Branislav Petrović Prva pesma čovekova – Az ember első éneke

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Prva pesma čovekova

Miroslavu Egeriću

Ovih dana ovih dana
ja i moja žena
gradimo sebi prvo dete
oooh
da nas vidite samo
kako jedno na drugo kidišemo
kao u doba očeva granate
poljupci lete
pljušte
lete
to nas dvoje rešavamo Pitanje Svetsko
to se mi sa čovečanstvom solidarišemo

ženo moja
oh
ženo moja
pojmiš li šta se noćas
u ovom prozaičnom sobičku zbiva
to mi zi ničega iz ničega
joj iz ničega
gradimo čoveka živa
čoveka
to je nadrealista što žedan kad je ptice lovi
mangup što u svome telu krompir seje
spadalo koje otadžbinu proda
ringišpil u brod prekuje morem plovi
onaj fantastican što reči ume da izgovara
pa to je onaj što na zemlji jedini ume kuće da zida
i da ih nikad dovoljno lepe ruši
znaš ti tu gladnicu što sa vulkanima druguje na dnu mora
onaj što strašno mnogo psuje pije i puši
ženo moja
još iz tebe svetlost dubrovnika muca
trijumf morske soli
pronašao sam, ura:
tvoja su kolena gorka
kao obrazi gvozdene rude
ali čuj reči
kojima darivam ljude;
hiljadu poljubaca treba za prćasti nosić samo
taj veličanstveni izvor slina
a koliko ljubavi za ruke rebra noge
a tek za one stvari
ženo moja hrabro jurišaj na me
iako sam ovako nezgrapan i čupav

ne štedi poljupce za budućeg fantastu
poljupce za našeg sina

Snevam:
u proleće
tatinu curicu
van dana i gradske buke
daleko od škole tate mame
odmami poljsko cveće
kad tamo u parku na klupi jedan je međed čeka
taj dripac toliko drzak da moju ćerkicu ljubi
a on je ljubi ljubi
otima se ona
al
ne odustaje momak grubi
bude pod njima mnogo trave svelo
a negde u ponoć njeno se otvari telo
u njemu
joj
al moram priznati da je to posao nekog velikog boga
počinje avantura čoveka još jednoga.

A mamin dečko
preskače zidove gradske
i progone ga seljaci što krade njihovo voće
ali on krade jer on je muško i tako mu se hoće
i šta mu ko može
neka sav svet iskoči iz kože
jer on će jednoga leta u polju
u vihoru ratnom na užarenoj morskoj plaži
jednoj lepotici bezobrazno
VAŽI LI
NE VAŽI
pokaži joj sine moj pokaži
oooh
za tvoju snagu
na životinju noćas gladnu liči tvoj tata
a tvoja sirota majka
od prevelikog straha
s njim se u koštac
hvata.

Forrás: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=330

Az ember első éneke

Egerić Miroslavnak

A napokban a napokban

én és asszonykám

első gyerekünket teremtjük

óóó

csak látnátok

hogyan rontunk egymásnak

mint apám idejében a gránátok

röpködnek a csókok

záporoznak

röpködnek

mi ketten Sorsdöntő Kérdéssel hadakozunk

mi szolidaritást az emberiséggel vállalunk

asszonykám

óóó

asszonykám

tisztában vagy-e mi történik

ma éjjel ebben a mindennapi szobában

persze a semmiből a semmiből

jaj a semmiből

élő embert teremtünk

embert

szürrealistát aki szojasan vadássza a madarakat

csibészt aki testében burgonyát vet

mihasznát aki eladja hazáját

körhintából alakított hajóval járja a tengereket

ő az a fantaszstikus aki képes kimondani a szavakat

hát ő az a kivételes aki képes a földön házat építeni

és a soha elég szépeket lerombolni

ismered azt a vezetőt aki a tengerek mélyén vulkánokkal brátkozik

azt aki rengeteget káromkodik iszik és cigizik

asszonykám

belőled még raguza fénye dereng

a tengeri só diadala

megtaláltam, hurrá:

térded mint a vasérc arca

keserű

de halld

az emberiségnek ajándékozott szavaimat;

