Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petrović Branislav. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petrović Branislav. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 31., csütörtök

Branislav Petrović Prva pesma čovekova – Az ember első éneke

Képtalálat a következőre: „branislav petrovic”
Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.


Prva pesma čovekova

Miroslavu Egeriću

Ovih dana ovih dana
ja i moja žena
gradimo sebi prvo dete
oooh
da nas vidite samo
kako jedno na drugo kidišemo
kao u doba očeva granate
poljupci lete
pljušte
lete
to nas dvoje rešavamo Pitanje Svetsko
to se mi sa čovečanstvom solidarišemo

ženo moja
oh
ženo moja
pojmiš li šta se noćas
u ovom prozaičnom sobičku zbiva
to mi zi ničega iz ničega
joj iz ničega
gradimo čoveka živa
čoveka
to je nadrealista što žedan kad je ptice lovi
mangup što u svome telu krompir seje
spadalo koje otadžbinu proda
ringišpil u brod prekuje morem plovi
onaj fantastican što reči ume da izgovara
pa to je onaj što na zemlji jedini ume kuće da zida
i da ih nikad dovoljno lepe ruši
znaš ti tu gladnicu što sa vulkanima druguje na dnu mora
onaj što strašno mnogo psuje pije i puši
ženo moja
još iz tebe svetlost dubrovnika muca
trijumf morske soli
pronašao sam, ura:
tvoja su kolena gorka
kao obrazi gvozdene rude
ali čuj reči
kojima darivam ljude;
hiljadu poljubaca treba za prćasti nosić samo
taj veličanstveni izvor slina
a koliko ljubavi za ruke rebra noge
a tek za one stvari
ženo moja hrabro jurišaj na me
iako sam ovako nezgrapan i čupav

ne štedi poljupce za budućeg fantastu
poljupce za našeg sina

Snevam:
u proleće
tatinu curicu
van dana i gradske buke
daleko od škole tate mame
odmami poljsko cveće
kad tamo u parku na klupi jedan je međed čeka
taj dripac toliko drzak da moju ćerkicu ljubi
a on je ljubi ljubi
otima se ona
al
ne odustaje momak grubi
bude pod njima mnogo trave svelo
a negde u ponoć njeno se otvari telo
u njemu
joj
al moram priznati da je to posao nekog velikog boga
počinje avantura čoveka još jednoga.

A mamin dečko
preskače zidove gradske
i progone ga seljaci što krade njihovo voće
ali on krade jer on je muško i tako mu se hoće
i šta mu ko može
neka sav svet iskoči iz kože
jer on će jednoga leta u polju
u vihoru ratnom na užarenoj morskoj plaži
jednoj lepotici bezobrazno
VAŽI LI
NE VAŽI
pokaži joj sine moj pokaži
oooh
za tvoju snagu
na životinju noćas gladnu liči tvoj tata
a tvoja sirota majka
od prevelikog straha
s njim se u koštac
hvata.



Az ember első éneke

Egerić Miroslavnak

A napokban a napokban
én és asszonykám
első gyerekünket teremtjük
óóó
csak látnátok
hogyan rontunk egymásnak
mint apám idejében a gránátok
röpködnek a csókok
záporoznak
röpködnek
mi ketten Sorsdöntő Kérdéssel hadakozunk
mi szolidaritást az emberiséggel vállalunk

asszonykám
óóó
asszonykám
tisztában vagy-e mi történik
ma éjjel ebben a mindennapi szobában
persze a semmiből a semmiből
jaj a semmiből
élő embert teremtünk
embert
szürrealistát aki szojasan vadássza a madarakat
csibészt aki testében burgonyát vet
mihasznát aki eladja hazáját
körhintából alakított hajóval járja a tengereket
ő az a fantaszstikus aki képes kimondani a szavakat
hát ő az a kivételes aki képes a földön házat építeni
és a soha elég szépeket lerombolni
ismered azt a vezetőt aki a tengerek mélyén vulkánokkal brátkozik
azt aki rengeteget káromkodik iszik és cigizik
asszonykám
belőled még raguza fénye dereng
a tengeri só diadala
megtaláltam, hurrá:
térded mint a vasérc arca
keserű
de halld
az emberiségnek ajándékozott szavaimat;
csak a pisze orrnak annak a váladék fennséges forrásának
ezerszámra kell a csók
és mennyi szerelmet igényel a kéz a borda a láb
hát még azok a dolgok
asszonykám bátran ronts rám
még akkor is ha esetlen és rongyos vagyok

