Tornai József Hadd mondjuk el – Neka ispričajmo

Tornai József  Dunaharaszti, 1927. október 9. -

Hadd mondjuk el Hang Hadd mondjuk el, mi nyomja szívünket, mint a beszakadt házfal, Kar mint a beszakadt házfal, Hang mi már nem a szegénységtől félünk, nem a zsírtalan tésztalevestől, nem a lukas gatyától, Kar nem a lukas gatyától, Hang szívünkre a változás nehezedik, a kivágott erdők, mérgezett s mérgező folyóink, Kar mérgezett s mérgező folyóink, Hang kibírjuk-e majd a föld meghajlását a gépek alatt, gyárak, műanyag-szemét alatt a szétvagdalt tájon, milyet te még nem láttál? Kar milyet te még nem láttál, Hang gyerekeinknek műszer-feje lesz, mire fölnőnek, művégtagokon szaladnak másik földrészre, hitted-e ezt? Kar hitted-e ezt? Hang Hadd mondjuk el, örülünk s félünk a holnapi új találmányoktól: szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak? Kar szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak? Hang Észrevétlenül sorvadunk el mint a lomb között a fa legfölső ága, - akkor veszik észre, ha már földre zörög - vagy növünk tovább, amint villogó technikák röpítenek sorsunk felé, új csillagok felé? Mondd meg nekünk, halott. Kar Mondd meg nekünk, halott. Hang Láttad: falunkból város nőtt, unokádból éjszakai röpülő, génjeidet csillogó, üveg gén-bankok őrzik, Kar génjeidet csillogó üveg gén-bankok őrzik. Hang Hadd mondjuk el: rettegve fekszünk ágyba mi férfiak, asszonyok, egy napon hátha fém-csattanást hallunk puha csókunk helyett, Kar egy napon hátha fém-csattanást hallunk puha csókunk helyett, Hang akkor már csak sírni jöhetsz vissza hozzánk, csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat, Kar csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat. Hang Hadd mondjuk el, mi nyomja szívünket, mióta gyorsabban pörögnek napjaink, s életünk remények között tűnik el, Kar s életünk remények között tűnik el.

Neka ispričajmo Glas Neka ispričajmo šta nas tišti, kao provaljen zid, Hor kao provaljen zid, Glas više se ne od siromaštva bojimo, ne od suhe juhe od testa, ne od  probušene gaće, Hor ne od probušene gaće, Glas naša srca promene opterećuju, isečene šume, naše otrovane reke koje i truju, Hor naše otrovane reke koje i truju, Glas izdržaćemo li savijanje zemlje ispod mašina, ispod tvornica, otpadaka plastične mase na rascepkanom kraju, kakvog još nisi video? Hor kakvog još nisi video, Glas glave naših deca biće od instrumenta, dok odrastu, na druge delove zemlje umetnim udovima će trčati, dal si to verovao? Hor dal si to verovao? Hang Neka ispričajmo, radujemo se i bojimo se od sutrašnjih novih pronalazaka: doneće li nam slobodu ili uništenje? Hor doneće li nam slobodu ili uništenje? Glas Neprimetno se sušimo, kao u krošnji gornja grana drveta, – tek tad primete, kad na zemlji se kotrlja – ili rasćemo dalje, s tim da nas sjajne mašine prema našoj sudbi, prema novim zvezdama bacaju? Mrtvače, reci nam. Hor Mrtvače, reci nam. Glas Svedok si: naše selo u grad se pretvori, tvoj unuk u noćnog letača, gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju, Hor gene ti sjajne, staklene banke gena čuvaju. Glas Neka ispričajmo: sa strahom idemo u krevet mi muškarci, žene, jednog dana možda mesto našeg mekog poljupca prasak metala čujemo, Hor jednog dana možda mesto našeg mekog poljupca prasak metala čujemo, Glas tad već vratiti se nama samo zbog plača možeš, oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina, Hor oplakivati sinove sa mozgom struje i mašina. Glas Neka ispričajmo, šta nas tišti, otkad naši dani brže se vrte i naš život između nadanja nestaje, Hor i naš život između nadanja nestaje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.niif.hu/05500/05550/html/tornai0263.html

