Milankov | Hyperborea (hiperboreja.blogspot.com)

Ivana Milankov Zapovesti – Parancsok

Ivana Milankov Beograd 1952. –

Zapovesti Iz Vavilona, iz zemaljskih jezika                                 iz poznog dima, izaći – školjke su jedini prihvatljivi predeli. Prolomi se, promoli, požuri, izađi, podne ti sudbinu omekšava. Obuzeće te opšte nebo, java. Vreme je da na sopstveno lice ličiš. Ne prizivaj ogledala, u njima su alge i meduze, možda živa i tuđa dna. Pre zvezde i svih svetih stvari pronađi Ovna i njegovih četrdeset senki u kamenu. Onda u svoju sličnost potoni, u oči i koži otmenih i čistih senki i prihvati sva tuđa dna, pre svih svetih dalekih stvari. Priznaćeš. Teško je. U magli i strahu gledaćeš Vavilon na morima i ostrvima. Gde god se osvrneš taj grad će se dešavati drugima. Bez grada ćeš ostati. Požuri. Boga u polja udeni, neka samo prizor ostane: pustara između tebe i tvoje jeze. Zapad te izdužuje. Požuri, pre svih svetih stvari počni na svoje lice da ličiš. Ne okreći se, čućeš vračare i pse u pustinji.

Parancsok Ki Babilonból, a nyelvek sokaságából,                                           az ősi füstből – egyedüli elfogadható vidékek a csigák. Szakadj, imádkozz, siess, gyere ki, a dél sorsodat enyhíti. A magasságos ég, a valóság kerít hatalmába. Ideje, hogy önmagad arcára hasonlíts. Tükröt ne idézz, algákkal, medúzákkal telt, talán élnek és mélye idegen. A csillagok és szent tárgyak előtt a kőben negyven árnyékával együtt a Kost keresd meg. Majd hasonmásodba süllyeszd, az előkelő, tiszta árnyak szemébe és bőrébe és minden szent messzi tárgy előtt az idegen medreket fogadd el. Bevallod. Nehéz. A tengereken és szigeteken Babilont a ködben félelemmel tele nézed. Bárhová tekintesz, az a város másoknak jut. Város nélkül maradsz. Ne habozz. Istent a mezőn hagyd, csak a látvány maradjon: közted és iszonyod között a pusztaság. Megnyújt a nyugat. Ne habozz, minden szent tárgy előtt kezdj önmagadra hasonlítani. Ne fordulj meg, a pusztaságban kuruzslók és kutyák vannak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.