csak a pisze orrnak annak a váladék fennséges forrásának

ezerszámra kell a csók

és mennyi szerelmet igényel a kéz a borda a láb

hát még azok a dolgok

asszonykám bátran ronts rám

még akkor is ha esetlen és rongyos vagyok

ne sajnáld a csókokat jövedőbeli csodatevőnktől

a csókokat fiunktól

Álmodok:

tavasszal

apuka lányát

időn és városi ricsajon túl

messze az iskolától anyától apától

mezei virág csábította

de ott a parkban egy padon zsivány várja

az a bitang annyira szemtelen lányomat csókolja

csókolja csókolja

ellenkezik

de

az a goromba fráter nem hagyja

sok fű hervadt el alattuk

és éjféltájt megnyílt a teste

benne

jaj

de be kell vallanom ez valami különleges isten feladata

kezdődik még egy ember kalandja.

És anyuka fia

a város falát átugorja

parasztok kergetik mert gyümölcsöt lopott

lopott mert férfi és olyan kedve volt

és nem érik utol

hát bújjon ki bőréből a sokadalom

mert ő majd egyszer nyáron a mezőn

a háború viharában a forró tengerparton

egy szépségnek pimaszul

LEHET-E

NEM LEHET

fiam mutasd meg neki mutasd meg

óóó

hogy erős legyél

ma éjjel éhes vadra hasonlít apád

és szegény anyád

félelmében tehet mást

apáddal szilaj

táncot jár.

                             Fordította: Fehér Illés



Branislav Petrović Balada o džambasu i krčmarici – Ballada a lócsíszárról és a kocsmárosnéról

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Balada o džambasu i krčmarici U Šapcu bila mala krčma U krčmi lepa krčmarica imala muža na robiji sa robije dobijala nežna pisma Vraćao se džambas iz Sremske Mitrovice jahao neku ostarelu ragu pada kiša duvao pasji vetar ledilo se srce skitačko Stigao u Šabac ušao u krčmu seo pored peći poručio rakiju milicajac iza šanka sumnjičavo ga pogledao bila noć decembarska prvi sneg padao Sutradan bio pazarni dan raga bila za prodaju otimarena doterana otišla je za lepe pare ponovo džambas u krčmu došao krčmarica ga prepoznala Donela mu sela pored njega upitala za bratski život pričao džambas o putevima bez kraja o kobilama mađarskim o vlaškim ciganima dopalo se krčmarici zavolela patnju džambasku Sutradan stiglo pismo iz Požarevca Putovalo pismo preko snežne zemlje lepa krčmarica suzu pustila čitajući pismo iz Požarevca Spazio džambas suzu u očima zaigralo njegovo srce lopovsko zajedno su čitali i tumačili nije lako sestro lepa njemu tako na robiji Video džambas njegovu fotografiju gledale ga bratske oči nepoznate u ruci posle držao njenu ruku tako da je tu ostao da zanoći Izjutra poranio nacepao drva uneo u naručju založio vatru bila mećava sneg stresao sa cokula gledale ga najlepše oči u Šapcu.

Ballada a lócsíszárról és a kocsmárosnéról Volt Sabacon egy kocsma Szép kocsmárosné tartotta férje rab volt gyengéd leveleket kapott a rabságból Hazafelé tartott a lócsíszár Mitrovicáról vén gebén lovagolt zuhogott vágott a szél dermedt a nomád szív Sabacra ért kocsmába tért kályha mellé ülve pálinkát kért a kármentőből gyanúsan méregette a rendőr december volt éjszaka az első hó esett Másnap a vásárban szép összeget kapott az immár fényes szőrű gebéért majd a kocsmába ment ismét felimerte a kocsmárosné Mellé telepedett életéről kérdezgette a lócsíszár végtelen utakról mesélt magyar kancákról oláh cigányokról kocsmárosné megkedvelte lócsíszári sorsát Másnap Pozsarevacról érkezett egy levél Hóborította országon keresztül utazott a levél elolvasván a pozsarevaci küldeményt sírva fakadt a szép kocsmárosné A lócsíszár észrevette könnyes szemét betyár szíve hangosabban dobogott együtt olvasták magyarázták szép húgom nem lehet könnyű a rabság Látta a lócsíszár a fényképet ismeretlen testvéri szem nézte majd kezével a lány kezét tartotta éjszakára ott fogta Korán reggel fát vágott bevitte tüzet gyújtott hóvihar volt mindent áthatott rajta a legszebb sabaci szempár nyugodott. Fordította: Fehér Illés