ne sajnáld a csókokat jövedőbeli csodatevőnktől
a csókokat fiunktól

Álmodok:
tavasszal
apuka lányát
időn és városi ricsajon túl
messze az iskolától anyától apától
mezei virág csábította
de ott a parkban egy padon zsivány várja
az a bitang annyira szemtelen lányomat csókolja
csókolja csókolja
ellenkezik
de
az a goromba fráter nem hagyja
sok fű hervadt el alattuk
és éjféltájt megnyílt a teste
benne
jaj
de be kell vallanom ez valami különleges isten feladata
kezdődik még egy ember kalandja.

És anyuka fia
a város falát átugorja
parasztok kergetik mert gyümölcsöt lopott
lopott mert férfi és olyan kedve volt
és nem érik utol
hát bújjon ki bőréből a sokadalom
mert ő majd egyszer nyáron a mezőn
a háború viharában a forró tengerparton
egy szépségnek pimaszul
LEHET-E
NEM LEHET
fiam mutasd meg neki mutasd meg
óóó
hogy erős legyél
ma éjjel éhes vadra hasonlít apád
és szegény anyád
félelmében tehet mást
apáddal szilaj
táncot jár.

                             Fordította: Fehér Illés





2015. november 22., vasárnap

Branislav Petrović Balada o džambasu i krčmarici – Ballada a lócsíszárról és a kocsmárosnéról

Képtalálat a következőre: „branislav petrovic pesnik”
Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Balada o džambasu i krčmarici

U Šapcu bila mala krčma
U krčmi lepa krčmarica
imala muža na robiji
sa robije dobijala nežna pisma
Vraćao se džambas iz Sremske Mitrovice
jahao neku ostarelu ragu
pada kiša duvao pasji vetar
ledilo se srce skitačko
Stigao u Šabac ušao u krčmu
seo pored peći poručio rakiju
milicajac iza šanka sumnjičavo ga pogledao
bila noć decembarska prvi sneg padao
Sutradan bio pazarni dan raga bila za prodaju
otimarena doterana otišla je za lepe pare
ponovo džambas u krčmu došao
krčmarica ga prepoznala
Donela mu sela pored njega upitala za bratski život
pričao džambas o putevima bez kraja
o kobilama mađarskim o vlaškim ciganima
dopalo se krčmarici zavolela patnju džambasku
Sutradan stiglo pismo iz Požarevca
Putovalo pismo preko snežne zemlje
lepa krčmarica suzu pustila
čitajući pismo iz Požarevca
Spazio džambas suzu u očima
zaigralo njegovo srce lopovsko
zajedno su čitali i tumačili
nije lako sestro lepa njemu tako na robiji
Video džambas njegovu fotografiju
gledale ga bratske oči nepoznate
u ruci posle držao njenu ruku
tako da je tu ostao da zanoći
Izjutra poranio nacepao drva
uneo u naručju založio vatru
bila mećava sneg stresao sa cokula
gledale ga najlepše oči u Šapcu.


Ballada a lócsíszárról és a kocsmárosnéról

Volt Sabacon egy kocsma
Szép kocsmárosné tartotta
férje rab volt
gyengéd leveleket kapott a rabságból
Hazafelé tartott a lócsíszár Mitrovicáról
vén gebén lovagolt
zuhogott vágott a szél
dermedt a nomád szív
Sabacra ért kocsmába tért
kályha mellé ülve pálinkát kért
a kármentőből gyanúsan méregette a rendőr
december volt éjszaka az első hó esett
Másnap a vásárban szép összeget kapott
az immár fényes szőrű gebéért
majd a kocsmába ment ismét
felimerte a kocsmárosné
Mellé telepedett életéről kérdezgette
a lócsíszár végtelen utakról mesélt
magyar kancákról oláh cigányokról
kocsmárosné megkedvelte lócsíszári sorsát
Másnap Pozsarevacról érkezett egy levél
Hóborította országon keresztül utazott a levél
elolvasván a pozsarevaci küldeményt
sírva fakadt a szép kocsmárosné
A lócsíszár észrevette könnyes szemét
betyár szíve hangosabban dobogott
együtt olvasták magyarázták
szép húgom nem lehet könnyű a rabság
Látta a lócsíszár a fényképet
ismeretlen testvéri szem nézte
majd kezével a lány kezét tartotta
éjszakára ott fogta
Korán reggel fát vágott
bevitte tüzet gyújtott
hóvihar volt mindent áthatott
rajta a legszebb sabaci szempár nyugodott.

