Timár Judith Csíkszentdomokos 1972. november 30.
Életértelem
Leheleted pántlikába
fűzted hajkoronámra,
számtalan csókod
nyakamra ékszerként
égett! Varázsát ma is
érzem, mikor gyermekünk
szemébe nézek.
Kértük Istent, s ránk figyelt.
Emlékszem... sercegett
a pillanat leírhatatlan
gyönyörünk percében...
éden-hálót szőtt méhemre.
Isten akarata testet
öltött bennem. Általad.
Megbízásom: mutassam
földi létünk szépségét,
kudarcok erejét, mi jó és
rossz, az élet lépcsőinek
arányát, pengeélét.
Örök hála Istennek,
hogy kiérdemeltem ezt
a feladatot.
|
Smisao života
Tvoj dah pantljikom si
vezao na krunu moje kose,
bezbroj tvojih poljubaca
na moj vrat poput nakita je
užaren! Čar i danas
osećam kad u oči
našeg deteta gledam.
Molili smo Boga, i pazio je na nas.
Sećam se... trenutak je
u neopisivom minutu
našeg užitka ključao...
na moju maternicu mrežu edena pleo.
Namera Boga u meni
je oživela. Zahvaljujući tebi.
Moje ovlašćenje: pokazati
lepotu ovozemaljskog bivstvovanja,
snagu poraza, šta je dobrota,
zloba, srazmeru stepenica
života, oštricu.
Večna hvala Bogu
što sam tu obavezu
zaslužila.
Prevod:
Fehér Illés
|
Forrás:
http://www.poet.hu/vers/180237