Forrás: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=330

Branislav Petrović Ne, nije to ljubav – Nem, ez nem szerelem

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Ne, nije to ljubav Malo smo se gledali, malo smo se smejali, malo smo pričali, i malo se ljubili. Ne, nije to bila ljubav! Mislio si da te nisam volela, mislila sam da me nisi voleo ipak: rastanak je nekako čudno boleo!

Nem, ez nem szerelem Egy kicsit szemeztünk, egy kicsit nevettünk, egy kicsit beszélgettünk és csókolóztunk. Nem, nem volt ez szerelem! Azt hitted nem szeretlek, azt hittem nem szeretsz mégis: keservesen fájt az elválás! Fordította: Fehér Illés



Branislav Petrović Kad te ostavi onaj koga voliš – Mikor elhagy az akit szeretsz

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Kad te ostavi onaj koga voliš Kada te ostavi onaj koga voliš. Kada te ostavi onaj koga voliš. Kada te ostavi onaj koga voliš. Kada te ostavi onaj koga voliš. Prvo osetiš jedno ništa. Prvo osetiš jedno ništa. Prvo osetiš jedno ništa. Prvo osetiš jedno ništa. Zatim osetiš jedno ništa. Zatim osetiš jedno ništa. Zatim osetiš jedno ništa. Zatim osetiš jedno ništa. Idem da prošetam. Idem da prošetam. Idem da prošetam. Idem da prošetam. Gde češ po kiši? Gde češ po kiši? Gde češ po kiši? Gde češ po kiši? Ja volim kišu. Ja volim kišu. Ja volim kišu. Ja volim kišu. Ponesi kišobran. Ponesi kišobran. Ne treba mi kišobran. Ne treba mi kišobran. Pa idi onda kad si luda. I šetaš. I šetaš. I šetaš. I šetaš. I šetaš. I šetaš. I šetaš .I šetaš… I svi gledaju kako šetaš. I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš. I kisneš… I već ti je bolje. I ne boli te ništa. I ne boli te ništa. Samo malo…ništa.

Mikor elhagy az akit szeretsz Mikor elhagy az akit szeretsz. Mikor elhagy az akit szeretsz. Mikor elhagy az akit szeretsz. Mikor elhagy az akit szeretsz. Először a semmit érzed. Először a semmit érzed. Először a semmit érzed. Először a semmit érzed. Azután a semmit érzed. Azután a semmit érzed. Azután a semmit érzed. Azután a semmit érzed. Sétálok egyet. Sétálok egyet. Sétálok egyet. Sétálok egyet. Esik, hová mégy? Esik, hová mégy? Esik, hová mégy? Esik, hová mégy? Szeretem az esőt. Szeretem az esőt. Szeretem az esőt. Szeretem az esőt. Vigyél ernyőt. Vigyél ernyőt. Nem kell az ernyő. Nem kell az ernyő. Hát menj, ha bolond vagy. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz. És sétálsz… És mindenki téged néz ahogy sétálsz. És ázol. És ázol. És ázol. És ázol. És ázol. És ázol. És ázol. És ázol… És már jobban érzed magad. És semmi se fáj. És semmi se fáj. Semmi… csak egy kicsit. Fordította: Fehér Illés



Branislav Petrović Kako Ana rešava ukrštene reči – Ahogyan Anna keresztrejtvényt fejt

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Kako Ana rešava ukrštene reči

Kakve su njene namere,
kad sve druge sahranjuje,
samo mene oživljava?

Ima li, Ana, stvarnog razloga
da tako lepo spava?

Priznajem Pesnika,
al, znam:
niko ne može
žešće da opravda vazduh
od njene tamne kože.