Fordította: Fehér Illés

2014. december 19., péntek

Branislav Petrović Ne, nije to ljubav – Nem, ez nem szerelem

Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.


Ne, nije to ljubav

Malo smo se gledali,
malo smo se smejali,
malo smo pričali,
i malo se ljubili.

Ne, nije to bila ljubav!

Mislio si da te nisam volela,
mislila sam da me nisi voleo
ipak: rastanak je nekako čudno boleo!

Nem, ez nem szerelem

Egy kicsit szemeztünk,
egy kicsit nevettünk,
egy kicsit beszélgettünk
és csókolóztunk.

Nem, nem volt ez szerelem!

Azt hitted nem szeretlek,
azt hittem nem szeretsz
mégis: keservesen fájt az elválás!

Fordította: Fehér Illés




2014. december 16., kedd

Branislav Petrović Kad te ostavi onaj koga voliš – Mikor elhagy az akit szeretsz

Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.



Kad te ostavi onaj koga voliš

Kada te ostavi onaj koga voliš.
Kada te ostavi onaj koga voliš.
Kada te ostavi onaj koga voliš.
Kada te ostavi onaj koga voliš.

Prvo osetiš jedno ništa.
Prvo osetiš jedno ništa.
Prvo osetiš jedno ništa.
Prvo osetiš jedno ništa.

Zatim osetiš jedno ništa.
Zatim osetiš jedno ništa.
Zatim osetiš jedno ništa.
Zatim osetiš jedno ništa.

Idem da prošetam. Idem da prošetam.
Idem da prošetam. Idem da prošetam.

Gde češ po kiši? Gde češ po kiši?
Gde češ po kiši? Gde češ po kiši?

Ja volim kišu. Ja volim kišu.
Ja volim kišu. Ja volim kišu.

Ponesi kišobran. Ponesi kišobran.

Ne treba mi kišobran. Ne treba mi kišobran.

Pa idi onda kad si luda.

I šetaš. I šetaš. I šetaš. I šetaš.
I šetaš. I šetaš. I šetaš .I šetaš…
I svi gledaju kako šetaš.

I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš.
I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš…
I već ti je bolje.

I ne boli te ništa.
I ne boli te ništa.

Samo malo…ništa.

Mikor elhagy az akit szeretsz

Mikor elhagy az akit szeretsz.
Mikor elhagy az akit szeretsz.
Mikor elhagy az akit szeretsz.
Mikor elhagy az akit szeretsz.

Először a semmit érzed.
Először a semmit érzed.
Először a semmit érzed.
Először a semmit érzed.

Azután a semmit érzed.
Azután a semmit érzed.
Azután a semmit érzed.
Azután a semmit érzed.

Sétálok egyet. Sétálok egyet.
Sétálok egyet. Sétálok egyet.

Esik, hová mégy? Esik, hová mégy?
Esik, hová mégy? Esik, hová mégy?

Szeretem az esőt. Szeretem az esőt.
Szeretem az esőt. Szeretem az esőt.

Vigyél ernyőt. Vigyél ernyőt.

Nem kell az ernyő. Nem kell az ernyő.

Hát menj, ha bolond vagy.

És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz.
És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz…
És mindenki téged néz ahogy sétálsz.

És ázol. És ázol. És ázol. És ázol.
És ázol. És ázol. És ázol. És ázol…
És már jobban érzed magad.

És semmi se fáj.
És semmi se fáj.

Semmi… csak egy kicsit.

Fordította: Fehér Illés





2014. december 12., péntek

Branislav Petrović Kako Ana rešava ukrštene reči – Ahogyan Anna keresztrejtvényt fejt

Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.



Kako Ana rešava ukrštene reči

Kakve su njene namere,
kad sve druge sahranjuje,
samo mene oživljava?

Ima li, Ana, stvarnog razloga
da tako lepo spava?

Priznajem Pesnika,
al, znam:
niko ne može
žešće da opravda vazduh
od njene tamne kože.

Kad Ana plače!
(o ne lažem vas)
to je lepše
od voća!
Od kiše!
Od... rakova na žaru!
Od... čega god hoćete!
Od ptice u galopu!
pa nisam ja valjda vica radi
prokockao celu evropu!

A kad se svlači!
Slobodan i proklet prisustvujem
(a ne znam kako da preživim)
najvećem čudu u svetlosti!
Zaklinjem se:
da bih tebe ogrejao,
Ana, zapalio bih i svoje kosti.

Kad lađu crta! Kad ječam seje!
Kad objavljuje rat! Kad se smeje!
Kad školjke hrani! Kad se prehladi u lovu!
Kad čita magnet! Kad kupi haljinu novu!
Kad pije pivo! Kad iznenada dođe!
Kad ljubi proleterske vođe!

Kad je moja desna ruka!
Kad je grčka azbuka!
Kad sanja cveće!
Kad NEĆE!

Sećanje na Nepojmljivog Dečka
uvek će moći vatru da zameni:
zato su mi oblaci zeleni, pa zeleni!
Pa rumeni!

Pa kad se vokali spoje!
Dragi Bože,
usijane glavurde moje!

Ja mogu na njenoj usni da spojim more s cvetovima!
Mogu u njenoj državi da budem referent za kišu!
Mogu pod njenim prozorom da imitiram dunav,
il neke druge vulkane,
mogu da se zakunem
u sve što imam,
i nemam,
da svet postoji zbog Ane.

Kakve su njene namere
kad sve druge sahranjuje
samo mene oživljava -
ima li Ana
stvarnog razloga
da bude tako lepa kad spava?

I cvetovi i puževi i englezi
svi već znaju:
ona poljupcem može
od svake bolesti da izleči!
Ali ja nju naj, naj, naj volim
kad spaja svetlosti,
kad rešava ukrštene reči.

Ona to izvodi kao da se igra!
A meni izgleda kao da svet stvara!
Ko Vergilijev najmlađi konj:
u jednoj ruci drži svet,
a drugom ga osvetljava!
Traži se, na primer, reč, koja može
vodu da pije,
samu sebe da izgovara,
da gori,
da leti,
i da spava.
Neka reč
koja nije kao ostale reči:
reč koja ume da rešava ukrštene reči!

Tada nastaje mala drama:
voda otiče za svojim obalama:
Ana, naga,
na mom dlanu,
večnost osmišljava!
(A mogla bi baš nju briga da se razboli
ili da spava.)
I dddok je tttako
ooo opasnu
ddddržim u zzzz zagrljaju
rrrreči se
reči se
sssssame rrrrrr
rešavaju!

Kakve su njene namere
kad sve druge sahranjuje
samo mene oživljava?
Što se bar ne pokrije kad spava!?


Ahogyan Anna keresztrejtvényt fejt

Milyen tervei vannak,
ha minden mást eltemet,
csak engem kelt életre?

Anna tényleg indokolt
az oly nyugodt álmod?

Elismerem a Költőt
de tudom:
sötét bőrétől
hevesebben senki sem képes
indokolni a levegőt.

Mikor Anna sír!
(nem hazudok)
szebb
a gyümölcstől!
Az esőtől!
A… pirított rákoktól!
Bármitől… ahogy tetszik!
A rohanó madártól!
hát nem csak úgy viccből
kockáztam el egész Európát!

És mikor vetkőzik!
Szabadon és átkozottan veszek részt
(de nem tudom hogyan éljem túl)
a legnagyobb fényes csodában!
Esküszöm:
hogy megmelegítsen
Anna még csontjait is meggyújtaná.

Mikor hajót rajzol! Mikor árpát vet!
Mikor hadat üzen! Mikor nevet!
Mikor kagylókat etet! Mikor megfázik a vadászaton!
Mikor olvas! Mikor új ruhát vesz!
Mikor issza a sört! Mikor váratlanul jön!
Mikor proletárvezéreket csókol!