Tornai József Mr. T. S. Eliot tésztát főz – Mr. T. S. Eliot kuva rezance



Tornai József (Jožef Tornai) Dunaharaszti, 1927. október 9. -

Mr. T. S. Eliot tésztát főz

Azt a reccsenést hallani kell.
A csöveket sorra kettétöri,
hogy beleférjenek a fazékba,
két marokkal szórja bele
a fehér villanytűzhely fölött a vízbe.
A víz forr, zubog, a tészta
a fazék aljára süllyed.
Mr. Eliot egy pillantást vet
a konyhaablakon át a parkba:
kint esik az eső,
a fák oldalán jócskán csurog a víz,
a pázsit borzas, méregzöld
Sargasso-tenger.
Erről jut eszébe a fazék.
Ennyi elcsodálkozás elég volt,
hogy a tészta följöjjön
a víz tetejére.
Amerikai tésztaszűrővel szedi ki
az ugráló szálakat,
a csapból hideg vizet ereszt rá.
„Ezt tudni kell,
különben összeragad” – írja este felé
Mr. Eliot a barátjának.
„A legérdekesebb mégis az,
mikor a száraz tészta-csövek
recsegve kettétörnek:
ebben valahogy
magunkra ismerünk.”

Mr. T. S. Eliot kuva rezance

Mora se čuti onog praska.

Da bi rezanci stali u lonac

sve redom lomi,

iznad belog štednjaka

šakom ih baca u vodu.

Kipi voda, ključa, rezanci

se na dno lonca sležu.

Preko prozora u jednom trenu

Mr. Eliot pogleda na park:

vani pada kiša,

sa drveća lije voda,

čupav je travnjak, more Sargaso

ljuto-zelen.

Seti se lonca.

Toliko čuđenje bilo je dovoljno

da testo na površinu

vode ispliva.

Američkom cedilom vadi

klizave niti,

sa slavine hladnom vodom ih pere.

„To se zna,

inače se lepe“ – piše uveče

Mr. Eliot svom prijatelju.

„Ipak najinteresantnije

je kad se suhi rezanci

praskom lome:

u tome nekako

prepoznajemo sebe.“

                             Prevod: Fehér Illés

Tornai József Egy telefonfülke előtt – Ispred govornice



Tornai József (Jožef Tornai) Dunaharaszti, 1927. október 9. -

Egy telefonfülke előtt

Egy telefonfülke előtt állok,
nézem, a ködben
a varjú merre száll,

sűrű, sűrű a köd, lehet,
a varjú is csak egy ködcsomó:
csupasz diófára billen,
de rögtön fölcsap a hegy csúcsa felé,
hol már köd az erdő,
erdő a köd,

kinyitom a fülkét, hideg, párás
kagyló: mondom a szerelmemnek,
varjút lestem a ködben,
gyerekkoromban
mindig szerettem volna
varjút lőni a nyilammal,

hagyd ott a gépelést, mondom neki,
mássz föl hozzám a hegyre,
az éjjel édes húsoddal
álmodtam, még az ujjaim is itták
juharfa-mézedet,

előbb hallgat,
majd azt mondja, nem jön, mert nem szeret
és ne beszéljek otrombaságokat
már kora délelőtt,

kilépek a fülkéből,
köd lóg az útkanyar fölött,
a buszok ablakán

és kár, kár, kár!
belehussan a ködbe
varjú-szivem.

Ispred govornice

Ispred govornice stojim,

gledam, kuda

leti vrana u magli,

gusta, gusta je magla, možda

je i sama vrana samo magla:

na goloj grani oraha balansira

pa prema vrhu brda prhne

gde je šuma magla,

magla je šuma,

otvaram govornicu, hladna, vlažna

slušalica: govorim svojoj ljubavi

u magli sam vranu vrebao,

kao dečak

uvek bi voleo

ustreliti vranu,

govorim njoj, ostavi kucanje,

popni se na brdo do mene,

noćas sam s tvojim slatkim

mišićima sanjao, još i prsti su mi

tvoju slast javora pili,

prvo šuti,

pa kaže, neće doći jer me ne voli

i da već rano jutro

ne pričam bedastoće,

izlazim iz govornice,

nad krivinom, na prozorima

autobusa magla visi 

i grak, grak, grak!

moje srce poput vrane

u magli nestaje.

                             Prevod: Fehér Illés

Tornai József Indián a hold-csöndességét kéri - Molitva Indijanca za mesečevom tišinom

Tornai József (Jožef Tornai) Dunaharaszti, 1927. október 9. -



Indián a hold-csöndességét kéri

Mennyit sírtam a szépségéért,

 mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább az arccsontja ragyogását,

szája gyors pillangó rebbenését

adja szememnek vissza.

Mennyit sírtam nyári-zivatar-szeméért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a szembogara zöld ébredését,

tekintete erdő-hullámzását

adja sóvárgásomnak vissza.

Mennyit sírtam villámfelhő-csípőjéért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a kövezeten váratlanul

megkoppanó lába ütemét

adja idegeimnek vissza.

Mennyit sírtam megránduló melléért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a puhaság végső reményét,

az elfogadó bőr fehér szikra-áradását 

adja  kezemnek vissza.

Mennyit sírtam felém-suhanó hajáért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a homloka féloldaláról

arcomra-csapó vércseszárnyú fantomát

adja képzeletemnek vissza.

Mennyit sírtam megismert nyelvéért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább az ajka és a fogai közti

gyönyör zászló-csattogását

adja ínyemnek vissza.

Mennyit sírtam sikoltó öléért,

mennyit imádkoztam, arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a Misztikus Nyílás látomását,

az elragadtatott vágy kék folyóvölgyeit

adja öt érzékemnek vissza.

De most már nem a megérinthetők, láthatók

csak a tiszta Elvesztés miatt sírok,

arra kérve a Nagy Szellemet,

legalább a hold-csöndességemet: az emlékezések-előtti éjt

adja sorsomnak vissza.     

Molitva Indijanca za mesečevom tišinom

Koliko sam plakao za njenom lepotom,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar sjaj njene jagodice,

brze treptaje leptirastih usana

vrati mojim očima.

Koliko sam plakao za očima letnjeg pljuska,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar zeleno buđenje njenih zenica,

šumovito talasanje njenog pogleda

vrati mojoj žudnji.

Koliko sam plakao za sevajućim oblacima njenih kukova,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar na kaldrmi iznenada

odzvanjajući ritam njenih koraka

vrati mojim živcima.

Koliko sam plakao za titrajima njenih dojki,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar mekoću zadnjeg utočišta,

bujicu iskri prihvatajuću kožu

vrati mojim rukama.

Koliko sam plakao za nesašnim loknama,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar fantom s njenog polupokrivenog

čela koji poput krila jastreba me ranjava

vrati mojoj mašti.

Koliko sam plakao za okusom njenog jezika,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar priželjkivanu zastavu slasti

koja među usnama i zubima vijori

vrati mom meraku.

Koliko sam plakao za vrištećem naručju,

koliko sam se molio, moleći Velikog Duha,

makar utvaru Magičnog Otvora,

plavo korito neobuzdane čežnje

vrati mojim čulima.

Sad već ne plačem za opipljivim, viđenim

čarima, tek zbog samog Gubitka,

moleći Velikog Duha,

makar mesečevu tišinu: noć pre uspomena

vrati mojoj sudbi.

Prevod: Fehér Illés

Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                            Családi kör, Novi Sad