Kad Ana plače!
(o ne lažem vas)
to je lepše
od voća!
Od kiše!
Od... rakova na žaru!
Od... čega god hoćete!
Od ptice u galopu!
pa nisam ja valjda vica radi
prokockao celu evropu!

A kad se svlači!
Slobodan i proklet prisustvujem
(a ne znam kako da preživim)
najvećem čudu u svetlosti!
Zaklinjem se:
da bih tebe ogrejao,
Ana, zapalio bih i svoje kosti.

Kad lađu crta! Kad ječam seje!
Kad objavljuje rat! Kad se smeje!
Kad školjke hrani! Kad se prehladi u lovu!
Kad čita magnet! Kad kupi haljinu novu!
Kad pije pivo! Kad iznenada dođe!
Kad ljubi proleterske vođe!

Kad je moja desna ruka!
Kad je grčka azbuka!
Kad sanja cveće!
Kad NEĆE!

Sećanje na Nepojmljivog Dečka
uvek će moći vatru da zameni:
zato su mi oblaci zeleni, pa zeleni!
Pa rumeni!

Pa kad se vokali spoje!
Dragi Bože,
usijane glavurde moje!

Ja mogu na njenoj usni da spojim more s cvetovima!
Mogu u njenoj državi da budem referent za kišu!
Mogu pod njenim prozorom da imitiram dunav,
il neke druge vulkane,
mogu da se zakunem
u sve što imam,
i nemam,
da svet postoji zbog Ane.

Kakve su njene namere
kad sve druge sahranjuje
samo mene oživljava -
ima li Ana
stvarnog razloga
da bude tako lepa kad spava?

I cvetovi i puževi i englezi
svi već znaju:
ona poljupcem može
od svake bolesti da izleči!
Ali ja nju naj, naj, naj volim
kad spaja svetlosti,
kad rešava ukrštene reči.

Ona to izvodi kao da se igra!
A meni izgleda kao da svet stvara!
Ko Vergilijev najmlađi konj:
u jednoj ruci drži svet,
a drugom ga osvetljava!
Traži se, na primer, reč, koja može
vodu da pije,
samu sebe da izgovara,
da gori,
da leti,
i da spava.
Neka reč
koja nije kao ostale reči:
reč koja ume da rešava ukrštene reči!

Tada nastaje mala drama:
voda otiče za svojim obalama:
Ana, naga,
na mom dlanu,
večnost osmišljava!
(A mogla bi baš nju briga da se razboli
ili da spava.)
I dddok je tttako
ooo opasnu
ddddržim u zzzz zagrljaju
rrrreči se
reči se
sssssame rrrrrr
rešavaju!

Kakve su njene namere
kad sve druge sahranjuje
samo mene oživljava?
Što se bar ne pokrije kad spava!?

Ahogyan Anna keresztrejtvényt fejt

Milyen tervei vannak,

ha minden mást eltemet,

csak engem kelt életre?

Anna tényleg indokolt

az oly nyugodt álmod?

Elismerem a Költőt

de tudom:

sötét bőrétől

hevesebben senki sem képes

indokolni a levegőt.

Mikor Anna sír!

(nem hazudok)

szebb

a gyümölcstől!

Az esőtől!

A… pirított rákoktól!

Bármitől… ahogy tetszik!

A rohanó madártól!

hát nem csak úgy viccből

kockáztam el egész Európát!

És mikor vetkőzik!

Szabadon és átkozottan veszek részt

(de nem tudom hogyan éljem túl)

a legnagyobb fényes csodában!

Esküszöm:

hogy megmelegítsen

Anna még csontjait is meggyújtaná.

Mikor hajót rajzol! Mikor árpát vet!

Mikor hadat üzen! Mikor nevet!

Mikor kagylókat etet! Mikor megfázik a vadászaton!

Mikor olvas! Mikor új ruhát vesz!

Mikor issza a sört! Mikor váratlanul jön!

Mikor proletárvezéreket csókol!

Mikor a jobb kezem!

Mikor görög ábécé!

Mikor virágokról álmodik!

Mikor NEM AKAR!

A Fékezhetetlen Fiú emléke

a tüzet midig képes kicserélni:

nékem ezért zöldek a felhők, hát zöldek!

