Aćim Todorović Птица жена – Madár-asszony

 

Aćim Todorović Han Pijesak, 21. septembar 1965. –

Птица жена   Гледам да ли си жена, стојиш на танкој жици. Крила ти из рамена, више ми личиш птици.   Можда си свјетлост само одбјегла мјесечини. Да ли се ми већ знамо, или се оку чини?   Прате ме чудни снови и мирис свјеже траве. Твоја ме сјенка лови и лебди изнад главе.   Гледам усне и лице, тијело и рамена. Скинем те са жице и будеш моја жена.

Madár-asszony   Nézlek, tényleg asszony vagy, vékony dróton állsz. Vállaidból szárnyak, Madár vagy talán.   Vagy holmi fénysugár, a hold világából kivált. Ismerjük mi immár egymást, vagy amit látok, önámítás.   Furcsa álom kísér, meg a friss fűlehelet. Árnyékod kísért, fejem felett lebeg.   Nézem ajkad, arcod, vállad, tested. Leveszlek arról a drótról és asszonyom leszel.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aćim Todorović Kroz noć straha – A félelem éjjelén

 

Aćim Todorović Han Pijesak, 21. septembar 1965. – 

Kroz noć straha
 
Napolju tama-umrla svjetlost. Sa hrasta, starog, zlosluti sova.   bagoly riogat.
Leleče vjetar-oluju goni, bjesnilom lomi dubinu snova.
Mrknu obrisi dalekih gora, nemušto ćute hrbati modri.
Iz pakla tame vučica vije, još okot vlažan urlikom bodri.
 
Uz r´jeku magla pritišće polje, pramenjem studi jeza se grana,
u daljini-nad svodom, pogrbljen mjesec crveni k´o ljuta rana.
I ova noć na pakao liči, na koloplet vrzi adskog pruća,
na krik, na vapaj grešnika, starog, na zadnji ropot prije smaknuća.
 
Pod zemljom zmije sklupčane čame, guštjeri, crvi i sve što gmiže.
Utvare jezde, sotone kriče, a svakog časa smrt je sve bliže.
Sjeverac bije, savija grane, raznosi polen u oblak praha.
Odnekud molitva zažubori, spasonosno, tiho, kroz noć straha.
 
Izvor: https://www.nekazano.me/kroz-noc-straha-acim-todorovic.php
 
 
A félelem éjjelén
 
Kinn homály – fény sehol. Egy öreg tölgyön bagoly riogat.
Jajong a szél – vihart kerget, dühösen tördeli a mély álmokat.
Árnyképek a távoli hegyek, a kék hegygerincek csendben vannak.
A pokol mélyén szuka vonít, nedves utódot üvöltve sarkall.
 
A folyó mentén köd száll a mezőkre, a fagyban iszony terjed,
a távolban – a láthatár felett a hold görnyedt, vörös, mint a fertőző seb.
Ez az éj is a pokolra hasonlít, az alvilági vessző iszonyatos táncára,
a sikolyra, a bűnös segélykiáltására, a kivégzés előtti haláltusára.
 
Kígyók, gyíkok, férgek, minden, ami mászik, a föld alatt sorvad.
Egyre közelebb a halál, rikolt a sátán, látomások lovagolnak.
Ágakat tör, porfelhőbe pollent hord az északi szél.
Valahonnan megmentő ima hallatszik, a félelem éjjelén.
 
Fordította: Fehér Illés