Mikor a jobb kezem!
Mikor görög ábécé!
Mikor virágokról álmodik!
Mikor NEM AKAR!

A Fékezhetetlen Fiú emléke
a tüzet midig képes kicserélni:
nékem ezért zöldek a felhők, hát zöldek!
Majd vörösek!

Majd egyesülnek a hangok!
Úristen,
forró kobakom!

Ajkán képes vagyok a tengert virággal egyesíteni!
Államában képes vagyok esőfelelős lenni!
Ablaka alatt képes vagyok a Dunát színlelni,
vagy holmi vulkánokat,
képes vagyok mindenre amim van
és amim nincs
megesküdni
hogy Anna miatt van a világ.

Milyen tervei vannak,
ha minden mást eltemet,
csak engem kelt életre –
Anna tényleg
indokolt
az a szépség mikor alszol?

A virágok is csigák is csapodárok is
mind tudják:
csókjával minden
kórt kigyógyít!
De én őt a leg, leg, leg szeretem
mikor összeköti a fényt,
mikor keresztrejtvényt fejt.

Mintha játszana!
Nekem pedig úgy tűnik világot teremt!
Mint Vergilius legfiatalabb lova:
egyik kezében a világot tartja,
a másikkal megvilágítja!
Kerestetik az a szó mely képes mondjuk
vizet inni,
önmagát kimondani,
égni,
szállni
és aludni.
Egy szó
mely különbözik a többitől:
egy szó mely keresztrejtvényt tud fejteni!

Azután egy kis sorscsapás:
partjaji közt elfolyik a víz:
Anna, meztelenül,
tenyeremen,
öröklétet tervez!
(Nem érdekli hogy megfázhatna
vagy aludhatna.)
És mmmíg így vannn
vvv  veszélyes
kkk karomban  ttt tartom
a sssszavak
a szavak
önnnnnmaguka ttttt
oldják meg!

Milyen tervei vannak,
ha minden mást eltemet,
csak engem kelt életre?
Legalább betakarózna!?

                             Fordította: Fehér Illés

2014. december 9., kedd

Branislav Petrović Pesma o Aninom povratku s letovanja – Költemény Anna nyaralásbóli visszatértéről – Poem about Ana's return from the summer holiday

Branislav Petrović
Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.



Pesma o Aninom povratku s letovanja

Vratila se sa mora moja cigančica pocrnela
pocrnela kao afrička kraljica
baš me briga što je tamo na moru jednog
dripca iz Pančeva ljubila
sad je važno da se ona meni vratila
jer ima na moru opasnih morskih pasa
ima na moru mornara ima na moru alasa
mogao je neko kolena njena da mi otme
za spomenik u svome gradu
mogli su gusari mogli su mangupi da mi je ukradu
pričaj mi kako je bilo kako izgleda more
ima li more mlađeg brata je li more protiv rata
voli li more bure svežeg piva ume li more da pliva
kako ljube francuzi cigančice moja ljubljena moja ženo?


Költemény Anna nyaralásbóli visszatértéről

Cigánylánykám napsütötten tért vissza a tengerről
afrikai királynőként feketén
bánom is én hogy ott a tengeren egy
pancsovai fajankó csókolta
a fontos hogy visszatért
mert veszélyes ragadozók vannak a tengeren
vannak tengerészek vannak halászok
városuknak díszként
elrabolhatta volna tőlem valaki térdét
ellophatta volna egy kalóz vagy suhanc
mesélj milyen volt milyen a tenger
a tengernek van-e öccse ellenzi-e a háborút
szereti-e a friss hordó sört tud-e úszni
cigányasszonykám szerelmem hogy csókolnak a franciák?

                             Fordította: Fehér Illés


Poem about Ana's return from the summer holiday

My little gypsy has returned from the sea sunburnt
sunburnt as an African queen 
what do I care if she kissed some lout
from Pancevo down at the sea now
it is important that she has come back to me for
at the sea there are dangerous sharks there are
sailors at the sea there are fishermen at the sea someone
might have taken her knees from me
for a monument in his town
pirates might layabouts might have stolen her from me
tell me what the sea looks like
has the sea a younger brother is the sea against the war does
the sea like barrels of fresh beer does the sea know to swim how
do the french kiss little gypsy my beloved my wife?

                             Translated by Celia Williams