Podolszki József A teremtésből kilépve – Istupivši iz stvaranja

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

A teremtésből kilépve

Ki a teremtésből kilépve zenged
                                                  fogyhatatlan
ki nem hiszel tudatlan anyagban s léttelenben
ki három pólyába csomagoltál minket
ki hisztérikusan hiszel minden tapasztalatok
minden zűrzavar és minden elmúlás ellenére
a visszatüremlő végtelenben
mi magát bennünk sokszorozza
ki az omegacsúcson egyesíted a széttörni igyekvő önfejű nemet
és leborultatsz minket a tudat sorsa előtt
te ki az élet zsoltárát végigénekelted
s megtérítetted hozzánk az istent
aki most ó teihard de chardin belőlünk olvasztott
acélpántként köröz tengelyünkön
veled feleselek
páter ne vígy minket az ősi kísértésbe
ne tégy bennünket elmúlhatatlanná
és ne háríts el tőlünk áldást hirdetően
minden szorongást
teihard de chardin könyörülj könyörülj
legyen a lélek ajándéka a nemes anyagnak
maradjon véletlen kapott kicsikart felesleg
mit visszalophat bármely pillanatban
akaratunktól függetlenül mint ahogy nyakunkba sózta is
ne higgy hát soha a puszta ráadásban
higgy az anyagban miriád és miriád szemcsék
egy és oszthatatlan végnélkülisége rajzik csak bennünk
ez és semmi több
az örökkévalóság kissé túlkomplikált pillanatai
ez a mi sorsunk
és szétterülünk a leképzett lét
biztosabb mozgásformáiban

Forrás: http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/3380-podolszki-jozsef-a-teremtesbol-kilepve

Istupivši iz stvaranja

Ko istupivši iz stvaranja širiš

                                              neprekidno

ko u neuku materiju i nepostojanje ne veruješ

ko nas je u tri pelene umotao

ko uprkos svakom iskustvu

svakom metežu i svakom nestanku

u nepovratan beskraj

što se u nas umnožava histerično veruješ

ko na vrhu omege tvdoglav pol željnog raspada ujediniš

i ispred sudbe razuma nas na kolena primoraš

ti ko si psalm života otpevao

i boga do nas doveo

ko sad oh poput iz nas teihard de chardin topljenog

čeličnog oklopa na našoj osovini kružiš

tebi odvraćam

oče nemoj nas u iskonsko iskušenje voditi

nemoj od nas besmrtnike stvarati

i nemoj od nas halal šireći svaku zebnju

odvratiti

teihard de chardin milost milost

neka plemenitoj materiji poklon duša bude

neka slučajno dobijen iznuđen višak ostane

šta svakog trena neovisno o našoj želji

može biti oduzet kako i na nas natovaren

pa u pustom dometku nemoj  nikad verovati

u materiji veruj samo jedna i nedeljiva beskonačnost

miliarde i miliarde čestica vrvi u nama

to i ništa više

nešto prekomplicirani trenutci večnosti

to je naša sudba

i u sigurnijim formama kretanja

stvorenog postojanja se širimo

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Kitartó menetelésben – U istrajnom hodu

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Kitartó menetelésben Kitartó menetelésben ormok barnállanak hol rögtönzött hidakat robbantok majd veled kamnitit vitezit trotil bűvös szavak varázslatomhoz erdők borzadnak és kígyó riad az olajfa elveti bogyóit ember munkálkodik szorongástömítés sziklaréseken kamnitit vitezit trotil pihenj szerelem vigyázzba ösztönök csak sikerüljön ez a haslövés mozdulatlan cél a hármas vonalon kimérten készülök valahol kitört háborúk félig ivott sörök eldobott cigaretta járőrcsizmák alatt nősikolyt hallok a gyönyör peremén kamnitit vitezit trotil törmelék a lélek ujjaim között véradás kétnapos szabadság fejében mert ha kell akár a véremet is zengett az eskü kamnitit vitezit trotil megszűnt a jeladás dekódolhatatlan csend hüvelyébe tévedt minden erőnk aztán esni kezd burkolt kísértetek hagyják el a csúcsot tömött sorokban mennek s nem beszélnek csak fegyverzetük zörög nyirkos bőrükön

