Szabó Palócz Attila Ham and eggs – Ham and eggs

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Ham and eggs Szemed könnyes az ásítástól. Követem a Holdat útján, de a Nap nyújt kezet. Könnyes a szemed...

Ham and eggs Oči su ti zbog zevanja suzne. Na svom putu Mesec pratim, ali sa mnom Sunce se rukuje. Oči su ti suzne... Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Szabó Palócz Attila Regulus igája – Jaram regulusa

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Regulus igája Mily jó érzés itt lennem újra: mint oázisban megfáradt karaván; északon homok, délen homok, keleten homok, nyugaton homok; nézd, ott egy kút – délibáb, hullámzó tenger – délibáb, habzó patak – délibáb, morajló vízesés – délibáb, hömpölygő folyó – délibáb, hűs vizű tavacska – délibáb... S mint kit ezeres halmazok foglalnak magukba – de nem! Szó szót nem lazít, ész a testnek ellen nem áll: maradj ott, hol vagy, s az, mi lenni akartál!

Jaram regulusa Kako je prijatno opet tu biti: kao u oazi malaksala karavana; na severu pesak, na jugu pesak, na istoku pesak, na zapadu pesak; gledaj, tamo to je čatrnja – fatamorgana, uzburkano more – fatamorgana, penušav potok – fatamorgana, buran vodopad – fatamorgana, neukrotiva reka – fatamorgana, osvežavajuće jezerce – fatamorgana... I kao onaj koga mnoštvo sakupa optoči – ali ne! Reč reč ne labavi, razum telu odupreti ne može: ostani tamo, gde si, i onaj, ko si hteo biti! Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szabó Palócz Attila Az apatura ilia haláltánca – Samrtni ples apature ilie

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Az apatura ilia haláltánca Ó, édes Szapphóm, ölelésed oly szoros, s én mégis csak egy árnyat érzek, s bár mondják: Ez helyes! – temetni még nem akarok. Büszkeség kimondani, mert ma már szégyen: láttalak a borús égen. Gongüla és Anakrótia vagy Phaón? Csak azt ne mondd, hogy mindhárom! – örvendve a szónak s jó bornak, bár készültek sokan megváltani a világot, hidd el nekem, csak a rím kedvéért ettek piláfot. És most szólj, Szapphó, valóban oly vadak az érzelmek? Vagy csak te láttad (és láttattad) úgy? Végeredményben nem számít, hisz konok korok elé nézünk, néha talán félünk, de... Igen, volt még valami: Szapphó néni.

Samrtni ples apature ilie O, slatka moja Sapfa, zagrljaj ti je tako čvrst, ja ipak samo jednu senu osećam, i mada kažu: Tako je! – sahraniti još ne želim. Sa ponosom kažem, jer danas je već sramota: na oblačnom nebu video sam te. Gongila i Anaktorija ili Faon? Samo nemoj to tvrditi, da svi zajedno! – mada radovajući se rečima i dobrom vinu mnogi su se spremili svet spasiti, veruj mi, pilava samo zbog rime su jeli. I sad, Sapfa reci, osećaji su zaista tako divlji? Ili samo si ti videla (i dala da se vidi) tako? Na koncu konca sve jedno je, ta tvrdoglava razdoblja stižu, možda katkad bojimo se, ali... Da, bilo je još nešto: teta Sapfa. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szabó Palócz Attila A kibicnek mindegy – Kibiceru je svejedno

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

A kibicnek mindegy a remény vesztes játszmája után talán még kaphat egy új esélyt, ha megfelelő szánalmat ébreszt

Kibiceru je svejedno nakon izgubljene partije nada možda može još jednu priliku dobiti, ako valjanu samilost budi Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szabó Palócz Attila Maradandó – Trajno

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Maradandó A történetek jöttek-mentek mindig is – csak mi maradunk

Trajno Događaji su se uvek smenjivali – tek smo mi stalni Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Szabó Palócz Attila karcolatok – natuknice