Majd vörösek!

Majd egyesülnek a hangok!

Úristen,

forró kobakom!

Ajkán képes vagyok a tengert virággal egyesíteni!

Államában képes vagyok esőfelelős lenni!

Ablaka alatt képes vagyok a Dunát színlelni,

vagy holmi vulkánokat,

képes vagyok mindenre amim van

és amim nincs

megesküdni

hogy Anna miatt van a világ.

Milyen tervei vannak,

ha minden mást eltemet,

csak engem kelt életre –

Anna tényleg

indokolt

az a szépség mikor alszol?

A virágok is csigák is csapodárok is

mind tudják:

csókjával minden

kórt kigyógyít!

De én őt a leg, leg, leg szeretem

mikor összeköti a fényt,

mikor keresztrejtvényt fejt.

Mintha játszana!

Nekem pedig úgy tűnik világot teremt!

Mint Vergilius legfiatalabb lova:

egyik kezében a világot tartja,

a másikkal megvilágítja!

Kerestetik az a szó mely képes mondjuk

vizet inni,

önmagát kimondani,

égni,

szállni

és aludni.

Egy szó

mely különbözik a többitől:

egy szó mely keresztrejtvényt tud fejteni!

Azután egy kis sorscsapás:

partjaji közt elfolyik a víz:

Anna, meztelenül,

tenyeremen,

öröklétet tervez!

(Nem érdekli hogy megfázhatna

vagy aludhatna.)

És mmmíg így vannn

vvv  veszélyes

kkk karomban  ttt tartom

a sssszavak

a szavak

önnnnnmaguka ttttt

oldják meg!

Milyen tervei vannak,

ha minden mást eltemet,

csak engem kelt életre?

Legalább betakarózna!?

                             Fordította: Fehér Illés

https://www.youtube.com/watch?v=pnKcn1FJ5Hk


https://www.youtube.com/watch?v=r6FOooBb4LM

Branislav Petrović Pesma o Aninom povratku s letovanja – Költemény Anna nyaralásbóli visszatértéről – Poem about Ana's return from the summer holiday

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Pesma o Aninom povratku s letovanja

Vratila se sa mora moja cigančica pocrnela
pocrnela kao afrička kraljica
baš me briga što je tamo na moru jednog
dripca iz Pančeva ljubila
sad je važno da se ona meni vratila
jer ima na moru opasnih morskih pasa
ima na moru mornara ima na moru alasa
mogao je neko kolena njena da mi otme
za spomenik u svome gradu
mogli su gusari mogli su mangupi da mi je ukradu
pričaj mi kako je bilo kako izgleda more
ima li more mlađeg brata je li more protiv rata
voli li more bure svežeg piva ume li more da pliva
kako ljube francuzi cigančice moja ljubljena moja ženo?

Költemény Anna nyaralásbóli visszatértéről

Cigánylánykám napsütötten tért vissza a tengerről

afrikai királynőként feketén

bánom is én hogy ott a tengeren egy

pancsovai fajankó csókolta

a fontos hogy visszatért

mert veszélyes ragadozók vannak a tengeren

vannak tengerészek vannak halászok

városuknak díszként

elrabolhatta volna tőlem valaki térdét

ellophatta volna egy kalóz vagy suhanc

mesélj milyen volt milyen a tenger

a tengernek van-e öccse ellenzi-e a háborút

szereti-e a friss hordó sört tud-e úszni

cigányasszonykám szerelmem hogy csókolnak a franciák?

                             Fordította: Fehér Illés

Poem about Ana's return from the summer holiday

My little gypsy has returned from the sea sunburnt

sunburnt as an African queen 
what do I care if she kissed some lout

from Pancevo down at the sea now

it is important that she has come back to me for

at the sea there are dangerous sharks there are

sailors at the sea there are fishermen at the sea someone

might have taken her knees from me

for a monument in his town

pirates might layabouts might have stolen her from me

tell me what the sea looks like

has the sea a younger brother is the sea against the war does

the sea like barrels of fresh beer does the sea know to swim how

do the french kiss little gypsy my beloved my wife?

                             Translated by Celia Williams