U istrajnom hodu Vrhovi se u istrajnom hodu braune gde ću s tobom improvizirane mostove u vazduh dići kamnitit vitezit trotil* čarne reči za moju čaroliju šume se groze, zmija se straši svoje bobiće maslina odbacuje čovek deluje u raspuklinama stena nadev zebnje kamnitit vitezit trotil ljubavi odmaraj se nagoni u stav mirno samo nek taj hitac u stomak uspe na trostrukoj crti nepomičan cilj ukočeno se spremam negde izbijeni ratovi napola prazne flaše piva ispod čizama stražara odbačena cigara na rubu strasti krik žene čujem kamnitit vitezit trotil između mojih prstiju duša je krhotina u ime dvodnevnog odmora davanje krvi jer ako treba čak i moju krv orila je zakletva kamnitit vitezit trotil signalizacija je prekinuta sva naša snaga je u čauru nerazgovetne tišine zalutala posle je kiša počela u gustim redovima vrh skriveni aveti napuštaju koračaju i ne pričaju na vlažnim kožama im samo oružja zveketaju *izmišljene reči pesnika Prevod: Fehér Illés

Forrás: Barna, Forum Ujvidék, 1982. 30. old. 

Podolszki József Őszülő csendben – U predjesenskoj tišini

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Őszülő csendben

Ha leülnénk most megbeszélni végre

egyre hosszabra sikerült életünk,

kezedet fogva néznék szemedbe

(ó, azok a régi, romantikus filmek!),

éa alighanem azt is mondanám:

szeretve szeretlek.

De csak hánykolódunk az egymásra torlaszolt,

vak érzések között, amikor ujjaink sem látnak,

csavarognak immár hiába bőrödön –

s persze bőrünkön:

mert ezek az ujjak önmagukkal sincsenek nagyon...

Kong a jelentés, mint távoli termek,

hova te engem magadba vezettél.
Nem nőttünk szentté.

Szárnyainkat régen kölcsön adtuk aprócska,

csip-csup kalandokért –

sajog a lelkünk és békülékenyebb minden mozdulat.

Hogy vagytok, rég levert, ifjú forradalmak?

Hol a nyugodni nem tudó zajos beszédünk,

mi innen sodródott ajkaink közül

a kettőzött csókok rövid szünetében?

És hol, hol van, ó, a megingathatatlan

örök bizonyosság,

hogy győzni fogunk?

Hol a hitünk, pajtás?

Hova lett a rosszaság belőlünk,

amiért vonalzó csattogott koszos körmeinken,

és amiért érdemes volt:

                                     azért se sírni.

Hol vannak, testvér, az el nem lankadó

ősi vérengzések?

Ahogy csak mi tudtuk.

Hol, hát hol vagy te, énegy-szerelmem?

Az őszülő csendben miért hagytatok ily csúful

                                                          magamra?

Forrás: Át, Forum 1988. 63-64. old.

U predjesenskoj tišini

Kad bismo sad konačno seli

da o našem sve dužem životu popričamo,

hvatajući ruku bi ti gledao u oči

(o, oni stari, romantični filmovi!)

i verovatno bi još i to rekao:

s ljubavlju te ljubim.

Ali između slepih, nagomilanih osećaja

samo se potucamo, i naši prsti su slepi,

na tvojo koži zalud lutaju –

i naravno na našoj koži:

jer ti prsti ni sami sa sobom nisu baš...

Poput dalekih dvorana odzvanja izveštaj,

gde si me ti sama vodila.

Nismo sveci postali.

Krila smo zbog sitnih, beznačajnih pustolovina

odavno posudili –

duše naše pate, svaki pokret je pomirljiviji.

Gde ste, odavno potučene, mladalačke revolucije?

Gde je naš preglasan, nemiran govor

što u pauzi između dvostrukih poljubaca

odavde, iz naših usta strujio?

I gde, o, gde je ta nepokolebljiva

večna izvesnost

da ćemo pobediti?

Gde je naša vera, drugaru?

Gde je iz nas ludorija nestala

zbog koje je na našim prljavim noktima lenjir pljusnuo,

i zbog koje vredno je bilo:

                                         pa neću plakati.

Gde su, brate moj, oni nikad sustali

iskonski pokolji?

Kako smo samo mi znali.

Gde, pa gde si ti, jedina ljubavi moja?

U predjesenskoj tišini što si me tako ružno

                                                      ostavila?

Prevod: Fehér Illés 

Podolszki József Avítt levél – Drevno pismo

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Avítt levél Hideg tél lehet arra felétek, ha még a lélek sem elég váltópénznek e hosszú szerelemhez. Hideg tél. Itt viszont virágzik az élet; álültetvények hirdetik, mi lehettünk volna, s hogy – még mik lehetnénk. Ám ha közelebb hajolsz: a szirmok áporodott dezodort... És nincs a tested! Amit szerettem. Szagolni is. * Az elhatározások késve születnek. Mint a lelkem, kong itt a parancs: viselkedjék a helyzethez lapulva. Tiltakoznék. De nekem van múltam. És talán lészen majd                                  jövedőm is. Egy kő            a kövön. * Érdekes módon még mindig szeretlek. Annak ellenére. És azzal együtt. És hogy elfelejted, mit várok tőled. Valószínűleg ezt a múlni nem tudó várakozásom szeretem benned a legmakacsabbul. Meg hogy azt hittem: számíthatok rád –                midörökkig. * Amikor meztelen feküdtél, és hozzám bújtál: az lett a vége. Mert annál több, úgy látszik, nem futja erőnkből. Amikor meztelen feküdtél, hátamra rajzoltad a lelked. S persze a tested is. Ott volt. Úgymond a tenyeremben. Amikor meztelen velem feküdtél, és tehozzád én odabújtam: ez lett a vége. Amikor lefeküdtél. Mint akárkivel. * Volt egy alkunk:                Hisszük a másikat. Volt egy alkunk:                Bírjuk a másikat. De                elerőtlenedtünk. * Fölszegeztem, kedves, a tányérokat. Immáron majdnem otthon vagyok. Csupán az hiányzik, hogy ne szólj hozzám, rám se nézz, észre se vegyél, amikor itthon vagy                                te is. * Remeg a lelkem, s beszélek összevissza, mintha e szókkal akarnám helyrehozni minden bűnömet. Tudom: hülyeség. Tudom, hogy nem megy. Mert meg nem bocsátasz. A régen vétettekért. És az újakért sem! Ennek ellenére:                  e szókkal szeretném. Nagyon.

Drevno pismo Mora da je ciča zima kod vas, kad već toj dugoj ljubavi ni duša nije dovoljna valuta. Ciča zima. Ovde pak život cveta; lažne sadnice oglašavaju, šta bismo mogli biti i da – šta bi još mogli biti. Ali ako se približiš: latice ustajalog dezodora... I telo ti nestade! Što sam voleo. I mirisati. * Odluke sa zakašnjenjem se rađaju. Kao u mojoj duši, zapoved odzvanja: ponašajte se kako prilike zahtevaju. Protestirao bi. Ali prošlost imam. I valjda imaću i                         budućnost. Stena          na steni. * Začudo još te uvek volim. Uprkos tome. I s tim zajedno. I da zaboravljaš, od tebe šta očekujem. Valjda to svoje neprestano iščekivanje volim u tebi najupornije. I da sam verovao: mogu na tebe računati –                                  zauvek. * Kad si gola ležala i uz mene si se priljubila: onako se završilo. Jer za više od toga izgleda nismo sposobni. Kad si gola ležala, tvoju dušu si na moja leđa crtala. I naravno tvoje telo. Prisutna je bila. Takorekuć na mom dlanu. Kad si gola sa mnom ležala a ja sam ti se priljubio: ovako se završilo. Kad si legla. Kao sa bilo kim. * Nagodili smo se:                     Onom drugom verujemo. Nagodili smo se:                     Onog drugog podnosimo. Ali                     snaga nam je nestala. * Tanjure sam, milo moja, na zid prikačio. Pa sad već skoro kod kuće sam. Jedino što fali, nemoj mi se obraćati, nemoj me ni pogledati, nemoj me ni primetiti kad si i ti               kod kuće. * Duša mi drhti i bez veze pričam, kao da svaku moju grešku tim rečima bi hteo popraviti. Znam: bedasto je. Znam, ne ide. Jer ne praštaš. Zbog ranijih propusta. Ni zbog sadašnjih! Uprkos tome:                ovim rečima bi voleo. Žarko. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József : Át, Forum 1988. 39-41. old. 

Podolszki József Hiszek a világmindenségben – Verujem u vasionu

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Hiszek a világmindenségben Hiszek a világmindenségben hiszek az egyetemességben hiszek a tökéletes konstrukcióban hiszem a törvényt minden véletlenek számtalan-számos törvénytelenségek zűrzavarában rendezetlenségek és vaskos tévedések ellenére hiszek a rendben hiszek a mesékben az elméletekben meséletlenekben

Verujem u vasionu Verujem u vasioni verujem u opšteljudskosti verujem u savršenu konstrukciju verujem u zakon uprkos neredu i grubim zabludama i mnoštvu slučajnih nezakonitosti u metežu verujem u red verujem u bajkama u teorijama neispričanima Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum – Újvidék, 1982. 129. old.