Aćim Todorović Han
Pijesak, 21. septembar 1965. –
Kroz
noć straha
Napolju tama-umrla svjetlost. Sa hrasta, starog, zlosluti
sova. bagoly riogat.
Leleče vjetar-oluju goni, bjesnilom lomi dubinu snova.
Mrknu obrisi dalekih gora, nemušto ćute hrbati modri.
Iz pakla tame vučica vije, još okot vlažan urlikom bodri.
Uz r´jeku magla pritišće polje, pramenjem studi jeza se
grana,
u daljini-nad svodom, pogrbljen mjesec crveni k´o ljuta
rana.
I ova noć na pakao liči, na koloplet vrzi adskog pruća,
na krik, na vapaj grešnika, starog, na zadnji ropot prije
smaknuća.
Pod zemljom zmije sklupčane čame, guštjeri, crvi i sve
što gmiže.
Utvare jezde, sotone kriče, a svakog časa smrt je sve
bliže.
Sjeverac bije, savija grane, raznosi polen u oblak praha.
Odnekud molitva zažubori, spasonosno, tiho, kroz noć
straha.
Izvor: https://www.nekazano.me/kroz-noc-straha-acim-todorovic.php
A félelem éjjelén
Kinn homály – fény sehol. Egy
öreg tölgyön bagoly riogat.
Jajong a szél – vihart
kerget, dühösen tördeli a mély álmokat.
Árnyképek a távoli hegyek, a
kék hegygerincek csendben vannak.
A pokol mélyén szuka vonít,
nedves utódot üvöltve sarkall.
A folyó mentén köd száll a
mezőkre, a fagyban iszony terjed,
a távolban – a láthatár
felett a hold görnyedt, vörös, mint a fertőző seb.
Ez az éj is a pokolra
hasonlít, az alvilági vessző iszonyatos táncára,
a sikolyra, a bűnös
segélykiáltására, a kivégzés előtti haláltusára.
Kígyók, gyíkok, férgek,
minden, ami mászik, a föld alatt sorvad.
Egyre közelebb a halál,
rikolt a sátán, látomások lovagolnak.
Ágakat tör, porfelhőbe
pollent hord az északi szél.
Valahonnan megmentő ima
hallatszik, a félelem éjjelén.
Fordította: Fehér Illés
