Milica Milenković Кап – Csepp

 

Milica Milenković Niš, 12. maj 1989. – 

Кап
 
Док сам малопре сат времена шетала на пљуску,
уживала сам у одразу светлости у стакластим барама
и дијамантским кишним капима.
Ничег лепшег нема од сусрета светлости и воде,
мислила сам.
На моменте бих приметила да сви журе,
да аутомобли праве буку.
Помислила бих како нема веће тишине
од оне коју човек носи у себи,
где се и у зимској ноћи рађају мале светлости.
Донела сам толико одлука малочас.
Родило се хиљаду путовања у мени
и милион нових светова.
Пешачила сам дуго у недоглед.
Надисала сам се кише за читав један век.
И надисала сам се себе за будућих бескрај-живота.
Потписујем водом са неба да постојим.
Потписујем и то да сам постала пљусак
и да се разливам.
И опет да сам само једна кап која чисто сија у ноћи
док небо и светлост стоје иза ње и живе у њој.
Заувек.
 
Izvor: Милица Миленковић: КАП - Čudo (cudo.rs)
 
 
Csepp
 
Míg az imént egy órát a szakadó esőben sétáltam
az üveges tócsákból és a gyémántszerű esőcseppekből
visszaverődő fényt élveztem.
Az víz és a fény találkozásánál nincs szebb,
gondoltam.
Időnként észrevettem, mindenki siet,
a gépkocsik zajt csapnak.
Elgondoltam, nincs nagyobb csend annál,
amit az ember magában hord,
ahol a téli éjben is fényforrások születnek.
Épp az előbb annyi határozatot hoztam.
Az utazások ezerszámra születtek bennem
és milliónyi új világ.
A végtelenbe gyalogoltam.
Egész évszázadra szívtam magamba az esőt.
És a jövendő végtelen életre is feltöltöttem magam.
A mennyboltra vízzel írom, létezek.
Aláírom, záporeső lettem
és szétfolyok.
És ismét csak egy éjszakában csillogó csepp vagyok,
mögötte a menny és a fény áll és benne élnek.
Mindörökre.
 
Fordította: Fehér Illés

Milica Milenković Мучник – Lisztesláda

 

Milica Milenković Niš, 12. maj 1989. – 

Мучник   Наш воденичар хрче крај празног мучника. Зна он, за мучник треба много   муке ратарове његове жене мршаве деце   ковчега покојних дедова, испуњених трулежом, непрежаљеним међама, нерођеним синовима,   треба много облака, босих девица, баба са секирама, Станоја дављеника.   Много жртвеног хлеба мирисног тамјана црвених слова.   Наш воденичар уздише крај празног мучника. У воденицу нико не залази.   Зна он, за мучник треба много.

Lisztesláda   Vízimolnárunk az üres lisztesláda mellett horkol. Ő tudja, a lisztesláda sokat követel:   erőfeszítést földművestől, feleségtől, sovány gyerektől,   a rohadékkal, el nem siratott határokkal, meg nem született gyerekekkel telt halott ősök puttonyától,   és még sok felleg, mezítlábas szűz, aljas satrafa, meg fojtogató Stoján1 kell.   Sok áldozati kenyér, tömjén, vörös pecsét.   Vízimolnárunk az üres lisztesláda mellett sóhajtozik. A vízmalomba senki sem tér be.   Ő tudja, a lisztesláda sokat követel.   1Stojan (ejtsd: Sztoján) – szerb férfinév   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Милица Миленковић: Треће крило, Поетикум Краљево, 2021.стр. 11.

Milica Milenković Božični kolač – Karácsonyi kalács

 

Milica Milenković Niš, 12. maj 1989. – 

Božićni kolač   Majka će, o Božiću, prste u njivu u seme u žito da umesi mušku snagu vodenicu točak i kamen. Majka će, o Božiću, volove u jaram kuću kraj druma zmiju pod ambar mrtve pod prag. Majka će još samo krst po sredini, raskršće i putokaz.

Karácsonyi kalács   Az anya majd, a Karácsonyról, ujjait a mezőbe, a vetőmagba, a gabonába, hogy férfias erőt dagasszon a vízimalomba, kerékbe, kőbe. Az anya majd, a Karácsonyról, az ökröket a járomba, a házat az út mellé, a kígyót a hombár alá, az elhunytakat a küszöb alá. Az anya majd, középre még a keresztet, válaszút és útmutató.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://blacksheep.rs/tri-pesme-milice-milenkovic/

Milica Milenković Brankica – Brankica

Milica Milenković Niš, 12. maj 1989. –

Brankica   I vi biste voleli Brankicu. Kako koju Brankicu? Onu devojčicu iz malog stana ponad raskrsnice naše varoši. Devojčicu duge braon kose.   I vi biste voleli Brankicu da ste je samo sreli. Voleli biste je dok idete onom ulicom držeći mamu za ruku pa sretnete njenu mamu i pitate za Brankicu. A ona kaže Brankica je otišla. A vaša mama pita Je l’ kod oca? (Brankica je dete razvedenih roditelja) A njena mama kaže Ne nije kod oca otišla je Umrla mi je Brankica. A vi stisnete ruku svojoj mami i gledate u nebo i pitate od čega je umrla Brankica. Od srca reći će vaša mati Od srca od srca od srca.   Sada dok mazite svoju kosu, tek sada znate šta je to „od srca” i kako devojčice Brankice umiru.   Voleli biste je kao ja Koja gledam prozore tog stana koja idem onom ulicom i dok se češljam vidim njeno lice i tako jednostavno, tako prosto celog života želim da imam kosu kao Brankica

Brankica   Brankicát ti is szerettétek volna. Miféle Brankicát? Azt a városunk kereszteződése feletti kis lakásban élő kislányt. A hosszú, barna hajú kislányt.   Ha találkoztok, Barankicát ti is szerettétek volna. Szeretettétek volna, míg anyukátok kezét fogva azon az utcán mentek és anyukájával találkozva Brankica után érdeklődtök. Ő meg azt mondja, Brankica elment. Anyukátok megkérdezi Ugye édesapjához? (Brankica elvált szülők gyermeke) Anyukája válaszol Nem nem az édesapjához Brankica meghalt. Ti meg anyukátok kezét szorítva az égre néztek és kérditek, Brankica miért halt meg. Mert szeretett mondja anyukátok Szeretett szeretett szeretett.   Most, míg hajatokat fésülitek, csak most tudjátok, mit jelent „szeretni“ és a Brankica kislányok hogyan halnak meg.   Úgy szerettétek volna, mint én, aki azt az ablakot nézem, aki azon az utcán megyek és míg hajamat fésülöm arcát látom, és ilyen egyszerűen, szinte játszva, azt akarom,egész életemben, mint Brankikcáé, a hajam olyan legyen.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://penbih.ba/2019/04/milica-milenkovic-pjesme/