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

karcolatok a stadion aluljárójából felvillanó neonreklámok a gyógyszertárak portékáját hirdetik szemközt illatszerek kelletik magukat, hogy elviselhetőbbé tegyék e beteg világot a gyógyulás csáberejét ojtják az egészség toposzába megvámolva a kóbor lelkek reménytelenségét

natuknice svetlucave reklame u podvožnjaku stadiona robu apoteka oglašavaju nasuprot parfemi se nude da bi ovaj bolan svet podnošljivijim učinili u topos zdravlja primamljivo ozdravljenje cepe carinivši beznađe lutajućih duša Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Szabó Palócz Attila a rettegésen túl – iza strahovanja

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

a rettegésen túl földmérőnek kéne lenni tán, hogy kicentizzük, ami még bennmaradt felszínre törni készült de visszafojtottuk, elfojtottuk magunkban valahol legbelül földmérőnek kéne lenni tán álmatag kicentizni minden lépést akár visszafelé is eljutni valahogy bármi áron a rettegésen túlra fölmérőnek kéne lenni tán, hogy majd megtorpanjunk a rettegésen túlnan pszichoszomatikus vallomások rengetegében zengő ének száll felettünk s a képünkbe dörgöli dühödten, hogy a létezésbe is belegebedtünk

iza strahovanja valjda bi mernik trebao biti, da bi izmerili što je još unutra ostalo izbiti na površinu se spremao, ali smo u sebi negde duboko unutra prigušili, potisnuli valjda bi mernik trebao biti sanjiv promeriti svaki korak čak i unazad stići nekako bilo kako iza strahovanja valjda bi mernik trebao biti da bi iza strahovanja uzmaknuli u mnoštvu psihosomatskih priznanja iznad nas pesma ori i u lice nam besno trlja da smo skapali i u postojanju Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/141/palocz1.htm



