Spiró György Az utolsó este – Poslednje veče

Spiró György Budapest, 1946. április 4. –

Az utolsó este      Az alagsori folyosó alacsony mennyezetén hiányosan mázolt fűtőcsövek, hámló vakolat, meleg, párás levegő, dróton lógó villanykörte. A férfiöltöző otthonos ajtaja nyitva, belépek, megállok.      Öltözőszekrények hosszú sorokban, a terem közepén egymásnak háttal állítva, előttük, körülöttük deszkapadok, keskenyek, billegők. Öltözőszekrények szürkére mázolva, némelyiken címke a tulaj nevével, a felső harmadban szellőzőnyílások, három egyforma lyuk egymás mellett, bent szappandarabkák, zacskók kenyérrel, szalonnával, üres zacskók, üres üvegek, fésű, használatban elvékonyult törülköző, utcai és munkaruha, kötelezően lyukas talpú munkacipő. Egyforma, szürke szekrények. Ilyenbe zártuk be Ágotát egész éjszakára, mert beköpte, hogy döglött patkányokkal dobálóztunk a tetőn.      Ezek urnák, látom meg hirtelen.      Az öltöző kolumbárium.      A címkék gyászjelentések.      A mindenkori élők alagsora ez.

Poslednje veče      Na tavanici niskog hodnika suterena su manjkavo farbane cevi centralnog grejanja, trošna žbuka, topao, vlažan zrak, na žici viseća sijalica. Dobro znana vrata muške svlačionice su otvorena, ulazim, zastanem.     U dugačkom redu, leđima okrenuti garderobni ormari su u sredini sale postavljeni, ispred, oko njih uske, klimave klupe od dasaka. Ormari su sivom bojom premazani, po koji sa oznakom vlasnika, na gornjoj trećini otvori za provetravanje, jedan pored drugog tri jednaka otvora, unutra komadići sapuna, kesa sa hlebom, slaninom, prazne kese, prazne flaše, češalj, od upotrebe izlizan peškir, odelo za svakodnevnicu i rad, cipela za rad sa obavezno rupičavim džonom. Jednaki, sivi ormari. U takav smo Agotu za čitavu noć zatvorili, jer je odala, da smo se na krovu sa crknutim štakorima loptali.      Urne su, odjedanput mi sine.      Svlačiona je kolumbarij.      Oznake čitulje.      Suteren je to ikada živih. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=847&secId=79304



Spiró György Az első reggel – Prvo jutro

Spiró György Budapest, 1946. április 4. –

Az első reggel      Szeptember elseje, hat óra. Némi tanácskozás után beengednek a gyárba. Jó órát mászkálok az emeletek között, míg kiderül, hogy a többi elsős harmadikán jön be először. De ha már itt vagy, mondják, ne menj haza.      Bevisznek egy műhelybe, ahol műszereket bütykölnek. Rám mosolyognak, mondják, nézelődjem. Nézelődöm, időnként rám mosolyognak. Aztán jön egy idősebb, kék köpenyes férfi.      – Ha már itt vagy, ne ácsorogj – mondja, lehajol, felvesz a padlóról egy ökölnagyságú, rozsdás vastömböt.      – Tudod, mi ez rajta?      – Rozsda.      – Nem fiam, ezt az iparban revének hívják. Na, akkor fogd be a satuba, ezt fogod reszelni.      – Mit reszeljek belőle?      – Reszeld, fiam, amíg elfogy, utána kapsz egy másikat.

Prvo jutro      Prvi septembar, šest sati. Nakon kratkog većanja puštaju me u tvornicu. Kojih sat vremena među spratovima lutam, pa se ispostavi, da ostali prvaci prvi put trećega dolaze. Ali kad si već tu, rekli, nemoj kući.      Uveli me u jednu radionu gde instrumente opravljali. Nasmešili, dobacili, nek razgledam. Razgledao, kat-kad mi se nasmešili. Kasnije jedan stariji čovek sa plavom keceljom došao.      – Ako si već tu, nemoj tumarati – reče – sagnuo i sa poda gromadu zarđalog gvožđa veličine šake digao.      – Znaš li, šta je tu?      – Rđa.      – Sinko, to se u industriji naslagom oksida zovu. Dakle, stavi u stegu, to ćeš turpijati.      – Koliko da skinem?      – Turpijaj sinko, dok ne nestane, pa ćeš drugi komad dobiti. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=847&secId=79304