Szabó Palócz Attila történetek a kocsányos útról – događaji sa peteljkaste staze

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

 történetek a kocsányos útról

bartha gyurinak ajánlva

abban a pillanatban, amikor egy homokóra 

süllyedt el a Duna közepén,

megváltozott az érintés, a tapintások hangja,

az a tompa kis súrlódás, ami bőr és bőr találkozását

kíséri holmi fegyveres őrként,

szigorú tekintettel, fegyelmezve

élőt és holtat egyaránt,

maradna bár az élet minden kis szegletében

alázatos lobonc, nem kérdező, fel sem sejlő

homília,

homoerotika,

kecses kis pillangó szárnyán

röppenjen a fékezhetetlen folt,

a mindent elfedő szürke őserő,

a taszítás és a vontatás tárgyköréből,

ismeretlen,

de legfőképp kiismerhetetlen, 

ahogy a Duna vizén elmerül a homokóra,

átáznak a szemcsék,

egyszerre megszilárdul, s ugyanakkor szét is foszlik minden,

ahogy a víz mossa szét a szerkezet tartalmát,

s ahogy a fakeret csonkja végül a part iszapjában fennakad

ott a Kocsányos út oldalában,

amerre már ember sem jár,

s végképp megfeneklik az időhatár

Forrás: a szerző

događaji sa peteljkaste staze

posvećeno đuriki barta

u tom trenutku kad je jedan peščani sat

u sredini Dunava potonuo,

promenio se doticaj, glas opipa,

ono tupo sitno trenje što poput nekog naoružanog stražara

susret kože sa kožom prati,

strogim pogledom, živog i mrtvog

jednako u stezi drži,

bar da život u svakom svom uglu

ponizan perčin ostane, nikad pitajuća, niti nazirajuća

homilija,

homoerotika,

iz delokruga guranja, vuče i

iskonske snage šta sve zaboravlja

neobuzdana mrlja nek

na vitkom krilu leptira odleti,

nepoznato je,

šta više nedokučivo je,

kako peščani sat u vodu Dunava potone,

čestice se promoče,

istovremeno sve se očvršćuje i baš tada i raspada,

kako voda sadržaj sklopa rastače

i kako patrij drvenog okvira tamo u strani Peteljkaste staze

u mulju obale se zakači,

tamo gde više niko ne kreće

i granica vremena konačno zapne

Prevod: Fehér Illés



Szabó Palócz Attila Mondd, mit érlel... 2016 – Reci, šta dozreva... 2016

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –



Mondd, mit érlel... 2016 Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki mindent hátrahagyva útra kél, gyalogszerrel, vagy úszva, lélekvesztőn kelve át a gyilkos tengeren evezve, csúszva szétlőtt városából menekíti gyermekeit, családját, életét, lesve a legcsekélyebb reményt? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek helyben maradása nem maradt fikarcnyi sem, fegyverektől fenyegetve az értelmetlen öldöklés elől menekülni kényszerült, még ha soha sem vágyott el onnan, hol minden őse álomra szenderült? Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki menekültek útját járja, s reményt vesztve, üres zsebbel kóvályog a nagyvilágba'; akinek sehol nem jut kapanyél; a bajszán nem billeg morzsa, s csak setét gondok közt henyél; kis munkától megváltást remél? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki gyalog teszi meg a kilométereket, százakat, ezreket, véres lábát kitöri a cipő a Balkán vándorútján, botja végére lehullott faleveleket tűz, ha már támaszkodni sincs mire, s útját rémült szemek kísérik, tekintet nélkül a sebeire. Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki megmondani, felbecsülni is képtelen már, hogy mely sebek a mélyebbek, azok-e, amelyeket testén cipel magával, véres bokáján, vagy inkább a lélek sebei vájnak mélyebb, pusztítóbb ereket a húsba, a fájdalom nyomába. Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki a vérével hagy nyomokat az út porában, s nem azért teszi, mint a régi mesékben az elkóborolt gyerekek, hogy majdan hazataláljanak, nem; s így megyen, nyomot hagyva, könnyen követhetőt, a napnyugtába? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek kontinensnyi gyűlölet kíséri reményvesztett útját, miközben halálos fenyegetés elől keres magának alkalmas szállást, munkát, menhelyet; s mit érlel meg benne a sors, vajon miféle számvetést?

Reci, šta dozreva... 2016 Reci, šta dozreva sudba onog ko ostavivši sve na put krene, peške, ili plivajući, preko ubitačnog mora u smrtnjaku veslajući, iz razrušenog grada decu, porodicu, život puzeći spašava, i najmanju nadu vrebajući? Reci, šta dozreva sudba onog ko za ostanak u rodnoj grudi ni trunke šanse nema, ugrožen od smrtonosnih oružja ispred nerazumnog klanja u beg je prisiljen mada mesto gde mu preci večno miruju napustiti nikad nije hteo? Reci, šta dozreva sudba onog ko putem izbeglica hoda, beznadežno, praznim džepovima u belom svetu luta; kome drška motike nigde ne sleduje; kome na brkovima mrvica ne titra, među tmurnim mislima tumara; u nekom posliću traži spasa? Reci, šta dozreva sudba onog ko stotine, hiljade kilometara pešice prevali, putem Balkana okrvavljenim nogama korača, na kraj štapa otpalo lišće bode kad više nema na što da se nasloni i njegov put prestravljene oči prate ne obazirući se na njegove rane. Reci, šta dozreva sudba onog, ko više nije ni sposoban proceniti koje rane su dublje, one koje na svom telu, na krvavim člancima nosa, ili rane duše dublje, još više razarajuće žile dube u meso, u trag bola. Reci, šta dozreva sudba onog, ko u prašinu ceste krvave tragove ostavlja, i ne radi to zato, kao u davnašnjim pričama da zalutala deca jednom put do doma nađu, ne; tako ide do sutona ostavljajući za sobom trag što se lako prati? Reci, šta dozreva sudba onog, čiji beznadežan put mržnja kontinenta prati, dok ispred smrtonosnih pretnji traži sebi prikladan smeštaj, posao, konak; i sudba u njemu šta dozreva, kakvu vrstu računicu? Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző